Mindmáig érzékelhető a hatása annak a tavalyi botránynak, amely akár példakánt is szolgálhat arról, miként fonódik össze Horvátországban gazdaság és politika. A Dubrovacka Banka esete azt mutatja, hogy a hatalmon lévő párt, a több év óta kormányzó – jóllehet az idei esztendő végén, vagy a jövő év elején tartandó választásokon a nemrégiben egyesült ellenzék révén vélhetően méltó kihívóra találó – Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) befolyásos körei nem csupán az állami tulajdonban maradt vállalatok és hitelintézetek ellenőrzését tartják fenn maguknak, de a magántulajdonú intézményekre is meghatározó befolyást igyekeznek gyakorolni. Az ügy odáig fajult, hogy tavaly őrizetbe vették a Dubrovacka Banka vezetőjét. Neven Baracnak azért kellett bűnhődnie, mert egy ponton túl nem volt hajlandó együttműködni Miroslav Kutléval, akit az egyik helyi lap, a Feral Tribune a HDZ “kedvenc iparmágnásának” nevezett.
POLITIKA ÉS ÜZLET. Pedig a történet máshogy indult. A horvát privatizációban addig sikert sikerre halmozó Kutle és Barac egyaránt kötődtek a politikai elithez. Kutlének azonban az üzletmenetben komoly gondjai adódtak; adóssága rövid idő alatt 944 millió kunára (közel 250 millió német márkára) halmozódott fel, s azt a Dubrovacka Banka finanszírozta. Az adósság/részvény cserék révén a Dubrovnik környéki szállodák egyik legfőbb tulajdonosává, és néhány év alatt Horvátország ötödik legnagyobbjává vált hitelintézet 1998 elejére a csőd közelébe jutott. A gyakorlatilag fizetésképtelenné vált bankot a kormányzat állami ellenőrzés alá vonta, Barac pedig hamarosan egy rendőrségi kihallgató-helyiségben találta magát. Véleményét azonban nem csak a hatóságokkal osztotta meg a kialakult helyzetről; a helyi és országos politikai hatalmasságok által a bank köré szőtt üzleti érdekhálózat felfedése kisebb politikai földrengést okozott az országban, kiváltva a HDZ rivális szárnyai közötti küzdelem – azóta sem csituló – eszkalálódását. A délszláv konfliktusok okozta károk mellett – a boszniai háború 27 milliárd dollárba, míg Jugoszlávia bombázása eddig 1,5 milliárd dollárba került az országnak – ez az ügy is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a HDZ politikai ázsiója erőteljesen megcsappant, aminek következtében a párt most első ízben kénytelen szembenézni egy esetleges választási vereség reális lehetőségével. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki SDP (a Horvát Kommunisták Ligájának utódszervezete) a HDZ-ével azonos támogatottságot élvez, a többi ellenzéki párttal együtt pedig valószínűleg többséget szerezne, ha most kerülne sor a választásokra.
KEMÉNY KONSZOLIDÁCIÓ. A kormányzat által levezényelt bankkonszolidációba a Dubrovacka Bankán kívül az egykor piacvezető, ma második legnagyobbnak számító Privredna Banka Zagrebet, a Splitska, illetve a Rijecka Bankát is bevonták. A Rijecka Banka privatizációja amúgy szeptemberben veheti kezdetét, miután a horvát állami betétbiztosító és bankrehabilitációs ügynökség ilyen megállapodásra jutott a bank két tanácsadó cégével, a Deloitte & Touche budapesti irodájával és a londoni HSBC-vel. A kemény állami lépéseket jelzi, hogy a konszolidációba vont bankok vezetését menesztették, élükre állami biztost vezényeltek.
A válsághelyzetek kialakulásának veszélyét csökkentendő, tavaly decemberben az országban új hitelintézeti törvény lépett életbe. A jogszabály – nem utolsósorban éppen a Dubrovacka Banka fizetési nehézségei nyomán – a korábbiaknál jóval szélesebb körű jogosítványokat ad a felügyeleti szerepet is ellátó jegybanknak. A Hrvatska Narodna Banka (HNB) az idén januárban máris csődeljárást kezdeményezett négy kisebb pénzintézet, köztük a feltételezhetően a horvát-bosnyák kishatárforgalom finanszírozásában – egyesek szerint kétes ügyletekben – érdekelt Glumina Banka ellen.
A horvát privatizációnak az elmúlt években összességében meglehetősen lelassult folyamata eközben felgyorsulni látszik. A parlament – azaz a Sabor – alsóházának az idei esztendő végén esedékes újraválasztása előtt a kormány az ország “koronaékszereinek” részleges eladására készül. A gyorsítás egyébként nemcsak választási megfontolásokból lenne lényeges a mostani kormányzat számára; nem világos ugyanis, hogy az ebből származó bevételek nélkül a fizetési mérleg hiánya miként lenne finanszírozható.
Némi hezitálás után a kormány nekilátott a Hrvatske Telekomunikacije (HT) távközlési monopolszolgáltató privatizálásának. Az esetleges jövő évi tőzsdére vitelt megelőzően még ebben az évben a társaság részvényeinek 25 százalékát stratégiai befektetők kezébe kívánják juttatni. A telekommunikációs óriás részleges magánosítása után a sorban a HEP országos áramtermelő és -szolgáltató, valamint az INA szénhidrogén-ipari konszern következhet.
A nagy halak magánosítása messze hátrébb tart, mint a kisebb cégek eladása. A kis- és közepes cégek privatizálása meglehetősen előrehaladt ugyan, tulajdonosaik között viszont csak elvétve találhatók külföldi befektetők – sokkal inkább belföldi részvényesek. Felmérések szerint a cégek ezen köre emiatt kevés erőforrással és know-how-val rendelkezik. Nagyobb szerepet kap ugyanakkor a politikai, kapcsolati tőke, amelyből a helyi “iparmágnások” profitálnak, akik – a The Economist szerint – néha átláthatatlan módon rövid idő alatt egész kis birodalmakat ácsoltak össze. Elemzők ezért az ország gazdaságát hajlamosak a “bennfentes kapitalizmusként” minősíteni. Szakértők szerint azonban továbbra is kérdéses, hogy a legújabb privatizációs lépések valódi szerkezetátalakításhoz, a politika és a gazdaság határozottabb szétválasztásához vezetnek-e.
BEFEJEZETLEN RENDSZERVÁLTÁS. Az ország eredményeit a jelenlegi gondok ellenére sem volna helyes tagadni. Az 1993 őszén bevezetett stabilizációs csomag emelkedő pályára állította a gazdaságot, és egészen a múlt esztendőig rajta is tartotta. A hiperinfláció legyűrése után megindult termelékenységjavulás ugyanakkor a munkanélküliség növekedésével járt. A privatizáció megkezdésével együtt – amiben Horvátország Szlovéniát is megelőzve élen járt a jugoszláv utódállamok között – ez tekinthető a horvát gazdasági átalakulás első, a megfigyelők többsége szerint sikeres szakaszának. A bajok a gazdasági rendszerváltás második szakaszával, pontosabban annak elmaradásával kezdődtek. Az 1990 óta a törvényhozás mindkét házában szilárd abszolút többséget élvező HDZ nem kívánta kiengedni a kezéből a meghatározó cégek és gazdasági ágazatok irányítását, a monetáris politikát pedig népszerűsége fenntartásának rendelte alá.
Az idei évet illetően a legtöbb előrejelzés a növekedés további gyengüléséből – a folyó fizetési mérleg deficitjének újabb növekedéséből – indul ki. A gazdaságpolitika a privatizációs bevételekre épít: a költségvetés csak a várt 4,1 milliárd kuna privatizációs bevétel elérése révén válhat kiegyensúlyozottá. Másrészt arra számítanak, hogy a magánosításnak köszönhetően a külgazdasági szaldó hiányának nagyobb hányadát fogják majd finanszírozni a működőtőke-befektetések, mint az eddig gyakorlattá vált hitelfelvételek. Az idei esztendőre Zágrábban a GDP 5 százalékos növekedését tervezik, jóllehet már a pénzügyminisztérium sem egészen biztos e ráta teljesíthetőségében. Elemzők elsősorban a kunára nehezedő leértékelési nyomást, valamint a koszovói konfliktust említik az ország jövőjét beárnyékoló tényezőkként. A horvát valuta védelmében a jegybank 1999 márciusában megemelte ugyan az alapkamatot, a valuta azonban még így is túlértékelt. A háborús környezet miatt a turizmus és a szállítás jelentős bevételektől esik el. –
