Miért hagyta ott – pályafutása során immár másodszor – a pénzügyi tárcát?
– Elfáradtam az elmúlt több mint két évben. Emellett, miután Járai Zsigmond jelentősen átformálta a PM feladatkörét, az én területem is visszaszorult volna. A korábbi törvények alapján a tárca hatáskörében lévő vagyonpolitikai feladatok egy része az ÁPV Rt.-hez, más része a Miniszterelnöki Hivatalhoz került. Másrészt viszont igen sok feladatot adó területek kerültek volna vissza hozzám, a terhelés enyhülésére tehát nem számíthattam.
Amikor 1996 júniusában a PM-hez került, a pénzügyi törvényeket kellett – ahogy Ön az idő tájt lapunknak nyilatkozta – “elfogadható állapotba” hoznia. Csaknem két évvel a szóban forgó jogszabályok, a hitelintézeti, valamint az értékpapírtörvény hatályba lépését követően miként ítéli meg, mennyire sikerült megfelelni az elvárásoknak?
– Be kellett már fejezni egy régóta húzódó módosítási szakaszt, mert az élet messze túllépett az érvényes törvényeken. Különösen a befektetési szolgáltatások mentek át nagy fejlődésen. Akkor is tudtuk, hogy nem a legkorszerűbb megoldás született, de nem lehetett mindig újra és újra átdolgozni a tervezetet. Arra csak később jöttünk rá, hogy kisebb-nagyobb szakmai hibák is bent maradtak. Az új értékpapírtörvény próbált utánamenni az “életnek”, ám a hitelintézetihez képest kevésbé kifinomult és szigorú. A mostani események azt tükrözik, hogy ha a felügyelet következetesen érvényesítette volna ezeket a szabályokat, az a szolgáltatók megtizedelésével járt volna. A felügyelet egy kicsit ennek a terhes felelőssége alatt cselekedett. Az is igaz viszont, hogy nem gondoltuk át kellő alapossággal, mennyire adottak a feltételek a felügyeletnél e feladatokra.
Nem bánja, hogy gyakorlatilag teljesen kikerült a pénzügyi törvényalkotási munkából?
– Nem így érzem, hiszen emberi és szakmai kapcsolataim egyaránt jók azokkal a kollégákkal, akik ezen dolgoznak. A pénzügyi törvények módosító javaslatainak elkészítése előtt pedig rendre kikérik az MNB véleményét.
Kőváriné Csoór Klára, aki helyettes államtitkárként az Ön területét vette át, máris távozott a József nádor térről.
– Csoór Klára távozásáról nem tisztem nyilatkozni. Úgy vélem, a tárca szakmai ereje összességében nem gyengült, a szakembergárda érintetlen maradt. Barátossy Györgyné, aki tudomásom szerint átvette e terület vezetését, szintén otthonosan mozog ezen a poszton, komoly államigazgatási és bankgyakorlattal rendelkezik.
Az MNB korábbi alelnöke, Bodnár Zoltán egyebek mellett azzal magyarázta lapunknak szeptember eleji távozását (Figyelő, 1998/37. szám), hogy az irányítása alá tartozó területeken – a nemzetközi szervezetekkel (Európai Unió, OECD) való kapcsolattartás, illetve a szabályozási feladatok – igen sok vitája volt a társszervekkel, nehezen ment az együttműködés, s belefáradt az állandó csatározásokba. Melyek voltak a PM részéről a kritikus pontok?
– Egyelőre nem találkoztam olyan kérdéssel, amelynek megítélésében nagy feszültség húzódott volna a két intézmény között. Meglehet, Bodnár Zoltán megjegyzése még a korábbi szakasz, jelesül az OECD-csatlakozás előkészítésének vitáira vonatkozott.
Mintha a két fő illetékessége közül a bankokkal való foglalkozás, szabályozás róna több feladatot Önre a jövőben. A PM-ben is elsősorban azért szerepelt viszonylag sokszor a sajtóban, mert fontos események történtek a hitelintézeti szektorban. Elég a Postabankra utalni, amellyel kapcsolatban a legutóbbi bejelentés nyomán – tudniillik, hogy a törvények megsértésén túl az előző vezetőség nem tájékoztatta teljeskörűen a hivatalos könyvvizsgálót – úgy tűnik, most már elkerülhetetlen a felelősség felvetése. Az Ön megítélése szerint lehet-e arra számítani, hogy – a korábbi konszolidációs gyakorlattal ellentétben – a Postabank volt vezetőit felelősségre vonják; egyáltalán: kit terhel felelősség?
– Szerintem alapvetően azokat, akik – akár szándékosan, akár nem – hibás döntéseket hoztak, valamint azokat, akik adott esetben lehetővé tették, hogy ezen döntések kontroll nélkül megszülessenek. A Postabank formálisan magánbank volt, ugyanakkor sok olyan tulajdonosa volt – jelesül a tb-önkormányzatok, a százhalombattai önkormányzat, állami vállalatok -, amelyek igen erősen kötődtek az államháztartáshoz. Vagyis ezen a ponton máris keveredik az állami és a nem állami felelősség. Ugyanakkor a Postabankot jellemző szórt tulajdonosi szerkezet mindig felveti azt a kérdést, hogy a tulajdonosok uralni tudják-e a saját társaságukat. Biztos, hogy volt egyfajta szabályozói, felügyeleti felelősség is, bár úgy vélem, mindazokkal a hivatalos papírokkal – az auditori jelentésekkel, a felügyeleti vizsgálat eredményével -, amelyek elkészültek, nagyjából összhangban voltak a cselekedetek. Ugyanakkor nyílt titok volt – ám dokumentumokkal nem volt alátámasztva -, hogy ennél a banknál a problémák komolyabbak, mint ami azokból a felszínre juthatott. Számomra fontos szabályozási kérdés, hogy az auditor felelőssége pontosan meghatározott-e a mai könyvvizsgálatot szabályozó törvényrendszerben, megfoghatók-e ezek a felelősségi szabályok, illetve a társasági törvényben az igazgatóság és a felügyelő bizottság felelőssége megállapítható-e. Lehet, hogy a jogászok szerint ezek a szabályok rendben vannak, csakhogy érvényesíteni is kellene ezt a felelősséget.
Balázs Ágnes 49 éves, 1971-ben szerzett diplomát a budapesti közgazdasági egyetemen. Első munkahelye a PM volt, ahol a közgazdasági, majd – új nevén – a pénzügyi-politikai osztályon töltött be különböző funkciókat. A bankrendszer reformja mellett a vállalati jövedelmek szabályozásával foglalkozott. 1990-től 1996-ig az OTP Bank ügyvezető igazgatója, később főosztályvezetője, majd ismét ügyvezető igazgatója volt. 1996 júniusától 1998 júliusáig a PM helyettes államtitkáraként dolgozott. Ez év októberétől az MNB elnöki tanácsadója, címzetes ügyvezető igazgató.
