Gazdaság

EGY LETÉTKEZELŐ BEOLVADÁSA – Kritikus tömeg

A Budapest Bank (BB) letétkezelői üzletágának megvásárlása a Bank Austria Creditanstaltnál (BA-CA) az elkövetkező egy-másfél évtizedre biztosította az üzletág jövőjét. Ezzel, ha meglepő módon is, megindult a hazai piac régóta rebesgetett koncentrációja.

Fejtörést okozhatott a BB vezetésének, mit tegyenek egy jövedelmező és elismert, ám a cég, sőt a külföldi anyavállalat profiljába sem illő tevékenységgel. Végül is, úgy tűnik, az a praktikus megfontolás vezette őket, hogy a letétkezelési üzletágat a csúcson kell abbahagyni, s – nyilván a lehető legtöbbért – eladni. Hogy a “legtöbb” mennyi, azt nagy titokban tartják a felek.

A vásárló BA-CA kiléte ellenben világos, olyannyira, hogy júliustól már ez az intézmény istápolja a BB eddigi letétkezelői ügyfeleit is, méghozzá szinte változatlan számban. A veszteség, azaz az adásvétel nyomán elpártolt nemzetközi kliensek száma eddig mindössze kettő, köszönhetően többek közt a BA-CA-hoz egy az egyben átvonuló BB-s letétkezelői stábnak, illetve a beolvadást támogató háromhetes “világ körüli” ügyféllátogató turnéjuknak.

Bár az ügylettől többen a jó ideje mozdulatlan piac némi felbolydulását remélték, úgy tűnik, a kliensek lojálisak. S ha a nemzetközi pacientúra az, még inkább érvényes a hűség a belföldire. Az ugyanis már korábban ellenállt minden csábításnak, köztük éppen a BA-CA vonzásának, és kitartott a BB stábja mellett. Így az most 8-10 belföldi ügyféllel – nyugdíjpénztárral és befektetési alappal – gyarapítja a BA-CA ügyfélállományát, s abban így már csak a nyugdíjpénztárak vonatkozásában 40-45 kezelt portfólió található.

Ugyanennyire gyarapodott az immár “közös” külföldi partnerek száma, miközben az együttes portfólió a beolvadással egyszeriben 700 milliárd forintra ugrott. Ehhez a BA-CA egyharmad, a BB kétharmad arányban járult hozzá. “A Budapest Bank szállította, most közel 500 milliárdot érő hányad egyébként jobb időkben, például tavaly, a választások előtt 700 milliárd forint körül is járt, méghozzá a jelenleginél kisebb névértékkel” – mondja Szalay Attila, aki a BB eddigi osztályvezetőjéből a BA-CA összevont nemzetközi üzletágának vezetőjévé avanzsált. Merthogy nem csupán átkerült a BB hat letétkezelője, hanem egy helyi munkatárssal kiegészülve, e csapat alkotja a BA-CA külföldi letétkezelését. Következésképpen a hazai – de benne a helyi társaságok külföldi befektetéseit, és az anyabank, mint regionális szolgáltató magyarországi üzleteit is adminisztráló – üzletág elkülönül. “Így aztán a beolvadással a BA-CA nem csupán erősíti pozícióit, hanem a házon belüli feladatmegosztás révén az eddiginél koncentráltabb figyelem jut a belföldi portfóliónak” – szögezi le “házigazdaként” Zelena Gabriella, a belföldi letétkezelés vezetője, akinek egyik fontos feladata a termékfejlesztés lesz. A következő lépés a külföldi ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások honi partnerekre alkalmazása lesz.

S bár a versenytársak közül néhányan óvatosságra intenek – mondván: társaságok beolvadására, szervezetek, tevékenységek összehangolására eddig még nem volt hazai példa, a külföldi meg gyakran nehézséggel járt -, a képlet egyszerű. A BA-CA felkészült treasuryvel és integrált letét-kezelői rendszerével áll rendelkezésre, a BB magasabb színvonalú PR-tevékenységet hoz, miközben például a két cég díjszabása eddig sem nagyon különbözött.

Kérdés ugyanakkor, miként talált e fentiek alapján kétségtelenül látványosan összepasszoló két fél ezen üzletben egymásra. Sokan úgy vélik: egyszerűen kizárásos alapon, a BB-tulajdonos GE Capital cége nem kerülhetett amerikai tulajdonú helyi letétkezelőhöz, hiszen egyik célja éppen az volt, hogy a szigorú amerikai értékpapír-szabályok lazítása, valamint a nemzetközi piaci koncentrációs folyamatok beindulása után úgymond semleges letétkezelő legyen. (Figyelő, 1999/7. szám) Olyan, amelyik a konkurens cégek között – mondjuk úgy – függetlenként keresi ügyfélkörét. Annak ellenére sem merülhetett fel például a Citibank neve, hogy ebben az üzletágban – hiszen banki letétkezelőként a GE Capital sehol sem működik – nem riválisok. Éppen ez lett egyébként a BB letétkezelés “veszte”. Minthogy a GE Capital ilyen tevékenységet nem folytat, a magyarországi részleg fenntartása túl nagy energiabefektetést igényelt volna. Külhoni háttér, helyi ügyfélkapcsolatok nélkül ugyanis ez az üzlet nehezen fejlődik.

A BB mindenesetre elérte, amit mindezek híján el lehetett érni – értékel a piac. Egy évtized alatt jelentős ügyfélkört teremtett magának; a globális letéti igazolások (GDR) hazai gazdája lett; a Global Custodian szaklapnál határozottan ajánlott, azaz top rated kategóriába jutott – ahol Magyarországról rajta kívül a Citibank szerepel (igaz, az egy évvel régebb óta) -; mi több, 1997-ben az ügyfelek szavazata alapján verte a teljes közép- és kelet-európai letétkezelői mezőnyt. (Megjegyzendő, hogy ugyanezen a listán a BA-CA is szerepel, mégpedig az ajánlott kategóriában.) Mindezt a BB tehát önerőből érte el, amit a versenytársak egyfelől tiszteletre méltónak tartanak, másfelől azonban megjegyzik: az autodidakta tanulásnak látszottak a nyomai, a BB – egyébként sok más hazai letétkezelőhöz hasonlóan – korántsem e tevékenység klasszikus formáját űzte. A továbblépés azonban már komoly technikai fejlődést kívánt volna, s ez iránt már nem volt elkötelezett az eddigi gazda. A BA-CA rendszere ugyanakkor az egyesüléssel várhatóan 40 százalékkal megugró tranzakciókat minden extra fejlesztés nélkül is kezelni tudja majd.

A BA-CA úgy becsüli, hogy az ügylet nyomán immár a nemzetközi letétkezelői üzlet közel 50 százalékát birtokolja, mely aránnyal a piac egyes szereplői minden bizonnyal vitatkoznak. Az élboly mindenesetre egyértelmű: ide a Citibank mellett valóban a BA-CA tartozik. A sorban leszakadva következik az ING Bank, az ABN Amro (Magyar) Bank és nemzetközi letétkezelők rangsorában a jövőben előkelő helyre esélyes Deutsche Bank. Ez utóbbiról egyébként úgy is vélekednek, mint amely a BB portfólióját igen jól tudta volna hasznosítani.

Ez feltehetően a BA-CA-nak sem fog gondot okozni, amit segít a Bank Austria- csoportnak a 17 országban letétkezelői tevékenységet folytató Paribas-val kötött tavalyi egyezsége. Ezenközben pedig a belföldi üzletágban az OTP Bank nyomába ered a BA-CA. Mint azt Harald Edlinger-Zecher, a társaság igazgatóságának tagja prognosztizálja, ennek az esztendőnek a végére be is éri a piacvezetőt. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik