Miközben a polgárok az Orbán-kabinet alakítgatását figyelik, esetleg napjában többször áldoznak a labdarúgó világbajnokság oltárán, nem csoda, hogy a bankszektor vezetőinek gyors váltóversenyét már képtelenek követni. Pedig érdemes lenne legalább egy-egy gyorsfényképet készíteni az új arcokról, ha már a neveket – idegen hangzásuk okán – egyre nehezebb is megjegyezni.
Éppen csak megszáradt a tinta a bankprivatizáció utolsó adásvételi szerződésén, már a tavaszi közgyűlések előszeleként érkezett a hír, hogy Singlovics Béla távozik a Budapest Bank éléről. A helyét elfoglaló Richard Pelly egyenesen a londoni Cityből érkezett Budapestre, eleget téve a tulajdonos GE Capital felkérésének. Meglehet, az új vezérnek nincs múltja mifelénk, ám minden bizonnyal annál járatosabb azon külföldi recept alkalmazásában, amelyet az amerikaiak előírtak a jó tíz éve a Magyar Nemzeti Bankról leszakadt hitelintézet számára. Ez egyúttal a napnál is világosabbá teszi, hogy az egykori kereskedelmi bank – hagyományait odahagyva – a jövőben inkább gazdája mesterségét űzi majd, azaz pénzügyi szolgáltatóként folytatja pályafutását.
Feltehetően még jobban ismerheti anyabankja receptjének fortélyait az ABN Amro (Magyar) Bank júliustól előrelépő új vezére. Amellett, hogy a holland Michiel Helfrich nem kisebb pénzügyi személyiségtől, mint Járai Zsigmondtól veszi át a stafétabotot, lényegesen több helyi tapasztalattal bír Pellynél, miután jó néhány éve Magyarországon dolgozik. Ez idő alatt pedig az itteni pénzügyi kultúrába is alaposan belekóstolhatott, hiszen egy ideig vezérigazgatója volt az amszterdami székhelyű hitelintézet leánybankjának, amely az idén január elsejétől olvadt be a hajdani Magyar Hitel Bankba.
A Mezőbank új vezére a neve alapján ugyan kilóg a sorból, ám kiválasztása valójában egybevág a fentiekkel. Árkai Gábor ugyanis kétéves korától egészen 1992-ig Ausztriában élt, sokkal inkább tekinthető tehát osztráknak, mintsem magyarnak. Így viszont már érthető kinevezésének indoka, nevezetesen, hogy a hányatott sorsú Agrobankot magába olvasztó hitelintézet új tulajdonosát, az Erste Bankot úgy ismeri, mint a tenyerét.
Akárhogyan is van, a bankvilágban ellenkező tendencia látszik kibontakozni, mint a termelőszférában. Az utóbbiban a külföldi érdekeltségű vállalatok vezető posztjairól egyre több menedzsert hívnak haza, s a helyükre magyar vezető kerül. Ehhez képest a honi bankárokat mindinkább külföldiekkel cserélik le, akiket majd egyszer talán ismét magyarok váltanak fel – ők viszont már a külföldi részvényes által előírt “iskolát” járják ki.
Természetes, hogy a tulajdonosok – s az átalakított irányító testületekben helyet kapó külföldi pénzügyi szakemberek – mindenekelőtt honfitársaikat előtérbe helyezve igyekeznek meghonosítani az anyabanki normákat. Ennek során azonban még sok meglepetés érheti őket. Az alig tízéves múltra visszatekintő, azaz kialakultnak aligha tekinthető magyarországi piac ugyanis ma még nem minden tekintetben működik a jól bevált piacgazdasági receptek szerint. Erre valószínűleg rövid időn belül a most kinevezett bankárok is rájönnek. Akár akkor, amikor a magyar fülnek idegenül hangzó új banknevet az átlagosnál nehezebben sikerül bevezetniük, akár egy eddig ismeretlen termék, szolgáltatás piacra dobásakor. De leginkább akkor, amikor rendre szembesülniük kell majd a helyi sajátosságokkal: a néha minden logikát nélkülöző hitelezési gyakorlattal, a kiskapukkal, a turpisságokkal – hogy finoman fogalmazzunk…
Éppen ez utóbbi “jellegzetességek” kapcsán lehet egy-egy elejtett megjegyzésből arra következtetni, hogy a külföldi tulajdonosok valójában azért tolják előtérbe saját embereiket, mert – tisztelet a kivételnek – elvesztették bizalmukat a magyarokban. Úgy gondolják, hogy egy olyan országban, ahol nem rendezik időben, határozottan és következetesen a mindig és mindenhol veszélyes üzemnek számító bankrendszer “személyzeti” kérdéseit, ott biztonságosabb a jobbára saját képzésű, vagy kiváló külföldi ajánlóleveleket felmutató szakemberekre bízni az ügyeket. Az efféle bankvezérek kinevezésével azt a kockázatot csökkentik, amelyet a helyi szocializációjú “humán tényező” jelent a számukra.
Mindemellett a – többnyire összefonódásokkal, politikai és üzleti kapcsolatokkal terhes – régiek helyére lépők könnyebben végre tudják hajtatni a kényszerű profilváltást is. Melynek nyomán – némi túlzással – az újraalakuló kétszintű bankrendszer immár hosszú távra szóló formát kezd ölteni.
