A Bank Austria Creditanstalt Hungary (BA-CA) Rt. nemzetközi számviteli szabályok (IAS) alapján elkészített eredménykimutatása 1998-ra 5 milliárd forintot meghaladó adózás előtti eredményt jelez, 27 százalékkal magasabbat az előző évinél. A magyar szabályok szerint számolva ugyanakkor – az általános kockázati céltartalék képzése után – a hitelintézetnél tavaly 4,1 milliárd forintnyi bruttó eredmény keletkezett. Az osztrák tulajdonú bank mérlegfőösszege – IAS szerint – 1998. december 31-én 227,6 milliárd forintot ért el, miközben az ügyfeleknek folyósított hitelek állománya megközelítette a 125 milliárd forintot. Ez utóbbin belül a vállalatok felé irányuló kihelyezések egy esztendő alatt 70 százalékkal bővültek, köztük legdinamikusabban az éven túli lejáratú beruházási hitelek gyarapodtak. A BA-CA betéti oldalon tavaly más hitelintézetektől 67,8 milliárd, míg egyéb ügyfelek kategóriában 97,3 milliárd forintot őrzött.
- 16:41 „Mire odaértem már kómában volt” – elhallgatta a börtön az apa elől, hogy haldoklik a fia
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 16:38 Hack: Nagyon keveseknek van akkora hatalmuk, mint Fejes Péternek
- 16:25 Tóth Alex combját megoperálták, már a felépülésre koncentrál
- 16:24 Stoptáblánál vágott be a másik autós elé egy nagykanizsai fiatal, majd addig ütötte, míg el nem tört a bordája
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 16:05 Óriási tömegverekedés és hét kék lap után ölelkezve mentek le a pályáról a kézisek
- 15:54 Leó pápa Dél-Amerikába utazik
- 15:25 Bárány Tibor: Nagy Magyar Megbotránkozástörténetek
- 15:14 Donald Tusk: Provokációt hiúsítottak meg a lengyel–orosz határon
- 15:04 Tao: az új szabályozás sem szünteti meg az egyik legfőbb anomáliát
- 14:53 Nyomozást rendeltek el a Kisfaludy Program ügyében
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 14:28 Két helikopter ugyanott akart leszállni a Mount Everesten, egy turista meghalt
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 07:32 Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész
- 08:49 „A Fidesszel mindenki jól jár!” – nyomoznak a Németh Balázsékat népszerűsítő kiadványok ügyében
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 13:45 Bocsánatot kért a társadalomtól az új legfőbb ügyész
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
- 07:03 444: Közpénzből fizethették Pócs János fiának lézershow-ját
- 14:53 Hallerné: Videófelvételekkel vizsgálják Pócs János szavazásának körülményeit
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
