Eladta magyarországi hálózatát a British Petroleum (BP) az OMV Hungária Kft.-nek, amely ezt követően jó eséllyel szállhat harcba a kiskereskedelmi üzemanyagpiac második helyéért. A BP-konszern még szeptemberben ajánlotta fel londoni központja itteni állomásait négy hazai forgalmazónak: az Aralnak, a Molnak, az OMV-nek és a Shellnek (Figyelő, 1998/40. szám). A kivonulás okaként nem hivatalosan az európai piackoncentrációs és átcsoportosítási politikát jelölték meg – legalábbis erre vall, hogy a BP korábban már eladta belgiumi hálózatát, majd nemrégiben csehországi és szlovákiai kútjait is. Szakmai berkekben valódi okként az alacsony árrést és az ebből eredő veszteséget emlegetik. A multik közel 900 itteni kútjából 358 a Molé, 120 a Shellé; az OMV a 28 BP-kút átvételével most 107 tagúra bővítette hálózatát.
- 19:02 NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 18:43 Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére
- 18:25 A román elnök az AfD-vezér románellenes megnyilvánulásának visszavonását kéri
- 18:04 „Nem akarok mentegetőzni, borzalmasan dühös vagyok az akkori önmagamra” – Gyurgyák János elismerte, hogy beszervezték
- 18:02 Kádár ’56-ról: Nemzeti tragédia volt
- 18:01 Az első Orbán-kormányban lehetett a legtöbb érintett – régi és új nevek bukkantak föl a most megnyílt ügynökaktákban
- 17:44 „Illene egyéni csúcsokat úszni” – Kós Hubert nagy dobásra készül a vébén
- 17:34 Katolikus főpapok 6-os kartonjai is előkerültek
- 17:32 Trump a baráti Fox News-t okolja a választási vereségért
- 17:09 dr. Tóth M. Gábor: Hankó fodrásza, avagy miért sértheti egy letartóztatott jogát, hogy fogvatartása részletei az ügyészségi tájékoztatásban kötnek ki
- 17:08 Elérhetővé vált a HIV-injekció, ami 99,9 százalékkal csökkenti a fertőzés esélyét
- 16:56 Rafael Nadal elnökségi tag lesz a Real Madridban
- 16:47 Ókovács Szilveszter a 24.hu-nak: Harácsolónak akarnak bemutatni, és ha nem lenne igazam, nem is perelnék
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 12:21 A Nemzeti Nyomozó Iroda bizonyítékokat foglalt le a Külügyminisztériumban a lélegeztetőgép-biznisz kapcsán
- 15:02 A Fidesz kampányában szerepet vállaló HM-es vezetők pozícióban maradnak, az egyik nagy álláshalmozót viszont csendben leváltották
- 14:10 Töredékmásodpercek dönthetnek a pályán – ez okozhatta az ellenfelével ütköző a spanyol csatár halálát
- 12:51 Beköszön a tél: országos fagyok jönnek
- 09:20 Nincs megállás: tovább csökkent a benzinár
- 15:19 „Semmiféle kémkedést nem végeztem” – mondta a szívószálpápa, akinek feltűnt a neve a most nyilvánosságra hozott mágnesszalagok egyikén
- 09:36 „Az oroszoknál is lehetnek iratok, ez nem legenda” - nyilvánosak az ügynökakták
- 14:42 Magyar Péter ígérete ellenére 159 millió forint végkielégítést kaptak Orbánék, ám akad, akinek felsőbb utasításra nem utalták át a pénzét
- 07:00 Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
