Gazdaság

Befektetési adóhitel

A korábbi években a befektetési adókedvezménnyel lehetett igazán nagy összegekre szert tenni. Az utóbbi években többször korlátozták értékét, 1999 eleje óta évi 200 ezer forintban határozták meg az évente igénybe vehető adókedvezményt, s az csak a befektetés-állomány növekedésének 20 százalékával egyenlő a korábbi 30 százalék helyett.

A szigorítások ellenére a befektetési adóhitel most december elején is reális módja az adócsökkentésnek. Ahhoz, hogy valaki maximálisan kihasználja az adókedvezményt, december 1-jén 12 millió forintot kellene ilyen célra áldozni – feltéve, ha az elmúlt években nem vett igénybe ezen a jogcímen kedvezményt. Persze ennél jóval kisebb összegeket is megéri adóhitelre jogosító befektetésekbe tenni. Annál is inkább, mert az adókedvezmény mellett számos más előnye is van: elég néhány hétig is ilyen típusú befektetésben tartani a pénzt. Nem arról van tehát szó, hogy 30 évesen befizeti a magánszemély szerény megtakarításait, s majd nyugdíjas korában lát belőle valamit. Arról nem is beszélve, hogy befektetési adóhitel nemcsak az igen kockázatos részvénybefektetések után, hanem a befektetési jegyekre is igénybe vehető. S a sokféle befektetési alap között vannak olyanok is, amelyek kockázatmentes értékpapírokba is fektetnek, s ha a befizetett összeg után teljes mértékben nem is, egy része után azonban igénybe vehető adókedvezmény. Hátránya viszont, hogy a befektetési adóhitel visszajár, tehát ügyelni kell arra, hogy az adózónak éves szinten ne csökkenjen az átlagos befektetési állománya, mert az adóhitelt adóhatóság a következő év március 20-ig visszakéri – szerencsére kamatmentesen.

Igénybevételének feltételei

A magánszemély adóévben fennálló befektetésállománya (a tőkeszámlán nyilvántartott igazolt befektetés) növekménye után vehető igénybe

A tőkeszámla vezetője által kiadott igazolás, amely tartalmazza a befektetés időtartalmát, valamint a befektetés tárgyának egységére fordított összeget

Mértéke

A befektetési adóhitel összege, legfeljebb a magánszemély befektetésállománya növekményének 20 százaléka

Maximális értéke

Maximum 200 ezer forint

Kihasználásához szükséges maximális összeg

12 millió forint, ha december 1-jétől 31-ig van befektetve az összeg

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik