A Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. 1997-es adózás előtti eredménye 1,7 milliárd forintot tett ki. Ez félmilliárddal több az előző évinél, és először haladta meg – mégpedig jelentősen – a cég 1,2 milliárdos jegyzett tőkéjét. Éppen ezért a vezetés a májusi közgyűlésen várhatóan 43,2 százalékos osztalék kifizetésére tesz majd javaslatot a tulajdonos MRP-szervezetnek. A vállalat ez évi terveiben több mint 1 milliárd forint értékű beruházás szerepel, melyre mintegy 700 millió forintot különítenek majd el a tavalyi eredményből. Az összegből a porcelángyárral szemben épülő – új márkaboltot, étteremet, kávézót és technológiai bemutatótermet magában foglaló – épületegyüttes kialakítására 600 milliót szánnak. A munkakörülmények javítását célzó technológiai beruházások értéke 200 milliósra tehető, és várhatóan ugyanennyibe kerül majd az irodaház rekonstrukciója is. A cégvezetés több mint 6 milliárd forint nettó árbevételre és 1,7 milliárd forintos adózás előtti eredményre számít az idén, továbbá arra, hogy a külföldi megrendeléseik nagysága – a délkelet-ázsiai piacok válsága ellenére is – eléri, vagy legalább megközelíti a tavalyi 67 százalékos szintet. A cég feje felől elvonultak a devizatörvény január elsejei módosulása nyomán felbukkant viharfelhők is. A parlament ugyanis márciusban módosította a törvény azon rendelkezését, amely egyetlen darabra korlátozta volna a 10 ezer forintnál nagyobb értékű egyedi termékek kiviteli lehetőségét Magyarországról. A törvénymódosítás nélkül a porcelángyárnak 1 milliárd forinttal eshetett volna vissza a főként külföldi turistákra épülő belföldi értékesítése.
- 08:31 40 éve kezdődött a Ferguson-korszak – 40 idézet és fotó a Manchester United legfontosabb emberéről
- 08:28 Örömmámor Milánóban – képekben a Fradi világraszóló diadala
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 08:03 Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 07:46 Konferencia Liga: a szezon legkínosabb vereségét szenvedte el a horvát listavezető
- 07:37 A börtön kapujából állították elő a rablással gyanúsított férfit
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 06:53 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:46 Rubio visszautasította a feltételezést, hogy idő előtt elhagyná Trumpot 2028 miatt
- 07:00 Elhagyott balatoni vitorlás vesztegel Siófokon az iszapban
- 22:03 Saját kezdeményezésére mentették fel a HungaroControl vezérigazgatóját
- 21:03 Visszavonták Matolcsy György díszpolgári címét
- 20:55 Schiffer: Csak néphergelésre jó az ügynöklista – Hack: Túl későn és rosszul nyitották ki az aktákat
- 16:04 Egy töltéssel is kimegy a világból ez a kínai villanyautó
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 16:09 Tovább bővül a Most Wanted-univerzum: ezt tervezi 2027-re az RTL
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
- 17:56 Százak kísérték utolsó útjára a Tenerife kedden meghalt futballistáját
- 20:08 Visszatértek az erőszakik, és már bánják, hogy megölték Kennedyt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
