Madách Színház-beli Mikszáth-darabommal néhány napra Sopronba költöztünk, így hát kicsit körülnéztem a varázslatosan szép és eleven város változatos és bőséges vendéglői világában. Egyik este például meglátogattam a Papa Joe-t. Úgy hívja magát, hogy “saloon and steakhouse”, és pontosan ez a helyzet, mert a kényesebb vendégeknek szánt elegáns szalonhelyiségen át jutunk a vadnyugati kocsmarészlegbe, mely hangulatát, fantáziadús ötleteit, vizuális humorát tekintve a legrafináltabb színházi díszlettervezőnek is becsületére válnék. A fedélszéken az ódon gerendák, üdítően szedett-vedett bútorok társaságában alig győzzük a néznivalókat. Tele minden négyzetcentiméter: patkó, péklapát, nyereg, lószerszám, bivalyfej, indián fejdísz, fejünk fölé belógatott kenu, függőágyon alvó cowboy (a takaró alól persze csak a kalapja és a cipője látszik), és még megannyi móka. Például levágott nyakkendők galériája, rátűzött névjeggyel (így jár az, ki nyakkendősen képes belépni ide). Két ócska deszkaládában két tévékészülék, a földszinti, faparázs hevítette óriásroston zajló eseményeket egyenes adásban közvetítik a padlásra: hol tart a megrendelt steak (vagy egyéb) készítése? A rost mellett plafonig felrakott hasábfa, ennek gyantamentes anyaga is hozzájárul, parázs állapotában, a marhasült ősi, pompás ízeihez. Mindezeket le is írja az étlap gusztusos bevezetője, mely a “Steak-akadémia” büszke nevét viseli.
Az étek valóban olyan nagyszerű, amekkora a felhajtás körülötte. A sokféle steak, illetve bélszín, no meg a T-bone (bélszín és hátszín egy darabban, a köztük elhelyezkedő csonttal), a sütés módját tekintve is négy-ötféleképpen kérhető. Nem beszélve az ízesítés, párosítás, köretesítés különböző variációiról (például a királynőburgonya zöldborsmártással vagy a háromféle kemencés burgonya). Előtte esetleg kis egyszerű cowboy-leves: bab, burgonya, gomba, virsli, chilli. (Mielőtt gyomorbeteg barátaim meggyűlölnének, kijelentem: nem ettem belőle!)
Persze azért van itt mindenféle más is: tésztában sült fogas vagy szalonnával tűzdelt harcsa, netán kacsamell forró konyakos szilvadzsemmel, meg sok egyéb. És mindenekelőtt az országban elterjedt háromféle generálköret mérhetetlen unalmát szétbombázó köretfantáziák. Meg a konyhaművészet elhanyagolt eminenciásai: a mártások!
Stílushűen megszámlálhatatlan fajta whiskyt kínálnak. A 18 éves méregdrága Glenfiddichtől (születésnapomra kaptam tavaly egy palackkal, hihetetlen ital!) bármely Bourbon, Ír vagy Skót nedűig. Le is írják, hol, hogyan, mióta készül. És azt is, hogy jég nélkül ajánlják. Végre igazolva éreztem magam, én mindig így iszom, ellentétben a követségi fogadások nevetséges jeges-vizes elegyével.
Semmiképp nem hagyhatom ki, hogy a zenét aznap este Dr. Valter nagyszerű jazz-bandája adta: gitár, szájharmonika (ahogy illik), egy elképesztő tubás, no meg a ritmus, melyet a legkülönbözőbb módon, olykor bádog tejeskancsóból csalogattak elő. Jókedvűek, tehetségesek, ennél idevalóbb zenét el sem tudtam volna képzelni. –
– Hangulat: egyedülálló
– Választék: zaftos
– Kiszolgálás: sheriffhez méltó
– Előételek: 320-1350 forint
– Levesek: 200-350 forint
– Főételek: 700-3150 forint
