Infopark Fejlesztési Rt. néven vegyes vállalatot hozott létre a német IVG Holding AG és a DeTe Immobilien AG (a Deutsche Telekom ingatlanfejlesztő társasága) konzorciuma, illetve a Magyar Infopark (MI) Rt. Az utóbbit céget – az ipari tárca többségi, illetve az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Budapest Műszaki Egyetem és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kisebbségi tulajdonával – 1996-ban hozták létre. A lágymányosi infopark beruházásainak megvalósítása céljából útnak indított fejlesztési társaság 3,7 millió márkás (mintegy 483 millió forintos) alaptőkéjét 30 százalékban lejegyző magyar fél még 6 hektár beépítési jogát is apportálta; a németek készpénzzel szálltak be. A cégalapítás múlt heti bejelentésekor elhangzott, hogy az alaptőkét várhatóan januárban 1,3 milliárd forinttal megemelik. A tervek szerint a Petőfi és a Lágymányosi híd között, a budai oldalon lévő 15 hektáros területen 5-10 éven belül felépül egy 150 ezer négyzetméteres információs komplexum. A mai árakon számolva 400 millió márkásra becsült beruházás az informatika, a telekommunikációs és a csúcstechnológiát alkalmazó – legalább 3-4 ezer – kutatónak és fejlesztőnek teremt majd munkalehetőséget. Elsőként 1999 májusában az IBM települ le a területen, 2000 tavaszán pedig a Matáv viszi oda informatikai és kutató egységeit.
- 19:29 Politikai nézetkülönbség miatt fajulhatott el a vita – állítja a nő, akit összevert a szentmártonkátai alpolgármester
- 18:59 Miért nézik milliók a neten, ahogy mások zabálnak vagy pattanást nyomkodnak?
- 18:33 Háztűzben halt meg egy férfi Üllésen
- 17:57 A Beneš-dekrétumok után erővel és propagandával telepítették át a magyarokat és a szlovákokat
- 17:34 Náci életrajzok, Reese Witherspoon-krimi és Észak-Koreából kicsempészett novellák – ezeket olvastuk februárban
- 17:34 Egy férfi tüzet nyitott a járókelőkre Austin bulinegyedében
- 17:13 Ezek a hatos lottó március 1-jei nyerőszámai
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 16:45 Meghalt Fehér Béla
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
- 14:52 Többen megsérültek egy cincinnati szórakozóhelyi lövöldözésben
- 14:21 „Óva intek mindenkit a gyors eredményt ígérő fogyókúráktól”
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
