megtartotta szokásos nagyhetét, amelyet a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves rendes közgyűlése, valamint a hét legfejlettebb ország, a G-7 vezetőinek ehhez kapcsolódó találkozója fémjelzett. Mindez utólag új fénybe állította a miniszterelnök által Surányi György jegybankelnök ellen – a CW Bank tőkehiánya és az adósságcsere ürügyén – indított támadást.
A nemzetközi pénzvilág lapjai ugyanis a Bretton Woods-i intézmények közgyűlésére időzítették azokat az írásokat, amelyek a világ bankjainak, bankárainak, köztük a nemzeti bankok elnökeinek munkáját értékelték. A Global Finance Surányi Györgyöt teljesítménye alapján a világ első négy jegybankelnöke közé sorolta. A Financial Times (FT) pedig – az MNB-elnök fényképe alatt – összeállítást közölt arról, hogy az egykori szocialista országok jegybanki vezetői az igazi csöndes hősei a piacgazdasági átalakulásnak. Az FT szerint azért hősök, mert sokszor komoly bátorságra volt szükségük ahhoz, hogy az általuk szükségesnek vélt intézkedéseket keresztülvigyék. Az FT szerint a lengyel Hanna Gronkiewicz-Waltz, a cseh Josef Tosovsky és a magyar Surányi György kimagaslóan jó teljesítményt nyújtottak országuk érdekében.
Ezeknek a személyeknek a nemzetközi tekintélyét, ismertségét és nem utolsósorban befolyását nem egyszerűen bűn, hanem politikai hiba alábecsülni. Egy-egy Surányi-előadás valamely tekintélyes nemzetközi befektetési konferencián hoz annyit Magyarországnak, mint az ország-propagandára szánt milliárdok…
Mindazonáltal ideje volna néhány intézmény – köztük a Magyar Nemzeti Bank – civil ellenőrzésének problémájáról vitát indítani. Az ugyanis nincs rendjén, hogy létezhetnek olyan szervezetek, amelyek akár szakmai, akár üzleti vagy államtitokra hivatkozva bírálhatatlanok. Miként nem volt ez rendjén akkor sem, amikor a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által követett “egyen-megoldásokat” azért nem lehetett nyilvánosan bírálni, mert a kritikus – függetlenül érvei súlyától – könnyen egy platformra kerülhetett jó esetben az újbaloldali mozgalmakkal, rosszabb esetben a szélsőjobbal. Azóta az egyre hangosabb bírálatok – olykor pedig a nyilvánvaló kudarcok – óvatos önvizsgálatra késztetik a nemzetközi pénzvilágot, s bizonyos értékek beépülni látszanak az általuk követett gyakorlatba is.
A Magyar Nemzeti Bank tevékenységét jelenleg három testület irányítja, ellenőrzi: a jegybanktanács, a felügyelőbizottság, valamint az Állami Számvevőszék. Az országgyűlésben mégis sokan elégedetlenek az ellenőrzéshez rendelkezésre álló információkkal. (A kép akkor teljes, ha megjegyezzük: a bírálók nem mindig veszik maguknak a fáradságot, hogy a kapott anyagokat átolvassák.) Amennyiben azonban a revízió szándéka nem pusztán ürügy egy nagyon is jól körvonalazható politikai szándék kivitelezésére – tudniillik a jegybankelnök eltávolítására, a monetáris politika tartalmi megváltozatására -, akkor ezt az igényt ki kell elégíteni.
Nincs a világon olyan vállalat, amelynek hatékony működtetése érdekében a tulajdonosok ne szólnának bele a menedzsment stratégiai döntéseibe. Miért ne volna rendjén, ha az adófizető polgárok demokratikusan megválasztott képviselői többet szeretnének megtudni az általuk működtetett intézmények hatékonyságáról!?
Ahogyan például most Csúcs László kisgazda képviselő az adóhivatal működésének hatékonyságát akarja megvizsgáltatni – és ebben felettébb igaza is van. Az adónál ugyanis kézzelfogható összefüggésnek kell lennie az állam ráfordításai és a remélt bevételek között. Ha ilyen összefüggés nem mutatható ki, akkor nincs értelme minden határon túl növelni a hivatal forrásait.
Hasonló probléma körvonalazódik az egészségügyben is, ahol gyakorta megfellebbezhetetlennek vélt orvos-szakmai szempontok akadályozzák a veszteségek feltárását, az ésszerűbb gazdálkodás megvalósítását.
A zaklatott életű titkosszolgálatok ugyan némileg kilógnak ebből a sorból, ám mégiscsak van egy hasonlóság: az ellenőrzésre legitim felhatalmazással bírók szeme elől szinte bármit el lehet rejteni, elegendő pusztán a szakma alapszabályára, a konspirációra hivatkozni.
A magyarországi demokrácia elég érett ahhoz, hogy újratárgyalja az üzleti, a szolgálati, az orvosi, a bank- és az államtitok fogalmát annak érdekében, hogy megvalósuljon az állampolgárok adópénzein fenntartott állami intézmények, alrendszerek hatékonyabb civil kontrollja.
Ez persze a különféle szakmák képviselői részéről fokozott türelmet igényel, másrészt a civil kontrollt végzők részéről feltételezi a szakma képviselőibe vetett elemi bizalmat. –
