Jelenleg kizárólag a Mol Rt. rendelkezik engedéllyel földgáz nagynyomású vezetéken történő továbbítására. A nagykereskedői jogosítványt nem feltételek nélkül kapta a társaság: a gáztörvény rendelkezései szerint ehhez hazai tárolókapacitás szükséges, s garantálni kell az ellátás biztonságát is. A cégnek tehát a nagykereskedelemben de facto monopóliuma van, emellett pedig jogában áll egyes nagyfogyasztókat közvetlenül is kiszolgálni. Ennek következtében a Mol ma a nagynyomású vezetékekre kapcsolt ipari üzemek közel egynegyedét látja el. Gázpiaci aktivitását jelzi az is, hogy tulajdont szerzett az 5 vidéki gázszolgáltató mindegyikében, s az ország különböző pontjain megindította az ellátatlan területek bekötését.
Bár tulajdonosaik a piaci verseny világából jöttek, a gázszolgáltatók hazánkban mégis további engedményeket sürgetnek. A Figyelő birtokába került az az augusztus 26-i keltezéssel a Gazdasági Minisztériumhoz (GM) eljuttatott dokumentum, amelyben e szolgáltatók tulajdonosaik nevében stratégiai nyilatkozatot tettek. Az aláírók állítják: különböző okoknál fogva nem készültek fel az európai uniós (EU) tagság elnyerésekor mindenképp bekövetkező versenyre. S mivel a csatlakozásig – amely az irat szerint 2003-ban várható – a legnagyobb csatát a nagyfogyasztók és erőművek gázellátásáért vívják majd a Mollal, ezen a ponton kellene megszüntetni a monopóliumot is.
Magyarán, a regionális gázszolgáltatók az “igazságos verseny” érdekében azt kérik a kormánytól, hogy biztosítsa számukra a nagynyomású vezetékek kiépítésének és üzemeltetésének jogát. Ezen felül 2003-tól a meglévő nagynyomású vezetékhálózathoz is hozzá akarnak férni, versenyhátrányuk ledolgozáshoz pedig fontosnak tartják, hogy a Mol a jövőben ne köthessen hosszú távú szerződéseket a nagyfogyasztókkal. De nemcsak ezekre a szerződésekre sürgetik a moratóriumot a multik; leállíttatnák a Mol Rt. hosszú távú “take and pay” (azonnali szállításra szóló) megállapodásait is.
A külföldi befektetők úgy vélik, az energiapiac liberalizálása ellen hat, ha a Mol továbbra is egyeduralkodó marad a gáz nagykereskedelmében. Legfőbb érvük: ha a Mol integrálódik, s gázszolgáltatókban szerez részesedést, miért ne terjeszkedhetnének a szolgáltatók is?
Úgy tűnik, a GM támogathatja a külföldi befektetők törekvéseit, hiszen egyik energiapolitikai tanulmányában az szerepel: kívánatos, hogy a piac résztvevői szabadon és diszkriminációmentesen használhassák az energiahálózatokat. A valóság viszont az (lásd külön írásunkat), hogy a nyugati országokban is kizárólag a szabad kapacitásokra engedik meg kívülálló hozzáférését.
Információnk szerint több munkaanyag készült eddig a tárcánál az energiaipar liberalizációjáról. Az október közepén született, a “Kormány energiapolitikájának alapelvei és az energetikai rendszer üzleti modellje” címet viselő tanulmányban az áll, hogy jövőre dolgoznák ki, s 2000-ben terjesztenék a parlament elé a villamos energia piacának liberalizációjáról szóló törvényjavaslatot, s egyúttal átdolgoznák a gáztörvényt is. A gáznál 2003. június 30-ig a piac 30, a 2008. év első felének végéig pedig összesen 38 százalékát liberalizálnák. Az uniós felvételi tárgyalásokon egyúttal kezdeményeznék a hosszú távú (orosz) földgázvásárlási szerződések ideiglenes felfüggesztését. Pontosabban ezek külön újratárgyalását kérnék, ellenkező esetben ugyanis súlyos kártérítési összegeket kellene fizetni.
November elején a tárca illetékese úgy foglalt állást, hogy az új szabályozást a csatlakozásig terjedő időben dolgozzák ki. Megvizsgálnák egyben a piaci diverzifikáció indokoltságát, szükséges mértékét, s mindezek megvalósíthatóságát is. Információnk szerint a tárca a múlt héten kérte a kormánytól, hogy ezen az alapon tárgyalhasson az EU illetékes bizottságával.
A gázpiac teljes körű “szabadságának” egyik ellenzője értetlenségének adott hangot: miért nem említik sehol a citált befektetői levél aláírói, hogy honnan is szerzik be a magyar vállalatok nyugati tulajdonosai a földgázt. Valószínűleg azért, mert ilyen készletek valójában nincsenek a környezetünkben; a legközelebbiek a norvég, az észak-afrikai és a szibériai források. Vagyis arról lenne csak szó, hogy a követelt szabad hozzáférés révén a Mol mellett mások is beékelődhetnének az orosz gázforrások és a hazai fogyasztók közé.
Nem elhanyagolható szempont, hogy a gázszolgáltatók érvelése az árra is kiterjed; állításuk szerint igényeik teljesítése alacsonyabb árakat eredményezne. Közzétennék a szabad hozzáférés árait, így azok összehasonlíthatóak lennének.
Meg kellene tehát vizsgálni, mennyibe is kerülhet, ha a Mol – úgymond – elveszítené monopolhelyzetét. Ebből a szempontból igencsak kevés adatból indulhatunk ki. Július elseje óta a gáz árképlete a következőképpen fest: a Mol Rt. köbméterenként 19,11 forintot kér a földgázért a szolgáltatóktól. Az utóbbiak a lakosságtól 28,32, az általános (többnyire közintézményi) fogyasztótól 24,31, míg a teljesítménydíjas (ipari) fogyasztóktól 19,35 forintot. A szabad hozzáférést ellenzők egyikének érvelése szerint ezek növekednének tehát a Molnak fizetett tranzitdíjjal (ha a külföldiek is szállíthatnának a nagynyomású vezetékeken), vagy egy új vezeték építésének költségeivel.
A szolgáltatók véleményét Konrad Kreuzer, a Közép-Dunántúli Gázszolgáltató Rt.-ben érdekelt Bayernwerk Hungária Rt. elnöke foglalta össze. Szerinte a kormány mindent meg fog tenni egy liberalizált és hatékony gázpiaci modell bevezetéséért. Sok szempontból lehet a témát megközelíteni – mondta Kreuzer -, ám kétségkívül a magyar energiagazdaság legnagyobb kihívásáról, s egyben a legnagyobb esélyéről van szó. Az energiaárak kulcsszerepet játszanak a magyar gazdaság versenyképességében. Hogy e komplex mutató javuljon, abban döntő szerepe van a vállalatokkal kötött szállítási szerződéseknek, mivel az energia beszerzési ára a legnagyobb költségtényező.
Itt válik érdekessé az árkérdés: a szolgáltatók ugyanis jogot kérnek, ám azzal csak akkor élnének, ha más olcsóbban tud gázt szállítani a számukra. Az olcsó energia az egész magyar gazdaság érdekét szolgálná. Az pedig, hogy jogot szereznének vezetéképítésre, inkább csak elméleti lehetőség: nem olyan egyszerű és korántsem olcsó dolog ugyanis vezetéket építeni.
Valószínűtlen tehát, s nem is kívánatos, hogy a Mol a liberalizációkor elveszítené gáz-nagykereskedelme nagyobbik hányadát – véli Konrad Kreuzer. Persze a konkurensek megjelenése a Mol számára kemény megpróbáltatást jelenthet. Ám a kormánydöntést az idén augusztustól érvényes EU-direktívák alapján kell majd meghozni. Ha Magyarország az európai közösségbe tart, úgy számolnia kell megkerülhetetlen előírásokkal. Például azzal, hogy egyes nagyfogyasztók jogot nyerjenek: ott vásárolnak gázt és áramot, ahol az számukra kedvezőbb. Az említett direktívák tartalmazzák azt is, hogy engedélyezni kell a szabad hozzáférést az áram- és gázvezetékekhez.
Túl sok kérdőjel maradt azonban a szolgáltatók követelésével kapcsolatban. Például, hogy igényeik teljesítése fejében sehol sem szerepel az ellátásbiztonság említése. A szabad hozzáférés pedig enyhén szólva egyoldalú: a hazai szolgáltatók a maguk (szakzsargonban: kisnyomású) csövein nem kívánnak mással osztozni. S ami talán a legfontosabb: ha valamely szállító egyáltalán aláígérhet a Molnak, az kizárólag keletről jöhet. (Ma az osztrák-magyar HAG-vezetéken is orosz gáz érkezik.) A szakma általában nem ért egyet azzal sem, hogy a külföldi befektetők javasolta átalakítás nyomán csökkenne az ár. A néhány centtel olcsóbb gázimport majdani következménye a Mol “kiejtése” lehet, ami pillanatok alatt tönkreteheti a társaság tevékenységének 40 százalékát adó gázüzletágat. Arról nem is beszélve, hogy az üzletág sorsát az orosz szállító kezébe tennék.
Nem új keletű törekvés egyébiránt a Mol gázüzletágának leválasztása, avagy “szabaddá tétele”; korábban több kísérlet is történt rá. Első ízben 1996-ban merült fel a gázszállító- és tárolórendszer leválasztása és külön értékesítése. Még az év végén az amerikai Tenneco londoni leányvállalata, a Tenneco Europe Ltd. közvetlenül Horn Gyula kormányfőnek tett ajánlatot. Legkésőbb 1997 tavaszáig kivásárolták volna a gázüzletágat, bár elfogadtak volna későbbi időpontot is. Meg nem erősített információink szerint azt viszont kikötötték, hogy a vételre mindenképpen az 1998-as választások előtt kerüljön sor. Ezért állt le 1996 decemberében a Mol-részvények eladása, merthogy több tárca is az újragondolást javasolta. Emellett állt ki 1996. december 16-án Fazakas Szabolcs akkori ipari miniszter is, aki a Tenneco ajánlatát – vagyis azt, hogy esetleg tőzsdei értékesítés helyett mégis szakmai befektetőnek adnák át a Mol ezen részét – megfontolásra méltónak tartotta. Az elsősorban parlamenti képviselők részéről tapasztalható “ellengőz” azonban akkor erősebb volt, a Mol továbbra is egyben maradt.
Azt, hogy ez most is így lesz-e, egyelőre nem tudni. Egy neve elhallgatását kérő képviselő mindezt így kommentálta: úgy tűnik, csak a kormány új, az apparátus – a maga jobbnál jobb ötleteivel együtt – a régi…
Augusztus 11-én lépett életbe az EU irányelve a “belső gázpiac” szabályozására. Ennek első előírása úgy szól, hogy a gázpiac szereplői közt semmifajta megkülönböztetést nem lehet alkalmazni – sem a jogok, sem a kötelezettségek terén. Miután alapvető gazdasági érdekről van szó, egy-egy tagállam szolgáltatási kötelezettséget rendelhet el a területén működő cégek számára. A tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a szállító, ellátó és tároló vállalkozások “megfelelően tevékenykedjenek”. A földgázipari cégeknek közzé kell tenniük éves beszámolóikat, külön-külön bemutatva az egyes résztevékenységek adatait. A piacnyitás mértékének egy ország esetében 5 éven belül legalább 28 százalékot kell elérnie. A rendszerekhez való hozzáférés díját egy összegben kell kiszámlázni. A hozzáférés kapacitáshiány esetén visszautasítható, továbbá akkor is, ha a kérés megakadályozná a vezeték tulajdonosát közüzemi kötelezettségei teljesítésében, illetve ha súlyos pénzügyi nehézségei keletkeznének miatta. Az elutasítást azonban “alaposan meg kell indokolni”.
