Nagy-Britanniában a nyolcvanas években kezdődött meg a fokozatos piaci liberalizáció, s 1990-re a szabályozási és a technikai feltételek létrejöttek arra, hogy a harmadik fél hozzáférésével a villamosenergia-piac versenyszférává váljon. Ehhez azonban fel kellett állnia a National Grid elnevezésű hálózatkezelő társaságnak, valamint két, egymással is versengő országos termelővállalatnak, a National Power és a PowerGen cégeknek. A brit fogyasztók már a kilencvenes évek elején érzékelhették az árverseny jótékony hatását – a tarifák előbb relatív, később abszolút értéken is mérséklődni kezdtek. A nyolcvanas évek végéhez képest 8 év alatt 35-40 százalékos reál-árcsökkenés ment végbe.
A belső piac megnyitásának másik kezdeménye a skandináv országok Nordel néven létrehozott elektromos szövetség volt, amelyhez jó alapot szolgáltatott az északi országok regionális gazdasági integrációja. A nemzeti rendszerek összekötése e térségben az átlagosan magas árszínvonal és az olcsó áram-előállítás miatt kézenfekvő volt. A nemzetgazdasági fejlettség és a termelési költségek viszonylag kis eltérése – ami a norvég és finn vízi energia kiaknázásán alapult – a piacok részleges megnyitását, illetve az energiafeleslegek koncentrált szabadpiaci értékesítését (az úgynevezett skandináv áramtőzsde kialakítását) már a nyolcvanas évek végétől lehetővé tette.
Az unió egészében azonban a kilencvenes évek közepéig a villamosenergia-vezetékhálózatok nemzeti természetes monopóliumán alapuló elkülönült, államilag erősen szabályozott piacok léteztek.
A közösség meghirdetett versenypolitikája, a Római Szerződés és az Európai Charta általános versenyelőírásai azonban egyre nehezebben voltak összeegyeztethetőek a zárt, nemzetileg elkülönült villamosenergia-rendszerekkel. A versenyelőírások teljesítésének igénye először csak az 1996-ban kiadott energiapolitikai fehér könyvben jelent meg. E dokumentum főként elméleti megközelítésben tárgyalta a piac megnyitásának szükségességét, céljait, alapelveit. Ennek nyomán született meg 1996 decemberében a 96/92-es direktíva a villamosenergia-piac liberalizálásáról.
A piacnyitás – amely sok mindenben merít a már működő, liberalizált nemzeti szisztémákból – ez év nyarára a teljes villamosenergia-fogyasztást tekintve mintegy 50 százalékos mértéket ért el, vagyis a fogyasztók tekintélyes része már a nyitott hozzáférésű rendszerekből kapja az áramot (a főbb szereplők jellemzőit lásd a 36. oldalon). Ez persze még nem jelenti a magánfogyasztók tömegeit, hiszen a felhasználás jelentős részét adják az ipari nagyfogyasztók; a rendszer első lépcsőiben éppen ezek választhatták meg szabadon az általuk igényelt áram szállítóját. A liberalizált piac azonban már most sokkal hatékonyabban működik, noha a tagországok piacainak nyitottságában nagy eltérések vannak. Gyakorlatilag a technikailag megvalósítható liberalizáció teljes mértékben létrejött az Egyesült Királyságban, Skandináviában és a Benelux országokban. A német nyitottsági szint átlagosnak tekinthető, elmarad azonban az átlagtól az ibériai folyamat. A francia Electricité de France (EdF) nagyon aktív szállító különböző külpiacokra, így például London áramszolgáltatóját megvásárolva jelentős részt hasított ki a brit piacból, miközben a francia megnyitása késik.
A nagy nemzeti vagy regionális áramtermelők és -szolgáltatók reflexei ma még nem mindig a piaci logika szerint működnek. A francia óriáscég, az EdF monopóliumának feladását nehezítik a szinte egyedülállóan magas nukleáris termelőkapacitás fenntartásából, elfogadtatásából fakadó terhek és kockázatok. Az általában tartományonként szerveződő német villamos ipari mamutok (vertikálisan integrált, vagyis termeléssel, szállítókapacitás működtetésével és áramszolgáltatással egyaránt foglalkozó cégek) saját piacaikon jelentős árengedményeket adnak fogyasztóiknak, azok megtartása érdekében. Ezek az engedmények az első körbe bekerült nagyfogyasztóknál akár a 40-50 százalékot is elérik. Komoly áldozatnak látszik ekkora árat is vállalni a fogyasztó megtartásáért, felmerül azonban a kérdés: ha egy csapásra ilyen nagy kedvezmények adhatóak, úgy vajon mekkora ártöbbletet okozott a fogyasztóknak a piac zártsága? Valószínűleg elég nagyot, hiszen egyes becslések szerint a kilencvenes évek piacnyitása az unió egészében mintegy 100 ezer megawatt erőművi túlkapacitást hozott a felszínre. –
