Győzött a nagytulajdonosok érdekeit képviselő igazgatóság a két legnagyobb kapitalizációjú tőzsdei cégnél, a Matávnál és a Molnál. A távközlési társaság közgyűlésén egyedül az osztalékfizetéssel kapcsolatban hallatták hangjukat a kisrészvényesek, ám nem sok sikerrel. A tulajdonosok ugyanis az igazgatóság javaslatát szavazták meg, amely szerint mintegy 8,3 milliárd forintot fizetnek ki ezen a címen. Módosították az alapszabályt, ami elsősorban a szervezeti korszerűsítés, valamint a társasági jog és az értéktőzsdei szabályozás változása miatt vált szükségessé. A közgyűlés a Matáv könyvvizsgálójává a PricewaterhouseCoopers Kft.-t választotta.
Az igazgatóság javaslatainak elfogadásával zárult a Mol Rt. rendes évi közgyűlése is. Ezek között az egyik legfontosabb indítvány jóváhagyásának eredményeként a Mol Rt. nyolc év után megvált eddigi könyvvizsgálójától, a Deloitte&Touche-tól. Helyét az Arthur Andersen veszi át, amely Csák János elnök tájékoztatása szerint nemcsak anyagilag kedvezőbb, de szakmailag is kielégítőbb ajánlatot tett. Nem tudták akaratukat érvényesíteni a kisrészvényesek az osztalék kérdésében. Az idei közgyűlésen a megszokottnál szerényebb osztalékról született döntés, bár ezt a kistulajdonosok kevesellték. Összesen 8,8 milliárd forintot fizet ki ilyen címen a társaság, ez az adózott eredmény 16 százaléka. Ezzel mindössze annyi teljesült, hogy az osztalék reálértéken nem kisebb az egy évvel korábbinál, holott a Mol eredményjavulása 77 százalékos volt. Az óvatosságot Csák azzal magyarázta, hogy figyelembe kellett venni az előttük álló befektetési lehetőségeket.
A Richter Gedeon Rt. közgyűlésén is az igazgatóság eredményfelosztási javaslatát szavazták meg a tulajdonosok, eszerint a vállalat az 1998-as gazdálkodási év után a törzsrészvényekre 230 forint, az elsőbbségi részvényekre pedig 120 forint osztalékot fizet. A nyereségből mintegy 4,2 milliárd forintot osztanak szét a részvényesek között, a fennmaradó 12,6 milliárd pedig az eredménytartalékba kerül.
Az idei közgyűlési szezon legnagyobb meglepetését a TVK rendezvénye szolgáltatta. A társaság legnagyobb tulajdonosa, a Croesus-csoport alaposan megváltoztatta az eredeti menetrendet. Az igazgatóságban három személycsere történt, és kimaradt a testületből a cég eddigi elnök-vezérigazgatója, Várhegyi Miklós is. A két posztot szétválasztották: Pálfi Sándor, eddigi vezérigazgató-helyettes lett a vezérigazgató, míg az elnöki széket Barta Csaba, a Croesus Central Eurpoean Funds Management ügyvezető igazgatója foglalta el. Jelentősen módosították az alapszabályt is, többek között megszűnt a felvásárlás ellen védelmet nyújtó klauzula (mely a 25 százalékos részesedés elérése esetén eddig kötelező nyilvános vételi ajánlatot tartalmazott). A Croesus szándékainak megfelelően 24 százalékos osztalékkifizetést fogadott el a közgyűlés, szemben az igazgatóság 8 százalékról szóló javaslatával. A vezérigazgató közölte: az előzetesen vártnál 3,6 milliárd forinttal nagyobb, azaz mintegy 5,3 milliárd forintnyi osztalék kifizetése miatt átmeneti kölcsönre van szüksége a TVK-nak.
A Zalakerámia közgyűlésén szintén egy nagyobb tulajdonos, az Arago-csoport elképzelései érvényesültek. A csoport ugyan csak alig több mint 15 százalékos részvénycsomaggal szavazott, de a szórt tulajdonosi struktúra és a megjelentek kis száma (16,4 százalékos részvétel) miatt gond nélkül változtatta meg az igazgatóság összetételét. A 11 főre bővült testületben a 6 új tag közül 5 az Aragóhoz kötődik. A részvényesek elfogadták azt az előterjesztést, hogy a cég ne fizessen osztalékot 1998 után.
