Egyre differenciáltabb kép alakul ki a külföldi vállalatok működéséről a tapasztalatok gyarapodásával. Az elmúlt két-három év folyamán mind több olyan kutatási eredmény látott napvilágot, amely felhívta a figyelmet a külföldi vállalkozások sokféleségére. A befektetői motívumok eltérőek lehetnek, és az egyes vállalkozások fejlődése során cégen belül is változhatnak. A leányvállalatok helye, szerepe a tulajdonos nemzetközi érdekeltségei között szintén nagymértékben változhat, fejlődhet vagy visszafejlődhet. A felmérések egyik újdonsága éppen a befektetői motívumok és magatartási formák elkülönítése, a tipikus befektetői csoportok leírása volt. A külföldi beruházások újabb, a méreteket is figyelembe vevő vizsgálatára is sor került. Felmerül a kérdés, hogy vajon a kisméretű külföldi vállalkozások működése, magatartása milyen sajátosságokat mutat. Ezek a cégek szintén birtokában vannak-e azoknak a versenyelőnyöknek, amelyeket általában a külföldi cégekkel összefüggésbe szokás hozni? Vagy működési feltételeik jobban hasonlítanak a hazai kisvállalkozások környezetére?
A kutatás keretében 400 kisvállalkozással készült kérdőíves felmérés, a mintát 100-100 lengyel, cseh és magyar, 50-50 litván és albán cég alkotta. Ezek közül 50 külföldi tulajdonban volt, zömmel magyar-, illetve lengyelországi, továbbá litvániai cégek. A viszonylag kisebb elemszám miatt a külföldi cégekre vonatkozó megállapításokat csak mint első megfigyelést, illetve további kutatást, bizonyítást váró leírást szabad értékelni. A feltett kérdések a vállalkozások alapításának és a növekedés kezdeti szakaszának feltételeire, akadályaira vonatkoztak. Lehetőség nyílt a külföldi és a hazai tulajdonú cégek válaszainak összehasonlítására. Érdekesnek ígérkezett az egyes országok gyakorlatának és tapasztalatainak összehasonlítása is. Magyarország és Lengyelország ugyanis az átalakulás első éveiben keményen versenyzett a külföldi befektetésekért és nagyvonalú beruházási és adókedvezményeket nyújtott. Csehország és Albánia ezzel szemben nemhogy támogatta volna, de sok esetben inkább megsarcolta a külföldi befektetőket. Kivételek természetesen ezekben az országokban is voltak, de kizárólag a nagybefektetők körében. Általában is azt lehetett tapasztalni, hogy a kedvezmények zömét bizonyos összeghatár feletti nagyberuházások számára nyújtották Magyarországon és Lengyelországban is.
A vállalkozások alapításával, bejegyzésével kapcsolatosan a külföldi vállalkozások a helyiekhez hasonlóan kevés problémával találkoztak. Kivételt csak Albánia jelentett, ahol a bejegyzés és engedélyeztetés, a telephely megszerzése egyaránt nagy, és a belföldi tulajdonú cégeknél sokkal nagyobb akadályként jelent meg. A cégbírósági bejegyzés magyar átlagnál egyébként rövidebb idejét a csehországi cégek azért sokallták, mert a magyar gyakorlattal szemben ott semmilyen tevékenységet sem lehetett elkezdeni a bejegyzést megelőzően. Egyébként a leginkább munka- és időigényes eljárásnak valamennyi vizsgált országban a tevékenységgel összefüggő speciális szakhatósági jogosítványok beszerzése, illetve meghosszabbítása bizonyult. Az alapítás egyszerűsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a külföldi cégek (például helyi szakértők alkalmazásával) könnyen megszerzik azokat a helyi ismereteket, amelyek továbbsegítik őket a szabályozás útvesztőiben. Ez lehet az egyik oka annak, hogy manapság a vegyesvállalati forma (vagyis a helyi ismeretek üzlettárs bevonásával való megszerzése) teljesen háttérbe szorult. Vegyes vállalatokat egyre inkább csak a régió fejletlenebb országaiban (e mintából elsősorban Albániában) hoznak létre.
A külföldi tulajdonú kisvállalkozások összességében a várakozással ellentétben nem mutatta ki az átlagosnál magasabb induló tőkét, annak ellenére, hogy kifejezetten nem az alaptőke nagysága, hanem a vállalkozás beindításához ténylegesen szükséges kezdőtőke volt kérdés. Vagyis e kör a belföldi tulajdonúakkal azonos átlagos tőkeállománnyal kezdi tevékenységét. Lengyelországban a tőkemennyiség valamivel az átlag alatt, Magyarországon az átlagos körül, a másik három országban átlag felett alakult. Az induló tőke forrásai eltérőek voltak az egyes országokban. Magyarországon a személyes megtakarítások szerepeltek az első helyen (az összes tőke 79 százalékával), ami megegyezett a többi kisvállalkozásnál tapasztaltakkal. Ezzel szemben a többi országban a külső források (elsősorban az anyavállalat tőkejuttatásai) voltak a legfontosabbak, az összes tőke 50-60 százalékát fedezve. Az eltérés egyik fontos oka lehet az, hogy a magyar mintában több olyan kisvállalkozás szerepelhetett, amelyeket hazatelepült magánszemélyek alapítottak, vagy esetleg magyar állampolgárok, akik a kezdeti adókedvezmények megszerzésére vontak be vállalkozásaikba külföldi partnereket.
A forgótőke-szükséglet finanszírozása a belföldi cégekhez képest Magyarországon nem tért el jelentősen a külföldi tulajdonú vállalkozásoknál sem. Az árbevétel, illetve visszaforgatott profit adta a tőkeszükséglet 62 százalékát. Meglepő módon a külföldi szállítók állománya mindössze 16 százalékot ért el (igaz ez is háromszorosa a „belföldi” cégeknél mért értéknek). Az árbevétel és visszaforgatott profit ezzel szemben a cseh és lengyel cégeknél 35-40 százalékos értéket ért csak el, eközben sokkal nagyobb volt a külső források értéke. Lengyelországban a külföldi szállítói állomány 33,7 százalékot ért el, Csehországban az anyavállalat átutalásai 28,6 százalékot. Ami igazából meglepő, az a banki hitelek (bel- és külföldi együttesen) alacsony értéke a forgótőke-finanszírozásban, mégpedig a vizsgált országok szinte mindegyikében. Egyedül a csehországi 14,3 százalék minősíthető viszonylag jelentősnek.
A banki hitelfelvétel kérdéseire kapott válaszok bemutatták, hogy mintánkban a külföldi cégeknek a belföldi vállalkozásoknál lényegesen kisebb hányada vett igénybe ilyen forrást. Ennek lényeges oka lehet a jobb tőkeellátottság, még akkor is, ha az induló tőke mennyisége hasonló volt kül- és belföldi tulajdonú cégeknél. Ráadásul a hitelhez jutás korlátai között hasonló súllyal ugyanazokat az okokat említette a két vállalatcsoport. Ezek közül első helyre került Magyarországon a magas kamat és a túlzott mértékű biztosítékok követelése. Az alacsonyabb kamatszinttel működő Csehországban a kamat nem probléma, a biztosítékok mértéke viszont már igen, továbbá a relatíve olcsó hitelek megszerzéséhez azért protekció is szükséges (ez utóbbi nem okozott gondot a cseh belföldi cégeknek). A magyar helyzethez hasonlóan a kamatok jelentik a legnagyobb akadályt Lengyelországban és Litvániában is.
A következő ellenőrzésre érdemes általánosan elterjedt vélekedés a külföldi tulajdonú cégek hatékonyabb működését feltételezi, továbbá ezzel összefüggésben a jelentősebb jövedelemtermelő képességet (amit esetleg nem az országon belül érvényesítenek). Mivel a felmérésben kisvállalkozások alkották a mintát, ezért a megtermelt jövedelem bújtatott kimentésére ebben az esetben nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben nyílhatott lehetőség. Ezeknek a cégeknek ugyanis nincsen kiépített nemzetközi hálózatuk a jövedelemtranszfer végrehajtására. Más kérdés természetesen, hogy e kör is élhetett a jövedelmek bújtatására kialakult, a hazai tulajdonú cégek által ugyancsak előszeretettel alkalmazott módszerekkel.
A minta Magyarországon működő külföldi vállalatainak eredménye 1990-95 között állandó mérsékelt pozitív szaldót mutatott, némileg alacsonyabbat, mint a hazai vállalkozásoké. A többi országban a nyereség szintje jelentős mértékben ingadozott mind a bel-, mind a külföldi cégeknél. A külföldiek nyeresége egyes években nagyobb, máskor kisebb volt a többiekénél, vagyis a profit alakulása véletlenszerű volt (bár ezekben az országokban is végig pozitív eredményátlagokat jelentettek). Mindebből az a következtetés adódik, hogy a külföldi tulajdonú kisvállalatok profitja, és feltehetőleg az e mögött rejlő jövedelemtermelő képesség, esetleg hatékonyság sem tért el lényegesen a vizsgált csoportnál tapasztaltaktól.
A vállalkozások a sok panasz ellenére jelentős fejlődésen mentek keresztül a vizsgált hat év alatt. Bővült a foglalkoztatottak létszáma és a vállalati vagyon is. Ez utóbbi és az induló tőke összevetésekor viszont már lényeges eltérések voltak a különböző tulajdonú cégek között. A külföldiek vagyona többszöröse volt a hazai vállalkozásokénak. Mindkét vállalatcsoport vagyona jelentősen gyarapodott azonban, és 1995-re az eltérés általában csökkent, vagyis a hazai cégek vagyongyarapodása akkor gyorsabb volt a külföldieknél. Lengyelországban pedig meg is haladta a belföldi cégek átlagos vagyonértéke a külföldi cégekét 1995-ben. A foglalkoztatás is jelentősen, de sokkal kisebb mértékben növekedett. Itt a bel- és külföldi cégek fejlődése jobban hasonlított egymásra.
A vagyonnal szemben álló kötelezettségek mértéke változó volt az egyes országokban. A csehországi és albániai külföldi kisvállalatok alig-alig adósodtak el, ezzel szemben magyar- és lengyelországi megfelelőik belföldi társaikat meghaladó mértékben halmoztak fel adósságokat. Tartozásuk a vagyon 62, illetve 72 százaléka volt 1995-ben. A kötelezettségek zöme, 75-80 százaléka a szállítókkal szemben halmozódott fel, a banki hitelek értéke 5-10 százalék volt mindössze.
A külföldi és belföldi vállalatok nagyon hasonlóan ítélték meg az egyes országokban a vállalkozások növekedése előtt tornyosuló akadályokat. Valamennyi országban az adók és a tb jellegű befizetések magas szintje szerepelt az első helyen. A második, gyakran emlegetett korlát a gazdasági szabályozás bonyolultsága és kiszámíthatatlansága, sűrű változása volt. Lengyel- és Magyarországon az infláció is feltétlenül említésre méltó zavaró tényező. Magyarországon kiemelendő még a nem kielégítő kereslet is. A súlyos korlátoknak megfelelően az üzleti környezetről az átlagosnál kissé kedvezőtlenebb kép alakult ki a megkérdezett vállalatok összességében. Ezen belül azonban a külföldi tulajdonú cégek általában kicsit optimistábbak voltak és magasabb értékeket adtak meg, mint a belföldi tulajdonú cégek.
A kutatás eredményeként arra a következtetésre lehet jutni, hogy a külföldi tulajdonú kisvállalatok sokkal kisebb mértékben mutatják az általában a tőlük elvárt kedvező működési sajátosságokat és eredményeket. A vártnál nagyobb mértékben hasonlítanak a belföldi tulajdonú kisvállalkozásokra. Tőkésítettségük, hitelhez jutási képességük, profitjuk, növekedési ütemük nem tér el jelentősen belföldi társaiktól. Korlátaik lényegében azonosak, üzleti kilátásaikat hasonlóan ítélik meg. Nagyobb eltérést egyedül a tőkefinanszírozás szerkezetében találni.
(A szerző az MTA Közgazdasági Kutatóközpont tudományos főmunkatársa)
