Több mint 13 milliárd forintos konszolidált veszteséggel zárta a Postabank az elmúlt évet. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az összevont mérleg- és eredménykimutatásnál figyelembe vett érdekeltségei összességében közel 1 milliárd forinttal rontották tovább az anyabank ez év áprilisában nyilvánosságra hozott negatív eredményét. A Postabank májusi, döntően állami forrásból végrehajtott tőkeemelésének indokoltsága utólag így is beigazolódott, miután a konszolidált saját tőke csaknem 6,5 milliárd forinttal maradt el a 23,5 milliárd forintos 1997 végi jegyzett tőkétől. A többi tétel közül a leginkább a kötelezettségek időbeli megoszlása a szembetűnő: a 40 milliárd forintot meghaladó hosszú lejáratú állománnyal szemben ugyanis meglehetősen magasnak számít az éven belüli kötelezettségek 300 milliárd forintos összege. Mindezekből – akár személyi felelősségrevonást is tartalmazó – következtetéseket augusztus 7-én maguk a részvényesek is levonhatnak. A múlt héten Princz Gábor elnök-vezérigazgató a Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjével és Járai Zsigmond pénzügyminiszterrel folytatott kétórás megbeszélést követően azt nyilatkozta, hogy nem kerültek szóba személyi kérdések. A kormányszóvivő viszont úgy fogalmazott: az Orbán-kabinet elszánta magát a bankvezetés visszahívására. Erre utal az is, hogy a már eddig is többségben lévő Magyar Fejlesztési Bank az elmúlt héten megvásárolta a Realbank-csoport tulajdonában lévő, 6,3 százalékos Postabank-részvénypakettet. Ezáltal az állami részesedés összességében már 75 százalék – a hitelintézet alapszabálya szerint a menedzsment leváltásához szükséges mértékű szavazatarány – fölé emelkedett.
- 03:33 Annyira örült a gólnak a Fradi-játékos, hogy megütötte a bírót
- 00:00 30 éves a Pólus – és egy egész évnyi élményt ad ajándékba
- 00:00 Nem csak a szemüveglencse számít
- 21:48 Skóciai bravúrja után Nyíregyházán csak ikszelt a Fradi
- 21:45 Magyar Péter: Bátaszéken a Tisza Szigetek által támogatott jelölt nyert
- 21:02 Ez történt 2026. szeptember 20-án
- 20:50 Putyin pártja tarolni fog az orosz választáson az exit pollok szerint
- 20:30 Robert Fico olyat mondott a NATO-ról, hogy saját államfőjének kellett korrigálni
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Berlinben, és mi minden vár ránk a német fővárosban?
- 19:46 Kármán András: El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt
- 19:24 A szezon legbutább góljával bukott el Újpesten a ZTE
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 19:02 Fotókon a népszerű víztározó siralmas állapota, egészségügyi kockázat miatt tilos a horgászat
- 18:48 „Azok akarják eltüntetni a Terror Házát, akik soha nem voltak ellenzékben!” – képeken Bayer Zsolték tüntetése
- 18:34 Megvan Magyar Péter október 23-i megemlékezésének helyszíne
- 16:16 Olaszországban, egy nagykereskedelmi divatáruközpontban is járt falubusz
- 15:32 „Rettegtem a pályán” – annyira félt a vereségtől, hogy 23 évesen visszavonult a tenisztehetség
- 18:57 Az exit poll szerint az AfD nyerheti az újabb német tartományi választást is
- 17:34 Magyar Péter elmondta, szerinte miben hasonlít a Fidesz az olasz maffiához
- 14:43 Több kilométeres a torlódás az M7-esen
- 16:50 A Megtorlótól Menelaoszig: így lett problémás kölyökből Hollywood karizmatikus keményfiúja
- 12:25 Celine Dion újra a színpadon – a hét képei
- 20:00 Mennyiből jön ki egy hosszú hétvége Berlinben, és mi minden vár ránk a német fővárosban?
- 13:06 Hajós András Havas Henrikről: Azóta gyűlöl, amióta elfoglaltam a székét
- 13:00 Vitézy: Ha bármi veszélyeztette Mészáros és Szíjj profitját, az állam azonnal lépett, és a kockázatokat magára vállalta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
