ez az érzés hatalmasodik el, ha az ember az elmúlt napok sajtóját olvasgatja. Az idestova közel egy éve napirenden levő megfigyelési botrányból az derült eddig ki, hogy Pokorni Zoltán jelenlegi oktatási minisztert még ellenzéki képviselő korában valaki figyeltette. Persze ennél sokkal többre is fény derült, hiszen óriási apparátus dolgozik az arra megfelelő testületeknél ezen az ügyön – ami az ellenzék értékelése szerint a miniszterelnök szavahihetőségéről szól -, de a kiszivárgott információkat eddig nem erősítette meg senki. Az érdeklődésre méltán számot tartó titkos anyag megjelentetőjét, Juszt Lászlót viszont nemcsak megfigyelik, hanem “hivatalból üldözik” is. Elvégre titkos anyagokat publikált lapjában.
Titkos dokumentumok mostanában nagy sebességgel köröznek a városban, a legutóbb két napilaphoz kerültek ilyen papírok. A Népszabadság és a Népszava szerkesztőségébe olyan információt juttatott el valaki, amely szerint újságírók sorát tartja megfigyelés alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal. A papírok valódiságát megkérdőjelezik, ám az ügy már így is ügy. Hiszen vagy “obszerválták” a sajtó jeles képviselőit, vagy pedig provokálni akarja valaki e kört. Újra tartalommal telik meg a nyolcvanas évek underground zenekarainak a sora. “Nyilvántartanak, nyilván tartanak tőled… ”
Ugyancsak elgondolkoztató, hogy a közvélemény számára az illegális megfigyeléseket kivizsgáló bizottság munkájáról csak annyi tudható bizonyossággal: érdemi előrelépés nem történt. Az ellenzéki oldal által meghívott volt titkosszolga megjelenik, de nem hallgatják meg, a magánnyomozónak közbejön valami, s a miniszter el sem megy, mert majd később – egy korábban megállapított – időpontban akarja meghallgatni őt a kormánypárti oldal. Mindehhez titkos ülést is akarnak, ami viszont már annyira nem tetszik a szabaddemokratáknak, hogy a bizottságba delegált képviselői demonstratívan kivonulnak. Folytatás ősszel.
Mint ahogy az Országgyűlés is csak a nyár végeztével folytatja a munkát, a képviselők megkezdték – jól megérdemelt (?) – pihenésüket. Uborkaszezon van, mondhatnánk, s hogy az eseménytelenség következtében kaphat a megfigyelési és az ál-megfigyelési botrány (ki tudja melyik az egyik és melyik a másik) ekkora sajtónyilvánosságot. Csakhogy az uborkaszezon egyelőre még mezőgazdasági szempontból sem kezdődött meg igazán, s politikai értelemben pedig ugyanolyan élénkek a mindennapok, mint néhány héttel ezelőtt voltak.
Itt vannak mindjárt az adótörvények. A maradását épp a napokban vehemensen bizonygató pénzügyminiszter javaslatainak túlnyomó részét nem támogatja egy emberként a koalíció és vannak olyan elemek is, amelyeket egyhangúlag elvet a három kormánypárt. A lapzártánkkor még nem befejezett, szabadság előtti utolsó informális kormányülésen bizonyára született egy olyan kompromisszum, amellyel mindenki “élni tud”; kérdés, mennyire lehetnek működőképesek azok a jogszabályok, amelynek megszületésénél ennyien bábáskodnak. Az adótörvénykezés persze minden korábbi kormány munkáját alaposan megnehezítette; az eddigiek alapján nyugodtan állítható, hogy a nyár eleji elképzelések még nem jelentenek semmi biztosat.
Tapasztalati úton azt sem nehéz megjósolni, hogy a 4-es metró ügyében hozott jogerős ítélet sem jelent semmi biztosat. Az persze megnyugtató, hogy egy jogállamban – Magyarország pedig kétség kívül az – az állam is alulmaradhat egy bírósági eljárásban. De az ilyen jellegű ítéletek végrehajtását nem szokták elkapkodni. Az ítélethirdetés utáni reakciók kísértetiesen emlékeztetnek arra, amikor az Országos Rádió és Televízió Testület maradt alul az Írisz TV-vel szemben, mert az egyik földi frekvencia odaítélésekor megsértette a pályázati kiírást. Azóta is fennmaradt a status quo a televíziós piacon és Varga Mihály, a metróperben alperes Pénzügyminisztérium politikai államtitkára nem hagyott kétséget afelől, hogy jogerős ítélet ide, érvényes szerződés oda, metró pedig nem lesz. Nincsen rá ugyanis elegendő pénz. Márpedig a metróépítéshez ugyanaz a három dolog kell, mint a háborúhoz.
És a békéhez is: pénz, pénz, pénz. Főként akkor, ha az újjáépítést komolyan gondolják. Kofi Annan ENSZ-főtitkár komolyan gondolja, de neki sincsen pénze. Ennek ellenére felhívja arra a figyelmet, hogy a helyreállításból Jugoszláviát abban az esetben sem szabad kihagyni, ha Szlobodan Milosevics hatalmon tudja magát tartani. Magyarországon egyre többen vélik úgy, hogy célszerű lenne, ha a kormány támogatást nyújtana a balkáni helyreállításhoz, ezzel is segítve a magyar cégek esélyeit a részvételben. Nem valószínű azonban, hogy azok az országok, amelyek több mint tíz héten keresztül bombázták a szerb diktátor országát – s amelyeknek lenne erre pénze -, most azért tülekednének, hogy támogassák az újjáépítést. Persze semmi sem lehetetlen… –
