Akár 4 százalékponttal is csökkentheti az OTP Bank az agrárgazdaságnak szánt vállalkozói hitelei – most jellemzően 25 százalékos – kamatát, ha azokra az állam is garanciát vállal. Az ország legnagyobb bankja várhatóan komoly szerephez juthat az agrárfinanszírozásban azon átfogó megállapodás hatására, amelyet Csányi Sándor elnök-vezérigazgató kötött Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel. A tárca vezetője a jelzáloghitelezésben, a vidékfejlesztés és a környezetvédelem finanszírozásában lát komoly lehetőséget a bank előtt, amelynek emellett szerepe lehet a Phare-források Sapard-pénzeinek közvetítésében is. Torgyán József javasolni fogja, hogy a kormány vállaljon garanciát a jelzáloghitelezésben, csökkentendő a gazdák kockázatát. Csányi Sándor szerint hitelintézetük együtt akar működni a Földhitel- és Jelzálogbankkal a jelzáloglevelek forgalmazásában. Az OTP Bank valamelyest ma is részt vesz a mezőgazdaság finanszírozásában: vállalkozói hitelállományának egyötöde kapcsolódik az agrárgazdasághoz, ez mintegy 35-40 milliárd forintot jelent. A mezőgazdaság fő hitelezője jelenleg a Kereskedelmi és Hitelbank.
- 12:40 Az elszálló üzemanyagárak miatt sürget rendkívüli EU-s csúcsot Robert Fico
- 12:32 Meggyilkoltak egy férfit Esztergomban
- 12:15 Telefonos csalók fenyegetik az Ausztriában autózókat
- 12:12 Bemutatkoztak a Vivo új csúcstelefonjai, mutatjuk, mit tudnak az X500 széria tagjai
- 12:01 Segítséget kér a Pest megyei rendőrség egy csokitolvaj megtalálásához
- 11:52 Rövidebbek lesznek a forma–1-es futamok a jövő évtől
- 11:51 „Nemkívánatos gondolatokat ébreszthet” – színesre festett iskolakerítést kritizált egy fideszes politikus
- 11:47 „Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom” – reagált Lannert Judit az ellenzéki kritikákra és lejárató próbálkozásokra
- 11:37 Tarr Zoltán kinevezte az NKA-kollégiumok új tagjait
- 11:33 Drónnal fogtak embercsempészt Zamárdiban
- 11:23 Fejszével vágta fejbe az exe új párját egy férfi Balmazújvárosban
- 11:21 Vitézy Dávid: Már épül a régóta várt zalaszentiváni deltavágány
- 11:19 Holdszivárványt videóztak le a Dunakanyarban
- 11:06 Kevesebb luxusautó fogy a NER bukása óta? – Lamborghiniben faggattuk a piac magyar királyát
- 11:03 „Úgy kell ápolnod az ágyút, mint a kisgyerekedet” – egyre távolabb űzik a drónok a tüzéreket a fronttól
- 05:55 Bajban a Kutya Párt: befulladt a pénzgyűjtés, még mindig több mint félmilliárddal tartoznak
- 07:26 Magyar Péter a közösségi médiában csapott össze az ukrán külügyminiszterrel
- 09:02 Reagált Takács: Félnek tőlem, ezért le akarnak járatni. Klasszik komcsi trükk
- 09:25 A Tisza frakciója nem támogatja Baka András legfőbb ügyészjelöltjét
- 09:55 Török Gábor: Hamar eljött Baka András első szuverenitási tesztje
- 08:55 Visszakerültek a javítóintézetek a gyermekvédelembe, három fideszes mentelmi jogát felfüggesztették, megalakult a Médiatanács
- 03:27 Népirtás, álszentség és tudatlanság – forrósodik a hangulat a debreceni NL-meccsre
- 11:03 „Úgy kell ápolnod az ágyút, mint a kisgyerekedet” – egyre távolabb űzik a drónok a tüzéreket a fronttól
- 10:23 Szexet ajánlottak a hajléktalannak, de kés és verés lett a vége: elfogatóparancsot adtak ki egy nő ellen
- 08:14 Magyar Péter: Takács Péter e-mailje megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
