Volt idő, amikor az emberek együtt keltek a Nappal, és a napnyugtával maguk is lefeküdtek. Senki sem törődött azzal, hogy másutt fenn van-e az égen a Nap. A hangok nem hatoltak el a Föld más, messzi tájaira. Csak helyi idő létezett. Megvolt az ideje a tehénfejésnek, a gabona betakarításának, a pihenésnek. A Föld időzónáit 1884-ben határozták meg, de csak közvetlenül az első világháború előtt terjedt el használatuk. Ötven évvel ezelőtt aligha tudták még csak elképzelni is, hogy éjszaka akár síelni is lehessen.
Ámde az idő eddigi andante ritmusa egyre inkább dzsessztempóra vált át. A nappalok és az évszakok megbízható váltakozását kiszorítja majd az Állandó Jelen Idő.
A változások már elkezdődtek. A kereskedelem és a kommunikáció sohasem tart szünetet. A kábeltévés hírcsatornákon félóránként leadják a híradót. Szinte mindegy, hogy az ember hány órakor néz bele az adásba, mert a helyi időnek már nincs jelentősége. A nagy horderejű események az elektronikus térben bontakoznak ki.
Amerikában jelenleg az aktív népességnek már csak kevesebb mint egyharmada dolgozik a szabványos – reggel 9-től délután 5-ig terjedő – munkaidőben, s ez a hányad a népszámlálási hivatal adatai szerint a jövőben tovább csökken. Leginkább a nők és a kisebbségekhez tartozók dolgoznak későbbi műszakokban, vagy nem azonosan ismétlődő munkaidőben (ilyenek például a pénztárosok, az elárusítók, a szállodai portások, az egészségügyi segédszemélyzet). A fehérgalléros alkalmazottak egyre több munkát végeznek el otthon, s az üzleti világ mindinkább maga forszírozza azt, ami azelőtt csak kivételes kedvezmény volt. A New York-i tőzsdén dolgozók egyre inkább “a kialvatlanságtól vörös szeműek” lesznek, mivel a 24 órán át tartó üzletkötések elavult intézménnyé teszik a záróárakat. A helyhez nem kötött életmód megsokszorozza az időtlen programokat: az éttermek egyszerre fognak reggelit és aperitifeket felszolgálni, mert az emberek gyomra egymástól különböző belső órák szerint működik majd.
A kérdés az, hogy az időfogalomnak ez az eltolódása miként fogja befolyásolni az emberek életét az elkövetkezendő száz évben. Az internet sohasem alszik, de az embernek muszáj. Az idő szorításának lazulásával vajon felszabadítjuk-e magunkat, avagy egyfajta XXI. századi rabságnak vetjük alá magunkat? Miként a tudományos-fantasztikus könyvek szerzőjeként ismert Bruce Sterling mondja: “A hajnali 3 óra még mindig az éjszaka közepét jelenti az emberi lények számára. És ha valaki sohasem látja a nappali világítást, anyagcsere-problémákkal kezd küszködni, vagy évszak-determinált pszichózisa lesz.”
Ami a dolog jó oldalát illeti, mélységesen demokratikus, ha az emberek a saját belső órájuk szerint élhetnek. A malajziai Kuala Lumpurban a Ritz-Carlton Hotel meg sem próbálja az ott megszálló üzletembereket azzal terhelni, hogy tudomásul vegyék a helyi időt. Az “egy éjszakára” szóló tartózkodás a vendég választásától függően bármely 24 órás időszak lehet. Ezt a megközelítést már kiterjesztették a szállodalánc többi ázsiai tagjára, igazodva a repülőgépek menetrendjéhez.
Ez nagyon kényelmes dolog. A megszokott, azonos időben történő tevékenységek megbomlása azonban alapjaiban ingatja meg a társadalmat. Az a Los Angeles-i lakos, aki rendszeresen felkel az éjszaka közepén, hogy Tel-Avivba telefonáljon, csak fizikailag él Kaliforniában, lélekben nem. Ha valakinek a szomszédai más időhöz igazodva élnek, akkor melyik közösségnek lesz része ez az ember? Talán a saját e-mail listáján szereplők közösségének. Talán semmilyen közösséghez nem tartozik majd.
Ha látni szeretnénk, hová is vezet ez, vessünk egy pillantást arra a trendre, amely megszünteti az üzletek vasárnapi zárva tartását (a kényelmi igények, a szokatlan időben történő munkavégzés és hasonlók folyományaképpen), és pörgessük fel ezt a trendet csillagászati sebességűvé. Szinte minden szolgáltatás – az ügyvédektől a házassági tanácsadókon át egészen a golftrénerekig – 24 órás lesz, mert különben tönkremegy. A munkaidő hajnali 4 órakor vagy délután 4 órakor is elkezdődhet, kinek hogyan tetszik. A szolgáltatás milyensége lesz a döntő, nem az, hogy mikor történik. Az idő egységei egymással helyettesíthetők lesznek, akárcsak a dollárbankjegyek: minden pillanat teljes mértékben felváltható lesz bármely más pillanattal.
Az időtlenség a zsarnokság egy fajtájává válhat. Még emlékszünk arra, amikor a strandon megjelenő hordozható computer a szabadság jelképe volt. Mára már annak a jele, hogy az iroda, a hivatal sohasem zárható ki az életünkből. Az emberek most már koncerttermekbe és templomokba is elviszik mobiltelefonjukat, mert úgy gondolják, hogy a bunkóság bélyege kisebb baj, mint egy fontos telefonhívás elmulasztása.
A probléma magva viszont a mozgalmasság vagy eredmény dilemmája. A kereskedés hosszabb időtartama például több kereskedelmi ügyletet jelent majd, de nem feltétlenül eredményez jobb üzleteket. James C. Ackerman, a Sloan Securities Corp. internetes brókercég elnöke arról panaszkodik, hogy a 24 órás kereskedés “senkinek sem enged időt arra, hogy leüljön, lélegzetet vegyen és gondolkodjék”. Az információhoz történő azonnali, a nap minden percében lehetséges hozzáférés azzal is jár, hogy legyünk bárhol – akár a liftben vagy egy orvosi várószobában -, mindenütt ezzel fogják bombázni az agyunkat. A megnövekedett hatékonyság az előfeltevések szerint nem azt jelenti, hogy ugyanazt a dolgot rövidebb idő alatt végezzük el, hanem azt, hogy ugyanannyi idő alatt több dolgot végzünk majd el. Márpedig az embereket “az evolúció nem tette képessé a szuperszonikus sebességgel történő haladásra” – hangsúlyozza Howard Rheingold technológiai szakértő.
Már megjelentek a reakciók is erre a tendenciára. Stewart Brand – egy környezetvédelmi “nagyágyú”, A Föld katalógusa című könyv szerzője – belevágott egy gigantikus óra felállítását célzó programba; ez a szerkezet külső beavatkozás nélkül 10 ezer évig járna, s évente mindössze egyszer ütne. Brand azt reméli, hogy ez az óra felhívná az emberek figyelmét bolygónk létezésének fontosságára és az ezért viselendő felelősségre. A kaliforniai Szilikon-völgyben, a hipersebes “internet-idő” bölcsőjében Jeffrey P. Bezos, az Amazon.com vezető menedzsere és Marc Andreessen, a Netscape Communications Corp. társalapítója azon versengenek, hogy mennyit tudnak aludni. Számukra a legfontosabb státusszimbólum az, hogy ne az internet, hanem a természet órája szerint éljenek.
Az agrármúlthoz persze nem lehet visszatérni. De az emberek egy része megtanulja majd, hogy úgy lépjen be a 24 órás időfolyamba, és úgy szálljon ki belőle, ahogyan ez neki a legjobban megfelel, és ne igyekezzen utolérni ehelyett a soha le nem nyugvó Napot. Az egyik ilyen ember Elisabeth DeMotte, az amerikai Ritz-Carlton hotellánc Szingapúrban dolgozó alkalmazottja, aki azt mondja, hogy könnyen alkalmazkodva végzi a munkáját bármelyik 24 órás periódusban. “Úgy gondolom, az a globális vezető menedzser, aki manapság még megpróbál a munkanapok és szabadnapok hagyományos elképzeléséhez ragaszkodva élni, nemcsak hogy nem hatékony, de mindkét végén égeti a gyertyát” – mondja.
Érdekes párhuzam – hiszen az emberiség útjának egy korábbi szakaszában éppen ez a gyertya volt az egyetlen, amely valamennyire bevilágította az éjszakákat.
