Felmentette a kartellvád alól a cukorgyártókat a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa. A Cukorrépatermesztők Országos Szövetsége tavasszal, a termeltetési szerződések megkötése idején tapasztaltak miatt fordult a hivatalhoz, mert szerinte a feldolgozók egyeztették a felvásárlási áraikat. (A szövetség egy másik beadványt is küldött a hivatalnak az osztrák Agrana két magyarországi cége, a Kaposcukor Rt. és a Magyar Cukor Rt. ellen, erőfölényükkel való visszaéléssel vádolva azokat. Ez ügyben nemrég szintén megszüntette az eljárást a hivatal.) A cukorgyártók üdvözölték a döntést, amely szerintük elősegíti a vertikum szabályozásához szükséges szakmaközi megállapodás létrejöttét. A termelők a további lépésekhez megvárják a határozat kézhez vételét. A cukoripar helyzetét javítja az az előterjesztés is, amelyet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban készítettek elő a legalább 150 ezer tonnára taksált belföldi cukorfelesleg elhelyezésre. A tervezet szerint 76 ezer tonna cukor kivitelét támogatná a tárca, összesen 177 millió forinttal, emellett pedig 300 milliós keretet különítenének el a minőségi cukorrépát előállító termelőknek.
- 15:55 Molnár Áron szerint Széles Diána felvette a kesztyűt a valóság ellen a Tóth Gabi-ügyben
- 15:47 Magyar Péter: Nem tudok a korrupciós ügyekhez kapcsolódó nyomozásokról többet, mint bármelyik állampolgár
- 15:43 Az OKFŐ felmentette a jászberényi kórház főigazgatóját
- 15:30 Ügyes trükkökkel győzött a keresztény flotta az oszmánok ellen
- 15:24 Már a Microsoft vezérigazgatója is arról ír, hogy kordában kell tartanunk a mesterséges intelligenciát
- 15:24 Előrenyomultak az oroszok: 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan
- 15:22 Azonnali piros járt a római gólfelelős kirívóan durva belépőjéért
- 15:09 Gyorsulhat a vonatközlekedés: hétfőtől felszámolják a sebességkorlátozást a Déli pályaudvarnál
- 14:51 Nicolas Cage beszólt az Amazonnak, majd elkotyogta, melyik híres sorozatban szerepel legközelebb
- 13:58 „Néha már nekem is nehéz elválasztani, hogy nem egy igazi emberrel beszélek” – szintetikus emberiséget alkotott egy magyar kutató
- 13:53 „Előbb volt Fradi-szurkoló, mint fideszes” – ferencvárosi legendák álltak ki Kubatov Gábor mellett
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 13:23 Rácz András: Putyin jár jól Trump üzletével
- 13:12 Gyerekként hajléktalan volt, most világbajnoki címet nyert az amerikai bokszoló
- 12:57 Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 12:13 Szabó Erika a megcsalásról: Manapság a nők úgy gondolkodnak, szültem két gyereket, mit várhatok még az élettől, inkább félrenézek
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 06:04 Egy éve ilyenkor: mentek egy próbakört Pesten a luxusterepjáróval, fegyveres rendőrök várták őket
- 10:40 Kiadós eső áztatta az országot
- 12:57 Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 12:31 Giga-Messi, fókaszieszta és embertorony a hét képein
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
