Gazdaság

CSEREREND

A kárpótlási jegy-részvény cserék sorozata 1992 júniusában az Ibusz papírjainak nyilvános értékesítésével kezdődött. Az ezt követő két évben a vállalati szféra prominens képviselőinek részvényei kerültek terítékre. (A teljesség igénye nélkül, csupán a nagyobb tranzakciók: Antenna Hungária, Biogal, Chinoin, Danubius, Egis, IEB, Mol, OTP, Pannonplast, Pick Szeged, Prímagáz, Soproni Sörgyár, Zalakerámia.) A jegyzések során általában előnyben részesítették az alanyi jogon kárpótoltakat, de 1994-ben már számos kibocsátás során lehetett azonos esélyekkel sorban állni “kopasz jegyekkel” is a részvényekért (például az Egisnél). A Soproni Sörgyár és a Pannonplast papírjait pedig a tiszavirág életű Kedvezményes Részvényvásárlási Program (KRP) keretében vásárolhatták meg az érdeklődők részletre. Az 1994-es választást követően az új kormány egy évre felfüggesztette a részvénycseréket. A Pannon Váltó papírjainak 1995 tavaszi kibocsátása, illetve ugyanabban az évben az Eravis papírjainak forgalomba hozatala elenyésző kínálatot jelentett az akkor még a piacon lévő több tízmilliárd forint címletértékű jeggyel szemben. Ennek volt betudható, hogy a jegyek tőzsdei árfolyama 150 forintig esett. Az áramszolgáltató társaságok részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalával 1996 során ismét fellendült ez az “üzletág”. A cserék immár közel 6 éves történetét az Émász idei kibocsátása zárja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik