A két vállalat egyesülése jelentős előnyökkel járhat, míg a gyakran emlegetett politikai, szociális és egyéb nehézségeket általában túlbecsülik. Ezt a következtetést vonta le az a jelentés, amely a két francia olajipari cég, a TotalFina és az Elf Aquitaine egyesülésének várható következményeit taglalja 160 sűrű oldalon. A dologban talán csak az meglepő, hogy a jelentés még jóval a TotalFina napokban közzétett felvásárlási ajánlata előtt keletkezett. Ami mellesleg csak azt bizonyítja, hogy a fúzió már régóta a levegőben volt.
A vételi ajánlatot július 5-én végül a sokáig az Elf kistestvérének számító és a nemrégiben a Petrofina és a Total összeolvadásából létrejött TotalFina jelentette be, minden három Elf-részvényért négy Total-papírt kinálván fel.
A fúzió gazdaságilag mindenképpen ésszerűnek és kívánatosnak tűnik – ebben ritkán látható egyetértés mutatkozik. A legegyértelműbben a részvényesek nyilatkoztak meg: a vételi szándék bejelentését követően az Elf árfolyama több mint 20 százalékot emelkedett. Az ügylet lefolyását az általa birtokolt aranyrészvényen keresztül befolyásolni képes francia állam képviseletében a gazdasági és pénzügyminiszter pedig előre jelezte, hogy vétójogukat nem kívánják gyakorolni, sőt, stratégiailag kívánatosnak tartják a két “középméretű” francia cég egyesülését. S ezúttal még a szakszervezetek sem tiltakoztak szokásos franciás-latinos temperamentumukkal.
Az egyetértés mögött a gazdaság tényei állanak. A fúzió során a világ negyedik legnagyobb, a globális olajjátszmába beleszólni képes cége jönne létre, amely 500 milliárd frankos kapitalizációjával a párizsi tőzsde legnagyobb vállalata lenne. A TotalFina és az Elf ráadásul sok tekintetben valóban kiegészítik egymást, s a párhuzamosságok leépítése éves szinten visszafogott becslések szerint is 1,2 milliárd euró megtakarítással járhat.
Az egyesülés után létrejövő cég pedig minden tekintetben a jelenleg az olajpiacot uraló három angolszász óriás (Exxon- Mobil, Royal Dutch/Shell, BP-Amoco) nyomába eredne.
ELDŐLT? Tény, hogy az európai olajipari cégek jövedelmezőségi rangsorában az Elf nincs az élbolyban. A hazai versenytárs ajánlatának elutasításakor ez volt kezdetben Philippe Jaffré Elf-főnök egyik érve: igaz ugyan, hogy a cég pénzügyileg biztos lábakon áll, ám egy egyesülés éppen a nehezen elért stabilitást teheti kockára. Amúgy Jaffrének a fúzió megakadályozására nem sok reménye lehetett, mivel a francia állam aranyrészvényben testet öltő segítségére nem számíthatott. Reménykedhetett volna még egy másik, nem francia olajtársaság vételi ajánlatában, ám az szinte bizonyosnak tűnt, hogy stratégiai érdekei védelmében a francia állam ez ellen fel fog lépni az aranyrészvény birtokában, akár Brüsszellel is vállalván a kenyértörést.
A Total számára az egyetlen akadály az lehet, hogy 66 százalékos részesedést kell szereznie az Elf irányításának átvételéhez; ha a részvények kétharmada nincs a birtokában, csupán 10 százalékos, tehát kisebbségi szavazataránnyal fog rendelkezni egy 1995-ös közgyűlési határozat értelmében. (Mellesleg hasonló korlátozás érvényesül a TotalFina esetében is.)
Jaffré ellenlépése két hetet váratott magára, miközben a vállalat tanácsadói lázas munkában voltak. Július 18-án, este nyolc órakor rendkívüli tanácskozásra ült össze az Elf vezérkara és az ott felvázolt ellentámadást egy tartózkodás mellett elfogadták. Jaffré javaslatának lényege: az Elf ellenvételi ajánlatot tesz a Totalfinára, minden 5 TotalFina-részvényért 3 Elf-részvény és 190 eurót kínálva fel. Az ajánlat az előző tőzsdei záróárhoz képest 10 százalékos felárat kínál. Jaffré ajánlata a következő három év során évi 2,5 milliárd euró megtakarítással számol a párhuzamosságok leépítéséből. S ami a legfőbb különbség a vetélytárs javaslatához képest: két vállalat, egy, a hagyományos olajipari tevékenységet összefogó, valamint egy attól pénzügyileg és vezetésében független vegyipari cég létrehozását tervezi.
EGYSZER FENT… Általános vélemény szerint az Elfnek nem sikerült kedvezőbb ajánlatot tennie vetélytársánál. De, hogy Jaffré tartogatott a tarsolyában még adukat, azt igazolja egy múlt heti hír, miszerint az Elf 18 milliárd eurós, Európában rekordösszegű hitelhez jut a tanácsadóként mögötte álló pénzintézetektől, a Total megvételének finanszírozása. A legújabb fejlemények arra utalnak, hogy a francia kormány is Jaffré ajánlatát támogatja. A párizsi pletykák szerint a fúzió valójában az ő ötlete volt és az Elf berkeiből szivárgott ki. Állítólag a Total egyik pénzügyese a Párizs-London repülőgépjáraton véletlenül kihallgatta az Elf két tanácsadójának a beszélgetését a tervezett felvásárlási ajánlatról és Desmarest ennek nyomán határozta volna el magát a gyors cselekvésre. A két ellenséges vételi ajánlat mögött azonban egyikük sem zárta be a kaput egy esetleges “baráti” megegyezéssel végrehajtott fúzió előtt. Így manapság az egyetlen nyitott kérdés, hogy Jaffré vagy Desmarest lesz az Elf-TotalFina vezére… –
PHILIPPE JAFFRÉ 1993 óta áll a hajdani francia állami olajcég élén. Korábban 15 éven keresztül a pénzügyminisztériumban, majd a jegybanknál dolgozott, ahol tevékeny szerepet vállalt a nyolcvanas évek francia privatizációja megszervezésében és a bankrendszer átfogó reformjának kidolgozásában. Minthogy a jegybankelnöki posztra mást szemeltek ki, a Stern Banknál eltöltött három hónapos kitérő után a Crédit Agricole-hoz invitálták. Miután a banknál bizonyított, 1993-ban az olajcég következett. Az Elf vezéreként nem volt könnyű dolga. Az olajiparban újoncnak számító, ám a pénzügyi fegyelmet annál jobban ismerő és tisztelő Jaffré jelentős karcsúsítást hajtott végre és sikeresen privatizálta a céget. Az igazgató a fogyókúrát vasmarokkal, igazi diktátorként vezényelte le. Az 1994-es 5 milliárd frankos veszteség után a cég az elmúlt években nyereséges volt. Az eladósodottság arányát 49 százalékról 33 százalékra sikerült leszorítani, a fölösleges és az olajiparhoz nem kapcsolódó befektetéseken pedig túladtak. Összességében az elemzők szerint mára az Elf pénzügyileg egészséges és egyes szakértők némileg alulértékeltnek tartják a versenytársakhoz képest.
THIERRY DESMAREST, a Total vezére egészen más alkat, mint Philippe Jaffré. Látszólag csendes, szürke, megfontolt és érdektelen, ám merész lépésekre képes. Az örök második francia Total az ő vezetése alatt megelőzte az Elfet. Igaz ugyan, hogy Desmarest 1995-ben elődjétől egy olyan céget vett át, amelynek nem voltak pénzügyi gondjai, ám a sikeres terjeszkedés az ő érdeme. Az olajiparban oly fontos politikai helyzetfelismerés csodás példája volt a Total iráni üzlete. Desmarest, megérezvén az amerikai kormányzat tűréshatárát, a hivatalos amerikai embargó ellenére is megkockáztatta az iráni befektetést és nyert: a hivatalos dorgálást leszámítva a céget sújtó büntetőintézkedések elmaradtak. Hasonlóan bátor és meglepő lépés volt az az akció, amelynek során az Elf és Philippe Jaffré orra elől elhalászta a belga Petrofinát. Ezzel egy időben közel kétmilliárd dollárt fektetett be Venezuelában, majd az Elfre megtett vételi ajánlat következett…
