Az utóbbi hónapokban a kártyás visszaélések csökkenését érzékelő bankok szerint elsősorban a kártyamásolás dívik, amellyel főleg a tehetősebb ügyfelek plasztikját igyekeznek duplikálni. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb – féléves – adatai a csalások mérséklődését ugyanakkor egyáltalán nem mutatják. Eszerint csak a kibocsátói oldalon hat hónap alatt több mint 300 millió forintnyi potenciális kártyakár keletkezett, ami alig 80 millió forinttal marad el a teljes előző évi kárösszegtől. A ténylegesen elszenvedett – már kivizsgált és elkönyvelt – károkat illetően a helyzet még kevésbé rózsás: az 1998-as 160 millió forintnyi veszteség után csak az első félév a kibocsátó bankoknak 245 millió forintnyi kárt hozott. Ez idő alatt lényegesen változott a károk összetétele: tavaly év végén maguk az ügyfelek az összes kár 40 százalékát okozták, az idén ellenben közel 60 százaléknyit. Igaz, ennek szinte teljes egésze abból ered, hogy az ügyfeleiket tömegesen kártyásító bankok egy részének rendszerei képtelenek megakadályozni, hogy a kártyások többet költsenek, mint amennyiük van. Ezt a veszteséget később az ügyfelek többnyire megtérítik. –
- 11:49 Bér és jutalom: nagy változás jön, júniustól egyik sem múlhat eseti vezetői döntéseken
- 11:32 3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad
- 11:28 Már nem az Apple füleseit másolja a Samsung Galaxy Buds4
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 11:19 Takács Péter megtartotta az utolsó államtitkári beszédét: „Jó munkát végeztünk”
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
