Szélsőséges esetben akár a norvég példa is megismétlődhet, amikor a folyamat végén, a népszavazáskor derült ki: a többség nem támogatja az ország belépését az Európai Unióba (EU). Ezzel az elrettentő példával igyekeznek az integráció hívei felrázni a lengyel közvéleményt. Ha nem tudják eloszlatni a vélt vagy valós félelmeket és megállítani a csatlakozás népszerűségének drámai csökkenését (lásd külön írásunkat), a lakosság egy csapásra semmissé teheti a politikai elit évtizedes munkáját.
KERESKEDELMI VITÁK. A kormányzat továbbra is azt hangsúlyozza, az ország 2003. január elsejére felkészült lesz, a belépés időpontja azonban valószínűleg kitolódik. Lengyelország eddig a 29 megtárgyalandó területből 25 esetében nyújtotta be álláspontját, az ideiglenesen lezárt kérdéskörök száma azonban csupán 7. Mindeközben egyre több a vitás kérdés. Eddig Varsó 5 fejezetben kért átmeneti felmentést, azaz derogációt: a versenypolitika, a szállítás, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása, valamint a környezetvédelem terén. Az EU és Lengyelország között kisebbfajta harc dúl a szabad kereskedelem kiterjesztése ügyében is. Ez eddig sem volt zökkenőmentes terület, a jelentős kétoldalú kereskedelemnek köszönhetően azonban mindig sikerült rendezni a vitákat. A mostani esetben Brüsszel csupán a zöldségekre és gyümölcsökre vonatkozóan hajlandó elfogadni a teljes vámmentességet, míg a gabona, a tej vagy a marhahús esetében – ezek a leginkább dotált termékek az unióban – szinte kizárt, hogy megvalósuljon a vámmentes kereskedelem. Lengyelország ezzel szemben a sertéshúst igyekszik kivenni a liberalizált termékek köréből. Nem véletlenül, hiszen ez nem tartozik a támogatott termékek közé az EU-ban, ráadásul az előállítás költsége jóval alacsonyabb, mint a lengyeleknél.
Az igazán nehéz tárgyalási fordulók csak ezután következnek. Előbb az adózás, majd a szállítás és a környezetvédelem, az idei év közepétől pedig a legkényesebb kérdések: a mezőgazdaság, a munkaerő és a tőke szabad áramlása, valamint a regionális politika. Heves vitára van kilátás a külföldiek földvásárlására vonatkozó 18 éves átmeneti időszakkal kapcsolatban is.
A helyzetet bonyolítja, hogy az idén elnökválasztást, jövőre pedig parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban. S mivel a Szolidaritás Választási Akciója (AWS) és a Szabadság Unió (UW) által alkotott kormánykoalíció nem áll éppen népszerűsége tetőfokán, könnyen előfordulhat, hogy engedményekre kényszerül támogatói, például az agrárgazdálkodók felé.
AGRÁRGONDOK. Nem vitás: a lengyel integráció szempontjából a mezőgazdaság az egyik legproblémásabb terület. Az aktív népesség 26 százalékát foglalkoztató szektor a GDP mindössze 5 százalékát állítja elő, korántsem mondható tehát versenyképesnek. (Magyarország esetében a hasonló mutató: 8, illetve 6 százalék.) A szféra elkerülhetetlen átalakítása az integrációt követően előreláthatólag felgyorsul – a megváltozott gazdasági feltételek következtében. Rövid távon a mezőgazdasági termékek árának emelkedése várható, ami azzal járhat, hogy a mezőgazdaságból élők hirtelen jövedelemtöbblethez jutnak. Ez még akkor is így lesz, ha a gazdák eleinte nem részesednek majd a világpiaci árak csökkenése miatt juttatandó úgynevezett kompenzációs pénzekből. Becslések szerint ugyanis Lengyelország teljes jogú felvétele az unió jelenlegi közös agrárpolitikája (CAP) szerint évi mintegy 3,5-4,0 milliárd euró kifizetését jelentené, s ez több, mint amennyit az unió évente kíván adni az összes jelöltnek.
Így a kezdeti szakaszban az integráció akár fékező hatással is lehet az agrárszektor modernizálási folyamatára, ugyanakkor középtávon vélhetően kevésbé lesz versenyképes más ágazatokkal, például az egyre dinamikusabb szolgáltatási szektorral szemben. Ennek következtében megkezdődhet az elvándorlás az agráriumból.
Kiket fog ez érinteni? A mezőgazdasági birtokok 54,1 százaléka pusztán önellátásra termel. Az ilyen gazdaságok nem lesznek képesek sem az új versenyfeltételekkel megbirkózni, sem a CAP egészségügyi, könyvelési, adminisztratív feltételeinek megfelelni, és így kevés esélyük lesz az uniós támogatások megszerzésére is. Az 5 és 20 hektár közötti földterületek birtokosainál tehát elvándorlás várható más szektorokba, ami viszont középtávon lehetővé teszi a földterületek koncentrálását. Az integráció egyértelmű nyertesei a piacra termelő nagybirtokok lesznek, amelyek jövedelme a rugalmasabb piaci árak és a nagyobb belső piac következtében növekedni fog. Ez persze attól is függ, miként alakul majd a közös agrárpolitika Lengyelország csatlakozása idején.
A mezőgazdaság mellett komoly problémát okoz Szilézia is, mely a legutóbbi időkig a lengyel nehézipar központja volt. Itt már nem csupán egy ágazat – nevezetesen a bányászat, illetve a hozzá kapcsolódó kohászat – átalakításáról van szó, hanem regionális problémáról. Szakértők előszeretettel említik példaként Németországot, ahol húsz év kellett a bányászat átalakításához, amellett, hogy megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkeztek a nehézipari térségek fejlesztésére.
Ezért sem mindegy, milyen támogatásokat és eszközöket tud kiharcolni magának az ország, amelyekkel enyhíthetné az átmenet költségeit. A társadalom már így is egyre kiábrándultabb: a belépés támogatóinak súlya 50 százalék alá süllyedt.
TÖBB LENNE A HASZON. Pedig a csatlakozás gazdasági hatásait vizsgáló tanulmányok eredményei azt mutatják, hogy nemzetgazdasági szinten a haszon meghaladja majd a költségeket. A lengyelországi Stratégiai Kutatások Intézete által készített elemzés kétféle forgatókönyvet tartalmaz (lásd az ábrát). Eszerint, amennyiben Lengyelország 2010 után tudna csak csatlakozni az EU-hoz, a GDP növekedése 2,3 százalékponttal alacsonyabb lenne, mint a – hipotetikus – 2001 körüli belépés esetén. Az egy főre jutó, vásárlóerő paritáson mért GDP 2010-ben 21,3 ezer dollárt tenne ki a csatlakozás esetén, ellenkező esetben 19,1 ezer dollárt érne el.
Hosszabb távon Lengyelországnak komoly esélye van arra, hogy az integráció nyertese legyen. Ehhez még most, a tárgyalások félidejénél fontos lenne definiálni, milyen feladatok állnak 2003-ig az ország előtt és milyen szerepet szánnak az országnak a csatlakozást követően – immár az unión belül. A kérdés az: felülkerekedik-e a távlatosabb gazdasági és politikai racionalitás az egyes társadalmi csoportok rövid távú érdekein.
