az ellenzék – idézte a dakota közmondást Orbán Viktor miniszterelnök az évadnyitó parlamenti napirend előtti szócsatában. A miniszterelnök szerint ilyenkor célszerűbb lovat váltani. Az Orbán-papa bányaszerzési ügyleteit feszegető felszólalásra “slágfertigen” visszavágó miniszterelnök jókora derültséget keltett riposztjával a kormánypárti oldalon. Az ellenzék maga volt a kínos mosoly, a választópolgárok pedig beletörődve nyugtázhatták, hogy minden magánszám – az unalomig ismert Hit Gyülekezete toposztól egészen a kollégiumi szobatársak lemezéig – ott folytatódik, ahol a nyár elején abbamaradt. Az ilyen vitákra persze szükség van, hiszen, legyünk jóhiszeműek, a közélet megtisztulását szolgálják.
Az Országgyűlés azonban a törvényalkotás háza kell maradjon, már csak azért is, mert akad még bőven alkotni való. Még akkor is, ha a gazdaság teljesítőképessége túlhaladt azon a szinten, ameddig az állam szabályozó szerepe még döntő hatást gyakorolhat a folyamatokra. A gazdasági szereplők teljesítménye ma már nem függ a kormányzat tevékenységétől, noha értelemszerűen nem is független attól. A kétségkívül imponáló gazdasági eredményeket cégek és cégvezetők érték el – kedvező feltételek között. Magát teszi nevetségessé az, aki szerint ezek az eredmények kormánya egyéves működésének gyümölcsei.
Bizakodásra talán az adhat okot, hogy a Fidesz-vezette koalíció a közeljövőben a gazdasági kérdéseket kívánja előtérbe helyezni. Hogy milyen logika mentén, az egyelőre nem teljesen világos. Mert még ha van is a kormánynak gazdaságpolitikája – Chikán Attila gazdasági miniszter az ellenkezőjét mindenesetre kikérte magának -, azért kell némi összpontosítás, hogy azt az ember észre is vegye.
A Figyelő gazdaságpolitikán azt érti, amikor a kormányzat javítja a vállalatok növekedési feltételeit, miközben szigorúan őrködik a makrogazdasági egyensúly megőrzésén. A makrogazdasági egyensúly egyelőre nem látszik érdemben veszélyeztetve, ám ez legalább annyira a Magyar Nemzeti Bank érdeme, mint a kormányzaté. Egyelőre nincs viszont jele annak, hogy a kormányzati tevékenység hatására jövőre a cégek működési feltételei javulnának, és annak sem, hogy kimunkált koncepció szolgálná további befektetések Magyarországra vonzását, az óhajtott regionális üzleti központ kialakítását. Sőt, a fővárosi fejlesztési támogatások visszafogása kifejezetten veszélyezteti ezt a tervet.
Az őszi ülésszakon napirendre kerülő gazdasági tárgyú jogszabályok – így a zárszámadás és a költségvetési törvény is – csak közvetve érinti az üzleti szférát. A gyermekgondozási díj bevezetése például az őszi törvénykezés egyik legfontosabb része, s a Fidesz ezzel be is váltja egyik legmarkánsabb választási ígéretét. Csak remélni lehet, hogy ennek nyomán az államháztartás kiadásai közé nem épül be egy olyan elem, amely folyamatosan veszélyezteti majd az egyensúlyt.
A beígért adóreformhoz képest kissé soványka, “karbantartásnak” viszont egy kicsit sok az adótörvények huszonöt pontban történő megváltoztatása, ami most került a parlament elé. A választási harcban kiemelt szerephez jutott a kis- és középvállalkozások támogatása – az erről szóló törvény végszavazása is az ősszel várható. Szintén régóta húzódó – bár sokkal ritkábban emlegetett – kötelezettségének kíván eleget tenni az Országgyűlés azzal, hogy még az idén megszavazza a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt, amely Magyarország OECD-felvétele óta húzódik. Bár a parlament végszavazást tervez még az idén az ítélőtáblák felállításáról is, nem biztos, hogy a magyar bíróságok lassúságára panaszkodó érintettek boldogok lesznek az eredménnyel.
Számos fontos jogszabály kimaradt az őszi munkatervből, s úgy tűnik, ezekből ebben a választási periódusban nem is lesz már semmi. Így például nagy a csönd az egészségügyi reform körül. Túlságosan nagy ahhoz, hogy a folyamat időben elinduljon. Adóreformot pedig – ha egyáltalán szükség van rá – öngyilkos lépés volna úgy elindítani, hogy az első új típusú adóbevallást közvetlenül a választások előtt kelljen beadni. Egy kis számolás, s kiderül: ebben a ciklusban már aligha számolhatunk vele. A környezetvédelmi termékdíj és a régiók kialakítása csak a tartaléktémák között szerepel a törvényalkotási programban, holott fontosságuk ennél jobb minősítést érdemelne.
Így is óriási feladat áll azonban a parlament előtt. Ha a képviselők csak a saját terveiket akarják teljesíteni, akkor is telivér lovakra lesz szükségük. Ha az ország gyors felemelkedését tűzik ki célul, akkor inkább mesebeli táltos paripákra. –
