Thaiföldön kezdődött, majd sorra került a délkelet-ázsiai országok többsége, azután Japán is. Most pedig a világ a régión immár nyilvánvalóan túlmutató válság harmadik fordulója miatt aggódik. S a közgazdászok még mindig nem tudják kimutatni, voltaképpen miként terjedt az ázsiai válság az első és a második fordulóban. A globális hatás összetett magyarázatot igényel, amely kiemeli a világpiaci nyersanyagárak, a befektetők gazdasági alapok iránti érzékenysége, valamint a jen árfolyam-ingadozása szerepét is.
Régóta nyilvánvaló, hogy az egyik országban kitörő pénzügyi válság átterjedhet másokra is. A fertőzés veszélye piaci viharok idején általában erősebb. Eddig szintén érvényes szabályként kezelték, hogy a válságok inkább regionális és nem globális szinten hatnak, és rendszerint nagy országokból terjednek át a kisebbekre. Ez a krízis azonban nem felel meg a hagyományos modellnek: kis országban robbant ki, s több, egymástól gyökeresen különböző gazdaságot döntött le a lábáról.
A kereskedelem és a befektetés nyilvánvaló fertőzési csatorna: az országban dúló válság gyengíti az exportot és a kereskedelmi partnerek felé irányuló tőkeáramlást. Ebből azonban egyes elemzők szerint az következett volna, hogy az egy évvel ezelőtti thaiföldi leértékelés Malajziában, Szingapúrban és Tajvanon jár a legnagyobb külső hatással, nem pedig Indonéziában és Dél-Koreában. Meggyőzőbb az a hipotézis, hogy a thai válság „ébresztőt” fújt a nemzetközi befektetőknek, akik ennek nyomán átértékelték a többi fejlődő piac hitelképességét, s a „minőségbe” – például a Wall Streetre – menekültek.
Mivel sem a kamatláb-különbségek, sem a hitelminősítések nem jelezték előre a válság terjedését, a szakma most jelentős erőfeszítéseket tesz hatékony „korai jelzőrendszerek” kidolgozására. Az eddigi megállapítások szerint a túlértékelt árfolyam, a folyó fizetési mérleg nagyarányú hiánya, az export csökkenése és a gyenge gazdasági aktivitás utal legkorábban a válság elkerülhetetlenségére. Azok az országok is sérülékenyek, amelyek a világpiacon zuhanó árú termékekkel vannak jelen. Az áresés gyengíti az ilyen, a termelés terén még akár piacvezető országok kereskedelmi pozícióját, államháztartását és belföldi aktivitását. Veszélyben vannak azok is, amelyek valutájának nagy a piaci forgalma, ám viszonylag alacsony a devizatartalékuk. A fenti szempontok alapján készült legjobb jelzőrendszerek ötből négy árfolyamválságot előre kimutatnak, másrészt viszont minden harmadik „riasztásuk” tévesnek bizonyul.
Vegyük Pakisztán példáját, ahol a közelmúltban történt meg a leértékelés. Az a feltörekvő piaci kockázatmutató, amelyet a Credit Suisse First Bostonnál dolgoztak ki, áprilisban még „mérsékelt kockázatúnak” értékelte Pakisztánt: a válság kockázata 47 százalék volt, ráadásul 5 százalékkal kisebb, mint márciusban. Júniusra viszont a kockázat esélye már majdnem elérte a 70 százalékot, ami többek között tükrözte a csökkenő tartalékokat és a lassúbb exportnövekedést.
Pakisztán esetében is megragadható az a tényező, amely egyre fontosabbá válik az ázsiai járványban: a nyersanyagárak nyomottá válása. Ez a hatás még jobban érvényesül például Oroszországban és Dél-Koreában. A világpiaci nyersanyagárak 11 százalékkal csökkentek az elmúlt év második felében, aztán stabilizálódtak, majd idén májusban ismét zuhanni kezdtek. A fémek és mezőgazdasági termékek ára az 1995-ös csúcshoz képest negyedével csökkent, míg az energiaáraknál egyharmados visszaesés figyelhető meg 1996 óta.
Az árakra gyakorolt hatás részben azért olyan súlyos, mert az utóbbi években az ázsiai országok egyre jelentősebb fogyasztókká váltak. A világ olajfelhasználása növekedésének kétharmadát az ázsiai fejlődő államok kötötték le 1992 és 1996 között, ezzel globális felhasználási részesedésük 12 százalékról 15 százalékra emelkedett. Hasonló volt a helyzet a fémekkel, a gumival, a gabonával, a zsírokkal és növényi olajokkal.
A fejlett ipari országokban ezeknek az áreséseknek kedvező inflációcsökkentő hatásuk van, viszont a nyersanyagtermelő országok súlyos kárt szenvedtek. Legalább 25 olyan ország van a világon, ahol a devizajövedelemnek minimum egyötöde olajeladásból származik. Ezek közé tartozik Oroszország, Nigéria, számos dél-amerikai ország, valamint a jól ismert közel-keleti termelők. A csökkenő rézárak hasonló gondot jelentenek Zambia, Chile és Mongólia számára, ahol a devizabevétel egyötöde származik a réz eladásából.
Dél-Amerikában mindenhol nő a folyó fizetési mérleg hiánya, miután a nyersanyagárak esése növekvő fogyasztói kereslettel esik egybe. A helyzet Chilében a legsúlyosabb, ahol a deficit az idén elérheti a GDP 7 százalékát. Ebben az országban a nyersanyagexport a kivitel 60 százalékát adja, míg a mexikói állami bevételek kétötöde származik a kőolajból. Szintén nagy áldozat Oroszország: a legfontosabb exportcikkek – a kőolaj és a földgáz – eladásából származó jövedelem csökkenése drámaian súlyosbítja az adóbehajtás és az állami kiadások terén már régóta fennálló problémákat.
Ha leértékelnék a rubelt, az mindenképpen kihatna a szovjet utódállamokban alkalmazott fix árfolyamrendszerekre is. Különösen nagy veszélybe kerülnének a balti valuták és Ukrajna. De a Crédit Suisse First Boston minapi jelentése szerint ingatag marad a cseh korona is, ha a választások után instabil kormány jön létre. Az elemzők ugyanakkor úgy vélik: a közép- és kelet-európai valuták eddig ellenálló ereje azt mutatja, hogy nem minden feltörekvő gazdaság egyformán sebezhető. A piac mintegy „jóváhagyta” a térség számos országának fiskális politikáját, s nem abból indul ki, hogy a folyó fizetési deficit finanszírozásához forró pénzek lennének szükségesek.
A világpiaci nyersanyagárak alacsony szintje részben megmagyarázza a dél-afrikai rand körüli gondokat is. Különösen nagy csapást jelent az alacsony aranyár, amelyet a jegybankok aranyból való kiábrándulása és az ázsiai válság egyszerre indukált. (Az ország kivitelének egyharmadát adják a nemesfémek, ezen belül főként az arany.)
Dél-Afrikában nincs akkora folyó fizetési deficit, és a valuta sem annyira túlértékelt, hogy egy thai stílusú összeomlás közvetlen veszélye fenyegetne. Korábban ez az ország túl gyorsan csökkentette a rátákat, amikor a valutájára nehezedő nyomás elkezdett enyhülni. A legutóbbi kamatemelés segített abban, hogy a rand dollárhoz viszonyított árfolyama a mélypontról elinduljon felfelé. Ám a befektetők nagyon jól tudják: nem biztos, hogy a politikai instabilitás közepette tartani lehet a magas kamatlábakat.
A többi feltörekvő piachoz hasonlóan immár Dél-Afrika is megszenvedi, hogy a mélyrepülésben lévő jen miatt nagy mennyiségű forrást csoportosítanak át a feltörekvő piacokról amerikai eszközökbe. A jen tartós gyengélkedése a térségben újabb leértékelési hullámot válthat ki azáltal, hogy csökkenti Japán kereskedelmi partnereinek versenyképességét. Az oroszországi pénzügyi gondok mellett ez a lehetőség okozza a legtöbb álmatlan éjszakát a világ politikacsinálóinak. Akik hiába fordítottak rengeteg energiát a válság terjedésének megmagyarázására – ma még senki sem tudja, mikor tetőzik a harmadik hullám.
