Nincs késlekedés a vadászgéptender ügyében – mondta Lányi Zsolt kisgazda képviselő, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke, ám a pályázatra konkrét időpontot nem nevezett meg. Szerinte azonban a meglevő anyagi eszközöket a honvédség helyzetének általános javítására kell fordítani. A NATO-tagság kapujában – ismerte el a honatya – ki kell dolgozni a honi légvédelem korszerű koncepcióját, amelynek csak egy részét adják a vadászgépek.
Nem lehet pontosan tudni, hogy ki és mikor figyelt fel a másikra. Tény: 1992-ben a svéd Saab megkereste az akkori parlament honvédelmi bizottságának alelnökét, a szabaddemokrata Mécs Imrét, hogy szívesen szállítanának a Magyar Honvédségnek az új Saab Gripen vadászrepülőből. A gépmadár szinte ismeretlen volt a világban; új fejlesztés, eddig csak a svéd hadsereg rendelt belőle 200 darabot. A válasz egyértelmű volt: ha a gépek árát nemzetgazdasági szinten exporttal, illetve tőkebeáramlással lehet ellentételezni, s megoldható a 25-30 százalékos magyar beszállítás, akkor elindulhatnak a tárgyalások.
Az ilyen jellegű projekteknél világszerte bevált módszer az ellentételezés, az úgynevezett offset. Ezért a Wallenberg-csoport – a Saab tulajdonosa – több svéd vállalkozást is megnyert az “ügynek”. Időközben felfedezték az itteni munkaerőt és az azzal együtt járó szellemi tőkét. Születtek sikersztorik is, mint például az Ericssoné, amely ide telepítette egyik szoftverfejlesztő központját, s ma a cég már 25 milliárd forintos forgalmat bonyolít le. De ugyanebbe a körbe tartozik a Lehel Hűtőgépgyárat megvásárló Electrolux is.
A tisztán katonai beruházásnak induló programból így komplex ipari-gazdasági együttműködés lett. Később persze a konkurencia is felfigyelt az új piac lehetőségére, s a küszöbön álló NATO-csatlakozás elvileg nekik kedvez, hiszen a szervezet ez idáig nem a svéd gépeket preferálta. Így jelentkezett az F-16-ost gyártó Lockheed Martin, továbbá F/A-18 C Hornet gépével a McDonnell Douglas (azóta beolvadt a Boeing-csoportba), végül a Mirage 2000-5 típust kínáló francia Dassault cég is. Ha figyelembe vesszük, hogy mindössze legfeljebb 30 gép megvásárlásáról lehetett volna tárgyalni, akkor igencsak figyelemre méltó az érdeklődés – még akkor is, ha az nemcsak Magyarországnak, hanem a régió hasonló cipőben járó államainak is köszönhető. S azt sem árt tudni, hogy egy ilyen üzlet nem csak a gépek eladását jelenti; további komoly tételként jönnek számba a pótalkatrészek, a fegyverzet és – ami a legtöbbe kerül – a szervizrendszer kiépítése.
A vadászrepülő-üzletben a magyar igény azért sem elhanyagolható, mert világméretekben sem milliós darabszámokról van szó. Például a Lockheed Martin F-16-osra jelenleg 300-350 fix megrendelése van, amelyek közül kiemelkedik az Egyesült Arab Emírségek 80 darabos – s ami nem mellékes, készpénzes – vásárlása.
A parlament szakbizottsága 1995-ben már úgy látta, hogy hamarosan elérkezik az ország NATO-felvétele, újra kell tehát gondolni a honi légtérvédelmet és az ahhoz szükséges technikai felszerelést. Abból kiindulva, hogy e téren a megcélzott szervezet előírásaihoz célszerű igazodni, nem akartak elhamarkodottan kötelezettséget vállalni egyetlen jelentkező mellett sem. Az is nyilvánvaló volt, hogy e téma nem szorítkozik pusztán a vadászrepülőkre; kell hozzá a felderítéshez szükséges lokátor-rendszer, valamint a földi csapatok légi támogatását biztosító további repülőgépek és helikopterek. Ezért azt javasolták a kormánynak, hogy a NATO-igények pontosításáig ne döntsön a vadászgépek vásárlásáról, hanem – a tender részeként – kérje fel a potenciális szállítókat az ellentételezési szerződések megkötésére.
A megállapodások feltételeit – amelyek valamennyi esetben azonosak – 1995-ben a kereskedelemért felelős tárca szakemberei dolgozták ki. Eszerint a jegyzőkönyv aláírását megelőző két év átlagához képest három területen ismernek el teljesítéseket. Az egyik a magyar ipari termékek adott régiókba szállított többlet-exportja, amit a magyar statisztika alapján kell nyomon követni. A másik a befektetések alakulása, legyen az zöldmezős beruházás, vagy vegyes vállalatba való belépés. A harmadik szempont már a jövőre vonatkozik, nevezetesen: a tender megnyerése esetén melyik cég mekkora hányadban vesz igénybe magyar beszállításokat, szolgáltatásokat. Az ellentételezésbe azt is beszámítják, ha egy nemzetközi üzlet bizonyíthatóan valamelyik szerződő partner közvetítésével jön létre.
A lehetséges beszállítók természetesnek vették, hogy már a tenderkiírás előtt is el kell kezdeni az ellentételezést – akár nyernek később, akár veszítenek. Elsőként 1995-ben a Saab írt alá ilyen megállapodást a magyar minisztériummal, majd 1996-ban a McDonnell Douglas, 1997-ben pedig a Lockheed Martin és a General Electric (GE). Ez utóbbi ugyan nem repülőgépgyártó, ám több típushoz – az F-16-oshoz, az F/A-18-ashoz és a Gripenhez – is gyárt hajtóműveket, mely részegység egy vadászrepülő árának 20 százalékát teszi ki.
A Gazdasági Minisztérium (GM) nyilvántartása szerint 1998. szeptember 30-ig összesen 430 millió dollár ellentételezés keletkezett a felsorolt cégek közvetlen, vagy közvetett tevékenysége alapján. Ezek közül kiemelkedően a legnagyobb teljesítményt a Saab nyújtotta; a második helyen a Lockheed Martin, a harmadikon pedig a GE áll.
Ha a többlet-export és a befektetések arányát vizsgáljuk, akkor az látható, hogy az előbbi iránt lelkesebbnek mutatkoztak a cégek. A 430 millióból ugyanis 343 millió dollár értékben magyar árut vittek ki, míg befektetésként 87 millió dollár érkezett az országba. Ezeken túl nehéz azonban számszerűsíteni a korszerű technológiák, a létrehozott új munkahelyek értékét. Arról nem is beszélve, hogy mekkora haszonnal jár a honi cégeknek együttműködni a világ vezető repülőgyártóival.
Az eddig befolyt összeg 10-20 vadászgép megvásárlásához lenne elegendő. A pontos darabszám erősen függ a gépek árát jelentősen befolyásoló felszerelés mennyiségi és minőségi meghatározásától. A beszerzési árnál is többe kerül azonban a szükséges szervizelési technológia és a tartalék alkatrészek megvásárlása. A szakemberek szerint mai áron körülbelül 1,0-1,5 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy 30 gépet, s az ahhoz szükséges háttérrendszert be lehessen állítani.
Talán emiatt jutott arra a megállapításra a miniszterelnök az idei kecskeméti repülőnapon, hogy 2003-ig biztos nem írják ki a tendert. A bejelentés bombaként robbant a repülőgyártóknál, reakciójuk azonban még így is visszafogott volt. (Pedig idegességre akár az is okot szolgáltathatott volna számukra, hogy a 4 millió dollárnál drágább repülőnap szponzorai is ők voltak.) A GM félévenként összesíti az ellentételezéseket, így még nem tudják, milyen hatással van a halasztás a befektetőkre. A Lockheed Martin mindenesetre kiszállt eddigi legfontosabb magyarországi befektetéséből. A polgári repülőgépek karbantartását végző Aeroplex Kft.-t nem kizárólag a tender reményében hozta létre a Malév Rt.-vel 1992-ben, hiszen a cégnek ilyen jellegű vállalkozásai világszerte vannak, és óriási nyereséggel működnek. Az Aeroplex kivétel: eredményei messze elmaradnak az amerikaiak várakozásaitól (Figyelő, 1998/46. szám). S bár tulajdonrészük eladását stratégiai okokkal magyarázzák, az időzítés mindenképpen elgondolkoztató.
A repülőgépgyártók visszafogottsága érthető: ha versenyben akarnak maradni, taktikusabb lenyelni az ünneprontó miniszterelnöki verdiktet. Az azóta is hangoztatott optimizmusuk mögött azonban még a laikus és a nyelvi fordulatokban kevésbé járatos szemlélő is felfedezi, hogy unják már a huzavonát. A négy pályázó közül egyik sem lépett vissza, ellenkezőleg – újabb befektetéseket, exportot indukálnak. Az kétségtelen, hogy semmi akadálya nem lenne a tender kiírásának, még akkor sem, ha annak határidejét 2003-ra, vagy még későbbre tennék. Az eltelt két év tendenciái alapján könnyen megjósolható ugyanis, hogy a pályázók nemcsak tartják az eddigi befektetési és exportálási szintet, de még emelik is. Ha azt látnák, hogy a tender hivatalosan is megjelenik, valószínűleg tovább fokoznák ez irányú tevékenységüket, ami – a miniszterelnököt idézve -, olyannyira javítaná a magyar gazdaság állapotát, hogy a vadászrepülőket önmagában az ellentételezési számláról is be lehetne szerezni.
Addig a honi légtérvédelemben marad a hadrendben lévő gépek “bütykölése”. A légierő vezérkari főnöke, Kositzky Attila altábornagy korábban úgy nyilatkozott, hogy két éven belül a jelenlegi 60 vadászgépből csak 27 marad, közülük is egyidejűleg jó, ha 8-10 bevethető.
