Borús hangulatban zajlott le január 28-a és február 2-a között a Világgazdasági Fórum 1999. évi találkozója, amelyen a világ ezer legjelentősebb vállalatának menedzsere, háromszáz vezető politikus (köztük negyven állam-, illetve kormányfő), s ugyanennyi tudós, akadémikus és művész gyűlt össze a svájci Davosban. A forgatókönyv ezúttal sem tért el az ezt megelőző 28 hasonló rendezvényen megszokottól: a résztvevők egyetértettek abban, hogy a világgazdaság nehéz periódus elé néz, a pontos diagnózis megfogalmazása azonban már elmaradt, így az ajánlott gyógymódok is meglehetősen széles skálán mozogtak. Másként értékelték a helyzetet a veszélyzónában lévő országokat képviselő politikusok, gazdasági szakemberek, és másként az úgynevezett gazdag országok küldöttei.
Így Mahathir Mohamed, Malajzia miniszterelnöke felszólalásában élesen bírálta azokat a kormányokat, amelyek nem képesek kezelni a valutaspekulációt, illetve a valutakereskedőket, akiket az országát sújtó gazdasági válság okozóinak nevezett. Mahathir mindaddig kizártnak tartja a múlt szeptemberi pénzügyi válság során bevezetett valutakorlátozások felszámolását, míg a nemzetközi közösség gátat nem szab a valutakereskedők spekulációinak. Éles kirohanást rendezett a szabad verseny ellen Jevgenyij Primakov orosz kormányfő is; véleménye szerint Oroszországban kudarcot vallott a szabadpiaci gazdaságpolitika. A pénzpiacok szigorúbb felügyeletének igényét egyébként több európai és japán résztvevő is megfogalmazta. Minderre azonban az amerikai pénzügyminiszter meglehetősen “magas lóról” reagált. Robert Rubin szerint a kormányoknak kell helyes gazdaságpolitikát folytatni, a pénzügyi válságok ezáltal elkerülhetők lesznek; a piacok fékentartására semmiképp sem jelent megoldást az irányított valutalebegtetés, amelynek ötletét a japán miniszterelnök dobta be a köztudatba.
Az euró árfolyamának karbantartásával kapcsolatban is nézetkülönbségek mutatkoztak Davosban. Egy vezető amerikai gazdaságpolitikus, Fred Bergsten szerint az euró a dollárral szemben alulértékelt, ebből következően 10-15 százalékos felértékelése szükséges. Bergsten üdvözölte Oskar Lafontaine német pénzügyminiszter javaslatát, hogy adjanak meg irányértéket a dollár-euró-árfolyamra. Wim Duisenberg, az Európai Központi Bank elnöke viszont elutasította a javaslatot. Szerinte ha az Egyesült Államok és Európa betartja fő céljait – az árak stabilitását és költségvetési fegyelmet -, akkor automatikusan beáll a stabilitás, és így nincs szükség irányértékekre. A francia pénzügyminiszter, Dominique Strauss-Kahn szerint mindazonáltal elengedhetetlen az árfolyamok stabilitásának felügyelete; ehhez új módokat kell végiggondolni, irányértékek azonban jelenleg nem adhatók meg.
Davosban téma volt az Európai Unió bővítése is. Mint Jacques Santer, az Európai Bizottság elnöke kifejtette, az újak felvétele előtt meg kell reformálni a szervezet intézményeit, hiszen azok egész biztosan nem alkalmasak egy 25 tagú közösség működtetésére. Az euróval kapcsolatban Santer azt is elmondta, hogy a közös pénz ugyan közvetlenül nem teremt új munkahelyeket, de ha valóban gazdasági fellendüléshez vezet – ahogyan arra máris sok jel utal – , akkor ezzel javul a foglalkoztatási helyzet is.
Természetesen sok szó esett a brazíliai válságról. Soros György – aki változtatva eddigi véleményén, már nem számít a ragály terjedésére – azt fejtette ki, hogy a brazil valuta most már alulértékeltté vált, s ezzel, úgymond, elhárult az akadálya az ország pénzügyi támogatásának. A magyar származású milliárdos bírálta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), amely eredetileg egy túlértékelt valutát akart támogatni, s azt írta elő, hogy emeljék Brazíliában a kamatokat. Ez katasztrofális lépés, így nehezebb lesz a hiteleket visszafizetni, s elgondolkodtat mindenkit, vajon képes lesz-e az ország törleszteni. Soros szerint az IMF-nek most kellene gyorsan pénzt pumpálnia Brazíliába, mert ily módon stabilizálni lehetne a gazdaságot.
