A Compaq és a Digital egyesülése nyomán létrejött Compaq Magyarország Kft. teljesítménye – figyelembe véve az első félév „különélését” is – szeptember végéig 34,6 százalékkal haladta meg az 1997-es év azonos időszakáét. Beck György vezérigazgató várakozásai szerint valószínűleg az idén meglesz a 100 millió dollár körüli nettó árbevétel, amelynek már mintegy 30 százalékát az utóbbi időben rendkívül gyorsan fejlődő rendszerintegráció adja. Ezen a területen jelenleg piacvezető a Compaq, amely – az Albacomp részesedésének csökkenése folytán – a magyarországi PC-piacon is az első helyre került. Ez a cég működteti a legnagyobb szervizközpontot, amely a közelmúltban megkapta az ISO 9002-es minősítést is.
- 14:27 A Metallica frontembere szerint a színpadon nincs helye a politizálásnak
- 14:27 Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
- 14:04 „A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
- 13:56 „Megtettem, amit megkövetelt a haza” – megszólalt a 24.hu-nak a lemondott energetikai államtitkár
- 13:31 Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője
- 13:29 Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét
- 13:14 Még magasabb lett Európa legmagasabb hegye
- 13:03 Hónapokra vagyunk attól, hogy MI-férgek szállják meg az okoseszközeinket
- 12:54 Karácsony Gergely: Én azt mondom, vágjunk bele egy budapesti olimpiába
- 12:46 Lakberendezők szerint egyre többen alakítanak ki ilyen szobát az otthonukban
- 12:40 Időjárás: ellenkező irányba fordulnak az esők
- 12:38 Négyezer halott Kongóban az ebola miatt, az emberek kerülik az egészségügyi intézményeket
- 12:30 Engedélyezték a skizofrénia elleni injekciót
- 12:19 Négy napra megnyitják a látogatók előtt az Igazságügyi Palotát
- 12:09 A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására
- 06:56 A Tisza állítja, Sárosi József nem Hadházy földmutyis leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott a vizsgálóbizottság éléről
- 07:57 Forsthoffer Ágnes Németh Balázsnak: Ne haragudjon, de az önök módszerei egyszerűen embertelenek
- 11:18 Tigristámadás: megszólalt az áldozat családja
- 11:00 Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felső vezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről
- 07:30 Kvíz: tejföl az égésre, krumpli a zokniba – ismeri a régi népi gyógymódokat?
- 11:05 A Fidesz „Volt Miniszterelnök Titkársága” aláírással reagált a szegedi kancellár súlyos állításaira
- 12:09 A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására
- 07:09 Lemondott az USA súlyos botrányokba keveredett athéni nagykövete
- 07:09 Magyar Péter: érkezik Emmanuel Macron, lesz új gyermekvédelmi törvény, a KDNP-s képviselők mehetnek fóliázni
- 06:33 Irán új taktikákra váltott
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
