A 4-es metró nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés korábban közvélemény-kutatásban kérte ki a polgárok véleményét. Azóta a testület által jóváhagyott és a közlekedési tárcának is megküldött tanulmánytervtől eltérő megoldások is felvetődtek. A változtatások zöme a budai Móricz Zsigmond körtér és az Etele tér közötti megállót érintheti. Az eredeti elképzelés szerint ez a Kosztolányi Dezső téren lenne, az újabb javaslat viszont a Bocskai út és a Fehérvári út kereszteződésébe teszi azt. Ezt a verziót a Budafokról és környékéről érkező forgalom, valamint a bevásárlók száma indokolná, míg az előbbi mellett a jelentős agglomerációs forgalom szólna. Ám ez a jövőben szinte elhanyagolható lesz, mivel a felszíni tömegközlekedés végállomásait – néhány kivétellel – áttelepítik a Kelenföldi pályaudvar, illetve az Etele tér területén majdan kialakítandó csomópontokba. Az eddigi felmérések szerint a módosított útvonal 0,3-0,4 százalékkal több utast vonzana, ám az építés költsége is megnövekedne. Az 1996-ban készült megvalósíthatósági tanulmány áraival számolva ez 300 millió forint körüli többletkiadást jelentene, amelyet a fővárosnak kellene fedezni.
- 03:33 30 éves magyar rekord dőlt meg atlétikában
- 00:00 Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:07 Magyar Péter: Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére próbált ellehetetleníteni
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 19:42 Időjárás: jövő héten már újra lehetnek hajnali fagyok
- 19:35 Ez lett a Balaton sütije 2026-ban
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 12:13 Szabó Erika a megcsalásról: Manapság a nők úgy gondolkodnak, szültem két gyereket, mit várhatok még az élettől, inkább félrenézek
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 15:24 Előrenyomultak az oroszok: 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
