Gazdaság

OROSZ IMF-HITEL – Jó úton

Moszkva akár már ebben a hónapban megkaphatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 18 hónapra szóló, 4,5 milliárd dolláros új hitelcsomagjának első – várhatóan mintegy 630 millió dolláros – részletét, miután az orosz kormány és a pénzintézet küldöttsége tető alá hozta az idei gazdasági célok teljesítéséről szóló memorandumot.

Az IMF-fel tárgyaló Mihail Zadornov reményét fejezte ki, hogy a küldöttség a makrogazdasági mutatók és a költségvetési intézkedések ismeretében a hitelrészlet folyósítását fogja javasolni a nemzetközi intézmény igazgatótanácsának. Kedvezően nyilatkozott a delegációt vezető Gerard Belanger is: szavai szerint a moszkvai kormány és a jegybank sikeresen hajtja végre a megállapodott gazdasági lépéseket, illetve készen áll a további tárgyalásokra.

A tavalyi pénzügyi válság hatásaival és a 140 milliárd dolláros államadóssággal birkózó Oroszországnak égető szüksége van az új hitelre, részben azért, hogy ne kelljen átütemezést kérnie az IMF-től részint pedig azért, hogy a decemberi parlamenti és a jövő nyári elnökválasztás idejére csökkentse a szociális feszültségek veszélyét.

Az elmúlt hetekben a kormány számos törvényt fogadtatott el a parlamenttel az IMF megkövetelte költségvetési stabilizációhoz kapcsolódóan. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik