Talán éppen a nemzetközi bizonytalanságnak tudható be, ám mindenképpen figyelemre méltó, hogy az idén októberről novemberre – még ha csekély mértékben is – csökkent a vállalati forinthitelek állománya, miközben e kör számára mintegy 10 milliárd forinttal emelkedtek a deviza-kihelyezések. Amint az a Magyar Nemzeti Banknak a hazai bankszektor összevont mérlegében szerepeltetett előzetes adataiból kiderül, a belföldi hitelállományon belül egy hónap alatt közel 40 milliárd forinttal apadt a kormányzati tartozások összege. Ugyanakkor a lakossági kihelyezések 254,5 milliárd forintról 272,1 milliárdra gyarapodtak. Eközben a kisvállalkozók a szóban forgó időszak alatt gyakorlatilag nem vettek fel hiteleket, sőt, a hozzájuk kötődő állomány összértéke valamelyest – hozzávetőleg 200 millió forinttal – még csökkent is.
Betéti oldalon megindult a vállalati állomány bővülése. Az év tizedik hónapjának végéhez képest november utolsó napján 30 milliárd forinttal, 978,3 milliárdra duzzadtak a céges betétek. Így ezek összege már az elmúlt hónap végén jóval meghaladta a tavaly decemberi 954,3 milliárd forintos záróértéket. A vállalati betétek között egyébként októberről novemberre a forintban elhelyezettek 37 milliárd forintnál is többel duzzadtak, míg a devizában nyilvántartottak 6,3 milliárd forinttal zsugorodtak. A lakossági betétek október végétől november végéig 20,6 milliárd forintnyit gyarapodtak, s az utóbbi időpontban összesen 2355,5 milliárdot tettek ki. Ezek zöme – a teljes összegből 1746,4 milliárdnyi – forintbetét volt, míg a devizában tartott állomány, mintegy 4 milliárdos növekedést produkálva, 609 milliárd forinton állt.
A hazai bankok euróra való áttérésével kapcsolatban nem vonható egy kalap alá valamennyi magyarországi hitelintézet, hiszen a mintegy 40 közül fél tucatnak nincs is devizajogosítványa. A többi honi banknál azonban már rendre megkezdődött a devizaszámlák euróra való konvertálása, amelyet mindenhol csak az ügyfél kívánságára, s jutalékmentesen végeznek el.