A hosszas stagnálás világszerte rákényszerítette a vállalatokat arra, hogy felhagyjanak a buborékgazdaság éveiben felvett könnyelmű szokásaikkal. Az élethosszig tartó foglalkoztatást a modern világgazdaságban folyó kíméletlen verseny miatt fokozatosan el kell felejteni.
A tudósok és a mérnökök egyáltalán nem merültek mély álomba 1990-tól kezdődően. Igen keményen dolgoztak azon, hogy pótolják az elvesztett piacokat. Egész sor új technológia halmozódott fel, s amikor a makrogazdasági helyzet alakulása lehetővé teszi, e “készletből” fognak is meríteni.
A technológiai alapismeretek fejlődése még azokon a területeken sem állt le az 1990-től 1999-ig terjedő időszakban, ahol a kreatív vállalkozási folyamatok megakadtak. A tudás szétterjedése nem ismer akadályokat. A még visszamaradott régiók népei az új tudásanyagnak ügyes importőreivé vagy másolóivá váltak. Ez annyit jelent, hogy 2005-ben az erőforrások az azokat birtokló fogyasztók és befektetők számára a legtöbb helyen a mainál jóval magasabb szintű termelési volument tesznek majd lehetővé.
A lefestett globális aranykor bekövetkezte nagyrészt azon múlik, miként teljesít világszerte a makrogazdasági politika a következő öt évben. E téren is kedvezőek a fejlemények. A Clinton-féle “mézeshetek-gazdaság” falain még nem mutatkoznak repedések. Valószínűleg az IMF-mentőcsapat hasznos tanácsainak köszönhetően Ázsia és Latin-Amerika feltörekvő államai – elsősorban Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, Mexikó és Brazília – az ezredfordulókor is felfelé fognak menetelni.
