egy japán tévés forgatócsoport tagjai bukkantak rá. A pici emlős 1,7 grammot nyom, 4,5 centiméter hosszú és fél óra alatt képes a saját testsúlyát háromszor meghaladó mennyiségű rovart elfogyasztani. Az egérke vészhelyzetben sivító kiáltásokat hallat.
Ez a hokkaidói egér felettébb hasonlít a magyar gazdaságra: rovarnak testes, emlősnek szerény. Méretéhez képest ez is, az is elképesztő teljesítményekre képes mind a felhasználás, mind a kibocsátás terén. És még a sivító kiáltások is kísértetiesen emlékeztetnek rá. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy sivító kiáltásokat éppenséggel a magyar gazdaság elemzői hallatnak mostanában. A vészjelzések oka a majd’ egy éve folyamatosan egymásnak ellentmondó makroadatokban keresendő.
Nyilvánvaló, hogy az áprilisi folyó fizetési mérleg kedden nyilvánosságra hozott 165 millió dolláros hiánya ismételten vészreakciókat fog kiváltani, hiszen jelentősen meghaladja az előzetes várakozásokat, amelyek 100 millió körülire becsülték ezt a számot. Az elemzői idegekre legfeljebb a lapzártánk után érkező inflációs adatok hatnak majd nyugtatólag.
A kormányzati szereplők érthetően azt sugallják majd, hogy döntéseiket higgadtan, az első féléves eredmények alapján hozzák meg. Együtt kívánják szemlélni ugyanis az államháztartási adatokat, az inflációs számokat, a külkereskedelem teljesítményét és az adóbefizetéseket. “Kapkodni nem fogunk” – nyilatkozta lapunk hasábjain (is) Járai Zsigmond pénzügyminiszter (akivel kapcsolatban az a hír járja, hogy Chikán Attila gazdasági miniszterrel együtt rövidesen kispadra kerül), nem hagyva kétséget afelől, hogy szükség esetén hajlandó fiskális megszorításokra. Ezt támasztja alá Surányi György jegybankelnök (akit az új keletű pletyka szerint még júniusban partvonalra kényszerítenek) egy minapi megnyugtató rádiónyilatkozata is, amely szerint ha kell, a kormány megteszi a szükséges intézkedéseket.
Nem valószínű, hogy a körülbelül 50 milliárd forintosra becsült megtakarítási kényszer különösebb fennakadást okozna az állam gazdálkodásában, de feltételezhetően még jelentősebb politikai konfliktusokhoz sem vezet majd. Nagyságrendje nem éri el azt a szintet, amelyet viszonylag könnyű szerrel ne tudna feltárni néhány ügyes költségvetési szakember – mondjuk Naszvadi György, az államkassza nagymestere, aki többé-kevésbé biztos befutónak számít László Csaba távozó pénzügyminisztériumi közigazgatási államtitkár helyére.
A probléma tehát napjainkban a legkevésbé sem az, hogy szükség esetén csökkenthetők-e az állami kiadások. Még csak az sem, hogy a kormányzatnak lesz-e bátorsága ilyen döntést hoz-ni. (Amikor tehette, menesztette a Postabank nagyhatalmú vezérigazgatóját; volt bátorsága a tb-önkormányzatok szétzavarásához; ha kell, majd megteszi ezt is, akár pótköltségvetés formájában.)
A nagy kérdés valójában az: ki, hol és mi alapján dönti el, hogy ténylegesen szükséges-e ezen a téren intézkedéseket hozni, s ha igen, milyeneket.
Ez a legnagyobb probléma: áttekinthetetlen és bizonytalan, hogy hol alakul az Orbán-kormány gazdaságpolitikája. A kormányban? A gazdasági kabinetben? A Miniszterelnöki Hivatalban? A gazdasági és/vagy a pénzügyi tárcánál? A jegybankban? Mi a szerepe az Országgyűlésnek?
És valójában miben áll ez a gazdaságpolitika?
Lassan kedvező feltételek alakulnak ki arra, hogy a kormányzat tudassa az üzleti élet szereplőivel és a kommunikációs kampánya középpontjába állított polgársággal, hogy valójában mit kíván tenni a gazdaság állami befolyás alatt álló szegmenseivel:
1 Az utolsó Matáv-részvénycsomag sikeres értékesítése végeztével mely állami kézben lévő vagyontárgyak körét kívánja értékesíteni, s milyen idősíkon?
2 Az adóztatás terén reformértékűnek beharangozott változtatások miben állnak majd, és mennyi ideig lesznek hatályban?
3 Tervezi-e a helyi önkormányzatok gazdálkodási feltételeinek javítását?
4 A helyi önkormányzatok mozgásterének növelése érdekében akarja-e csökkenti-e a központi újraelosztás mértékét?
5 Milyen irányt szab és mi lesz a menetrendje az egészségbiztosítási rendszer átalakításának?
6 Tervez-e további kiigazítást a nyugdíjbiztosítási reform érdemi elemein?
Ha e kérdésekre nem kapunk egyértelmű válaszokat, akkor nincs különösebb jelentősége annak sem, hogy milyen lesz a májusi, a júniusi, a júliusi és a többi hónap folyó fizetési mérlegének hiánya. Strukturális átalakítás nélkül ugyanis a deficitek folyamatosan nagyobbak lesz, mint ami még természetesnek tekinthető. Reformok nélkül minden hónapban akad majd egy-két mutató, amelyet alaposan szemügyre véve csodálkozhatunk, mint japán kutató a hokkaidói miniegéren. –
