Gazdaság

Válámi ván,

de nem áz igázi – mondogatta százszor is tört magyarsággal a létező szocializmusról Arkagyij Rajkin, közmondásossá vált jelenetében. Azóta Rajkin vicce értelmét vesztette, hiszen az a valami, ami akkor létezett, ma már nincs – így az sem várható el tőle, hogy az igazi legyen… De akkor mi van most, és az milyen? Főként pedig milyenné szeretnék tenni? – ezekre a kérdésekre vártuk a választ a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Magyar Szocialista Párt (MSZP) hét végi kongresszusától. Vártuk ezt azért is, mert hasznos volna tudni, hogy mire lehet számítani, amennyiben 2002 után ismét kormányalkotó pozícióba kerülne az MSZP. (Talán az időközi választásokután és a közvélemény-kutatások ismeretében nem elhamarkodott ezzel az eshetőséggel számolni.)

Négyéves kormányzati múltja alapján az MSZP-ről valószínűsíthető, hogy az üzleti élet szereplőinek tevékenységét nehezítő beavatkozásokat nem tenne. Ez azonban csak valószínűsíthető, mert jelenleg alapvetően más a helyzet, mint az 1994-es választások előtt volt:

– körvonalazódni sem látszik olyan markáns szocialista párti gazdaságpolitika, mint amilyet Békesi László annak idején felvázolt, s amelynek döntő szerepe volt abban, hogy az üzleti körök félelmek és fenntartás nélkül fogadták a szocialista párt győzelmét;

– a szabad demokraták ma nincsenek, és vélhetően záros határidőn belül nem is kerülnek olyan pozícióba, amely annak idején lehetővé tette számukra, hogy megakadályozzák az MSZP populista törekvéseinek érvényesülését;

– a makrogazdasági folyamatokban – részben éppen a szociálliberális kormány tevékenységének eredményeképpen – semmifajta, az 1994-es állapotokhoz fogható vészhelyzet nincs és nem is várható, márpedig akkor az kényszerített ki egy sor lépést, így a stabilizációs csomagot és a privatizáció felgyorsítását. Kényszerhelyzet nélkül pedig szárnyalhat a fantázia.

Világos alternatívát vázol az európai szociáldemokrata gyakorlat a Magyar Szocialista Párt elé. Választhatják a francia Jospin által kijelölt, a hagyományos szociáldemokrata értékekhez közelebb álló utat: ez a munkahelyteremtés mellett a gazdaságpolitikában az aktív állami szerepvállalást vallja magáénak, miközben nem téveszti szem elől a társadalmi szolidaritás elvét sem.

A Blair és Schröder nevével fémjelzett újbaloldali harmadik utas megoldások (nagyon leegyszerűsítve) elsősorban nemzetgazdaságuk globális piacon elérhető versenyképességének javítása révén próbálják a társadalmi problémákat orvosolni.

Hogy az MSZP-ben e két, egymásnak némileg ellentmondó irány közül melyiket választják, még korántsem dőlt el. Sajtómegnyilatkozásokból úgy tűnik, hogy Jospin ma népszerűbb a Köztársaság téren, mint Blair. Erre utal Kovács László pártelnöknek az a megfogalmazása is, miszerint a Bokros-csomag jóléti rendszereket érintő lefaragásait mai fejjel már nem szavazná meg; hogy a jövőben a szociálisan leginkább rászoruló rétegek megsegítését tűzik ki célul; s hogy mindenekelőtt a közszolgálati szféra alkalmazottainak helyzetén szeretnének javítani. Ezek elsősorban népszerűséget hozó kijelentések, amelyek – minden megszorító feltétel nélkül – felelőtlen költekezéshez vezethetnek. Az e kijelentések terjedelmét korlátozó megszorító feltételeket kellene a részletekre fogékonyabb üzleti szféra képviselői felé közvetítenie egy hiteles személyiségnek. Jelenleg azonban a pártnak a divatosan “Economy 2002” névre hallgató gazdasági munkacsoportját az a Karl Imre vezeti, akinek legnagyobb kormányzati érdeme az volt, hogy hagyta magát legyőzni a miniszterelnökkel folytatott teniszmeccseken.

Az alternatív költségvetés lesz az első olyan üzenet, amelyből érdemi információkat lehet majd kiolvasni arra vonatkozóan, hogy a szocialista párt milyen gazdaságpolitikát képzel el a jövőre vonatkozóan. A nyilvánvalóan demonstrációs céllal készülő “szegfűs büdzsét” lapzártánk után hozza nyilvánosságra az MSZP, így csak remélni lehet, hogy abban nem az adófizetők számára igen költséges célok garantáltan nem hatékony megoldásai kapnak majd elsőbbséget. Az üzleti körök elemi érdeke, hogy minden kormányképes párt reális alapokon nyugvó, így ténylegesen kivitelezhető programot tárjon a választók elé – ezzel is csökkentve a politikai kilengések amplitúdóját.

Erkölcsi megújhodás is meghirdetett az MSZP: eszerint a pártnak meg kell szabadulnia attól az imázstól, hogy genetikailag kódolt kleptomániában szenved. Ez nem lesz könnyű, viszont semmi jel nem is mutat arra, hogy nehezen bár, de megtennék a legfájdalmasabb lépéseket: kizárnák soraikból mindazokat, akik a szocialista párt vezetésében kétes üzletek, illetve a hatalommal való visszaélés révén vagyonosodtak meg az elmúlt évtizedben.

Rajkin szavai – úgy látszik – nem csak az akkor létező szocializmusra, hanem a ma létező szocialistákra is vonatkoznak: valami van, de… –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik