Közös üzemeltetésű járatokat indít a hét eleje óta a Malév és a British Airways (BA). A két légitársaság erről szóló megállapodása újabb lépést jelenthet a korábban már kilátásba helyezett stratégiai szövetség felé. A Malév-BA közös járat egyelőre Budapest és a londoni Gatwick repülőtér között közlekedik. Még az idén azonban két másik szigetországi várost is bevonnak a rendszerbe: Birminghamet és Manchestert. A BA és a Malév között – mint azt kérdésünkre megerősítették – magas szintű egyeztetések folynak a stratégiai szövetség létrehozásáról. Ez három pilléren – marketing-együttműködésen, közös járatok indításán és a törzsutasprogramok harmonizálásán – nyugodna. Értesüléseink szerint egyik fél sem zárja ki, hogy a szövetség megkötése után a BA tulajdonrészt szerezzen a Malévban.
- 20:26 RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 19:51 Mbappé: Közel álltam a Liverpoolba igazoláshoz
- 19:45 Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 18:24 Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpián botrányba keveredő magyar bokszoló
- 18:11 Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent
- 18:04 Napirend után: Hol van a Mi Hazánk helye, ha a Fidesz jobbra tolódik?
- 18:04 Baka András a 22-es csapdájában: két és fél hónapon belül működésképtelen lehet az ügyészség
- 17:48 Bóka János: Hankó Balázzsal szemben koncepciós eljárás zajlik
- 17:42 „Ócska kifogás” – a La Liga elnöke beszólt a Realnak
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott
- 17:16 Lemondott a Vadászkamara elnöke
- 16:41 Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják. Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele
- 15:46 Egy 48 éves helyi férfi szúrta le késsel a taktakenézi önkormányzati képviselőt, elkapták a gyilkost
- 13:13 „Vélelmezem, hogy valami ilyesmi történhetett” – Magyar Pétert sejti a háttérben a Fidesz jelöltje, akit nem választottak be a Médiatanácsba
- 14:00 Magyar Péter elmondta, miért nem támogatják az államfő legfőbbügyész-jelöltjét
- 16:41 Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják. Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele
- 11:06 Kevesebb luxusautó fogy a NER bukása óta? – Lamborghiniben faggattuk a piac magyar királyát
- 18:04 Baka András a 22-es csapdájában: két és fél hónapon belül működésképtelen lehet az ügyészség
- 11:03 „Úgy kell ápolnod az ágyút, mint a kisgyerekedet” – egyre távolabb űzik a drónok a tüzéreket a fronttól
- 14:24 Schmidt Mária szerint megalázó a tábla, ami a Terror Házában fogadja a látogatókat
- 16:25 HVG: a legfőbbügyész-jelölt testvére az aranykonvoj-ügy egyik gyanúsítottja, ezért utasíthatja el Magyar Péter
- 10:23 Szexet ajánlottak a hajléktalannak, de kés és verés lett a vége: elfogatóparancsot adtak ki egy nő ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
