A férfiak 8, a nők 0,5 százaléka színtévesztő, az átlagos arány így 4 százalék körüli. Magyarországon tehát 400 ezer, az Egyesült Államokban 9 millió, az Európai Unióban 12 millió potenciális Coloryte szemüveg vásárló él. Figyelembe véve a számokat és a termék reális árát, a színtévesztést korrigáló szemüveg több százmillió dolláros üzlet. Érdekes a színtévesztők arányának megoszlása világviszonylatban: az iparilag fejletlen területeken – elsősorban Afrikában és Dél-Amerikában – arányuk kisebb. Előfordulásuk függ az életszínvonaltól és a gazdasági fejlettségtől, sűrűségük Észak-Amerikában és Nyugat-Európában a legnagyobb. A furcsa eloszlás oka vitatott. Az északi és déli félteke közötti különbségeket próbálták már a napsugarak beesési szögére, vagy a túl színes nyugati civilizációra fogni, a tudományosan még nem alapozott magyarázat azonban biológiai természetű, méghozzá darwini. Az újszülöttekben a színtévesztés különböző típusú és mértékű fajtáit okozó genetikai hibák gyakorisága a világon mindenhol egyforma, de – mint Ábrahám György magyarázza – „a mérges kígyók általában színesek; a harmadik világban egyszerűen kiszelektálódnak a színtévesztők.” –
- 22:48 Döbbenetes hiba döntötte el az olasz rangadót
- 22:07 Bocsánatot kért az ittas sofőr, aki frontálisan ütközött a magyar Davis-kupa-csapat kapitányával
- 21:54 A nap legfontosabb hírei - 2025.12.28.
- 21:50 Turisták rekedtek a Fogarasi-havasokban az erős szél miatt
- 21:27 Több gyereket is megkéselt egy támadó Suriname fővárosában
- 21:20 „Fontos tanulság, hogy mindenkit komolyan kell venni” – megint nyert a magyar pólóválogatott
- 20:59 Ezek voltak a repülőtéri dolgozó utolsó szavai, aki elkötött egy repülőgépet
- 20:14 A levegőben ütközött össze két helikopter
- 20:05 „Nem gondoltuk, hogy a mi pucér fenekünkről fog szavazni a fővárosi közgyűlés”
- 19:18 Beszakadt alattuk a jég, belefulladt a kiskorú testvérpár egy víztározóba Romániában
- 19:04 Idén ezek a szuper játékok rabolták el a legtöbb szabadidőnket
- 19:02 Schóbert Norbi: Ha kitör a háború, nem csak attól kell félnünk, hogy elviszik a gyerekeinket Ukrajnába...
- 18:44 Kyrgios a világelső Szabalenkát legyőzve nyerte meg a nemek harcát
- 18:34 Putyin megint felhívta Trumpot, mielőtt Zelenszkijjel találkozna
- 18:19 Durva számlát kaphat a fagyok után, ha elmulasztja ezt a lépést
- 19:02 Schóbert Norbi: Ha kitör a háború, nem csak attól kell félnünk, hogy elviszik a gyerekeinket Ukrajnába...
- 09:10 Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
- 08:26 Miért nem közöltük az ötöslottó nyerőszámait?
- 10:04 Kik is a magyarországi cigányok?
- 17:11 Nagy Feró: Mi hasznunk Ukrajna segítésében? Ha nagyon ágaskodunk, kapunk egy atombombát a nyakunkba!
- 18:34 Putyin megint felhívta Trumpot, mielőtt Zelenszkijjel találkozna
- 15:57 Ki volt valójában Kádár János?
- 18:19 Durva számlát kaphat a fagyok után, ha elmulasztja ezt a lépést
- 17:55 Külföldön állítják: idő előtt távozik a Győri ETO irányítója
- 17:30 „Megette az arcát” egy fertőzés, miután autóbalesetet szenvedett a nő
