Miután megfordult a torokvágás iránya, s a majd kétmilliós Koszovóban csak 80 ezer szerb maradt, Kissinger “főguru” azt mondta, hogy át kellene vágni a gordiuszi csomót és függetlenséget adni a tartománynak. Utána viszont Holbrooke, a “balkáni buldózer” (immár Amerika ENSZ-nagyköveteként) megjelent a helyszínen és kifejtette: “meg kell tanulni az etnikai együttélést.” Amikor ezek az elvileg messzemenően elfogadható szavak elhangzottak, már csupán 20 ezerre becsülték a tartományból való elmenekülést még halogató szerbek számát…
A fennkölt retorikát naponta söprik félre a terepszínű tények.
Amikor októberben megkezdi munkáját a Koszovó újjáépítését összehangoló nemzetközi ügynökség, amely a megfelelő hasznot hozó szerződésekről is dönteni fog, joggal kérdezi majd a világ: Voltaképpen mi az, amit újjáépítenek? Vajon az, amit a hivatalos retorika mond, a jugoszláv állam egyik, kiterjedt autonómiával rendelkező tartománya? Vagy az, amit a realitások sugallnak, egy mai állapotából (nemzetközi protektorátus) fokozatosan kiemelkedő új balkáni miniállam?
A valóság önmagáért beszél. Terepszínűen, retorika nélkül.
Hetekig tartó bonyolult tárgyalások után most megállapodás született arról, hogy a szerbeket Koszovóból szinte teljesen “kipucoló” albán fegyveres erő, a Koszovói Felszabadító Hadsereg (KLA) átalakul egy ugyancsak fegyveres “rendfenntartó” szervezetté. A megállapodást a NATO és a Koszovót hivatalosan kormányzó ENSZ-misszió (rövidítése: Unmik) úgy értelmezi, hogy a KLA afféle “segédrendőri” szerepet kap. A KLA vezérkari főnöke a tárgyalások után viszont azt mondta: szó sincs civil jellegű segédrendőri erőről, “új nemzeti hadsereget fogunk létrehozni és ez annak a része lesz”.
ÁTMENETI PÉNZÜGYI RENDSZER. Maga az Unmik e kétértelmű katonai döntés napján bejelentette, hogy kiemeli Koszovót a jugoszláv pénzügyi rendszerből, a dinár megszűnik, mint egyetlen hivatalos fizetőeszköz. Hivatalos párhuzamos pénznemként a német márkát bevezetik, s egyben eltörlik mindazokat a devizakorlátozásokat, amelyek Jugoszláviával szemben érvényesek. Maga az Unmik ezentúl csak a márkát fogja használni. A belgrádi pénzügyminiszter, Boriszlav Milasics dühödten reagált: a jugoszláv állam szuverenitásának megsértéséről van szó, egyben “újabb lépésről egy kőkorszaki párhuzamos állam létrehozása felé”.
Itt bizony élni lehet a gyanúperrel: többről, másról van szó, mint újjáépítésről és üzletről. Az üzleti rész egyébként is enyhén szólva homályos. A boszniai tapasztalat azt mutatja, hogy négy esztendei újjáépítés után az állam ott gazdaságilag stagnál. A külföldi tőke jószerével nem mozdul, s a megszavazott külföldi segélyösszegek kevesebb mint egyharmadát tudták felhasználni. Még a “nagymenők” – a németek, angolok és olaszok – is kisemmizve érzik magukat, mert a legkomolyabb szerződéseket amerikai építési nagyvállalatok kaparintották meg.
VÁLLALATI KOSZOVÓ-KOMMANDÓK. A boszniai leckéből tanulva most a legtöbb európai építőipari nagyvállalat külön “Koszovó főosztályt” hozott létre, s vezető menedzsereiket küldték a tartományba. Az angol cégek, félretéve konkurenciaharcaikat, kormánytámogatással “Koszovó különítményt” alakítottak. Olaszországban a kormány és a nagyiparosok szövetsége közös szervezetet hozott létre. Vezetője Franco Bernabe, a Telecom Italiának – a szerb nemzeti telefontársaság egyik főrészvényesének – a főnöke.
A nagyvadak tehát ugrásra készen állnak, hogy megkaparintsák a legjövedelmezőbb szerződéseket. A többiek – az esélyek sorrendjében a görög, a macedón, a bolgár és a százmillió dolláros állami hitelkerettel megtámogatott magyar vállalkozások – osztozhatnak majd a maradékon.
A koszovói üzlet azonban önmagában nem különösebben ígéretes. A nagyok számára csak akkor van értelme, ha ugródeszka lehetne Szerbia felé, ahol az infrastruktúrát egyes becslések szerint több mint 50 milliárd dolláros kár érte. Az igazi üzlet akkor tárul majd fel, ha Szerbiát kiengedik a segély-karanténból. A politikai szándék azonban ezekben a kora őszi hetekben éppen ellentétes irányba nyomja az ügyeket, mint azt az üzleti logika diktálná.
Ha Koszovót a márka bevonulásával és a KLA bármilyen törvényesítésével tovább sodorják a független miniállami lét felé, akkor a világnak előbb utóbb Nagy-Albániával és egy újabb balkáni válsággal kell számolnia. Akkor pedig úgy válaszolják meg a mai “Mit építünk újjá?” kérdést, hogy egyben le is veszik a napirendről. Bár az is lehet, hogy a néhány nagy tétben játszó hatalom számára ennek is lesz majd a stratégiain túl valamilyen üzleti logikája. –
