Erős dekonjunktúra érvényesül jelenleg a mezőgazdaságban. Néhány regionális piacon eddig viszonylag sértetlenül sikerült megúszni a helyzetet; a kedvező árfolyamnak és a komoly marketing munkának köszönhetően az ausztrál gabonatermelők például a két évvel korábbinál is magasabb árat tudnak realizálni. Még az Egyesült Államokban is vannak jól működő szektorok: a vaj ára például tavaly duplája is volt az 1997-esnek. Az Európai Unióban (EU) a tejárak is rugalmasak voltak, elsősorban a szigorúan szabályozott piac következtében.
A fentiek azonban a szabályt erősítő kivételek. A gabona irányadó határidős árfolyama az Egyesült Államokban tavaly a másfél évvel azelőttinek a felére csökkent, Londonban pedig a fehér cukor ára kétharmada volt az 1997. közepi szintnek. Amerikában az élő sertést az 1997-es csúcsár nem egészen egyharmadáért adják, a marhahús ára pedig – részben a kergemarhakór és a koli baktérium miatt világszerte még ma is ható félelem, illetve az egészségesebb táplálkozás terjedése nyomán – továbbra is nyomott.
Nagy-Britanniában – a rossz időjárás és az erős font miatt – a harmincas évek óta nem voltak ilyen alacsonyak az agrárjövedelmek. Dán gazdák szerint a jövedelmük 1998-ban a felére csökkent, a sertéságazatban pedig lenullázódott a nyereség. A gyenge termés miatt még a fokozott protekcionizmust élvező kínai termelők is gondokkal küszködnek. Peking jelezte, hogy a jelek szerint nem sikerült elérni az agrárjövedelmek 1998-ra tervezett 5 százalékos bővülését, s ezáltal tovább nő a városi és a vidéki bérek különbsége. Thaiföld, a világ legnagyobb rizsexportőre a mezőgazdasági bevételek 16 százalékos csökkenésére számít.
A világpiaci árak mostani visszaesésének hatása a mezőgazdasági közösségeken kívül is érződik.
A hanyatlás azután következett be, hogy a korábbi világkereskedelmi szervezet, a GATT úgynevezett Uruguay-fordulójának 1992-es lezárása után megindult a kereskedelem liberalizációja. A szabadpiac hívei attól tartanak, hogy ha az árak sokáig nyomottak lesznek, a kormányok nem szívesen bocsátkoznak majd újabb tárgyalásokba a nemzetközi agrárkereskedelemről. A dereguláció támogatói viszont azt állítják, hogy a költséges szubvenciók megvonása után stabilizálódni fognak az árak, ami egyaránt szolgálja a gazdák, a fogyasztók és az adófizetők javát. Elismerik viszont, hogy a további liberalizáció lendülete valószínűleg tényleg alábbhagy.
Az alapkérdés az, mennyire rossz a helyzet és a mélypont várhatóan meddig fog még tartani. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) becslése szerint a világpiaci agrárárak esése fele részben a kereslet és kínálat normális ingadozásának, 35-40 százalékban pedig az ázsiai és az orosz válságnak tulajdonítható. Oroszország kereslete, amely pedig hagyományosan az EU húsexportjának egyharmadát kötötte le, minimálisra apadt. Az ázsiai gondok súlyosságát pedig a kontinens búzaimportjának 30 százalékos tavalyi visszaesése tükrözte.
A kormányok a hagyományos módszerekkel reagáltak: vagy nagyobb támogatást adtak a gazdáknak vagy még inkább beavatkoztak a piac működésébe. Kína szigorítja az állami felvásárlási rendszert. Egy amerikai tisztviselő így nyilatkozott erről: „A kínai gabonareform célja, hogy megszigorítsa az országos búzarendszer feletti állami ellenőrzést, ahelyett, hogy fokozná a szisztéma piacérzékenységét. Az ilyen lépések nem oldják meg az ország alapvető agrárproblémáit, azaz a krónikus túltermelést és a rendkívül rosszul működő forgalmazási rendszert.”
Más országokban inkább pénzügyi eszközökhöz nyúltak. Thaiföldön a cukornádtermelők számára 88 millió dolláros szubvenció-csomagot vezettek be. Tavaly novemberben a brit farmerek kaptak 120 millió fontot, míg Franciaországban a sertéstenyésztők támogatásáról tárgyalnak. Az EU mind a 15 tagállamra vonatkozóan megnövelte az exporttámogatásokat.
A legmélyebben az Egyesült Államok nyúlt a zsebébe: az agrárrendtartást liberalizáló 1996-os – a gazdálkodás szabadságát garantáló – törvény értelmében tavaly nyáron körülbelül 5,5 milliárd dollárnyi „átmeneti támogatást” fizettek ki. Októberben pedig a törvényhozás és Clinton elnök jóváhagyta, hogy közvetlen támogatás és katasztrófasegély formájában 6 milliárd dollárt fordítsanak a farmerek segítésére.
Brüsszelben dicsérik az amerikai segélyrendszer elveit, mivel azokkal elkerülhető a készletek felhalmozása – a segélycsomag konkrét méretét viszont túlzottnak tartják az amerikai probléma nagyságához képest. Reálisan körülbelül félmilliárd dolláros csomagra számítottak az EU „főhadiszállásán”, s szerintük az amerikaiak immár nehezen állíthatják, hogy náluk mezőgazdasági szabadpiac működik. Ezt az ellentmondást a későbbi amerikai-EU tárgyalások során Brüsszel nyilván igyekszik is majd kihasználni.
Az unió egyébként az idén maga is rekordnagyságú, 40 milliárd eurónyi támogatást szán az agrárágazatnak. Nem tudni viszont, hogy az erősen szubvencionált mezőgazdaságot miként lehetne elmozdítani a piaci árak felé. Az Európai Bizottság továbbra is szeretné megszerezni a tagállamok támogatását, hogy legalább 30 százalékkal csökkentsék a tej, a marhahús és a gabona garantált árát. Ám a javaslatcsomagot kénytelenek lesznek leporolni, ugyanis azokat még az agrárárak zuhanása előtt dolgozták ki.
Minapi állásfoglalásában a mezőgazdasági szabadtermelőket összefogó úgynevezett cairnsi csoport – tagjai között Ausztráliával, Új-Zélanddal, Thaifölddel és Brazíliával – aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államokban és az EU-ban egyre elterjedtebb a „szemet szemért” típusú exporttámogatás. Az ilyen beavatkozás azonban torzítja a kereskedelmet. A csoport ezért javasolja, hogy a tárgyalások következő fordulójában töröljék el a mezőgazdasági agrártámogatásokat. Tagjai viszont tartanak attól, hogy Amerika és az EU már elkezdeni sem lesz hajlandó az agrárliberalizációs tárgyalások 2000-re tervezett következő fordulóját.
A termelők többségét azonban nem tudják meggyőzni a szabad kereskedelem hívei. Ha az árak továbbra is nyomottak maradnak, az OECD és a többi szabadkereskedelem-hívő szervezet hangját elnyomja majd az agrárprotekcionizmust követelők csatazaja.
Mindezek alapján a március végén összeülő rendkívüli berlini EU-csúcson heves viták várhatók. Elvileg elképzelhető egy olyan kompromisszum, hogy a mezőgazdasági kiadások szintjét a jelenlegi évi 40 milliárd euró körül befagyasztják. Így is ez maradna azonban az idei 86,3 milliárdos költségvetés legnagyobb tétele.
Nem igazán várható kiegyezés az idén a több mint 30 milliárdos strukturális és a 2,9 milliárd eurós kohéziós alap ügyében sem, amelyek a szegényebb tagországok javára újraosztják a költségvetési bevételeket. Természetesen a nagy „fizető” országok – mint Németország és Hollandia – keményen elleneznek minden további bővítést.
