Ma még az OTP Bank nagy falat lenne számunkra – jelentette ki múlt heti bemutatkozásakor Luigi Fausti. Mielőtt azonban e kijelentésből bárki messzemenő következtetésekre jutna, rögzíteni kell: komolyan egy percig sem került szóba a legnagyobb hazai hitelintézet megvásárlása. Csupán arról van szó, hogy a BGI a húszas években már jelen volt Budapesten, s 20 fiókját éppen abból a Nádor utcai épületből irányította, mely már jó ideje az OTP Bank központjának ad otthont.
Ha a régi főhadiszállás megszerzése nem is, a stratégiai váltás annál inkább téma lehet a CIB háza táján. Bár az 1979. novemberi megalapításától egészen ez év elejéig területen kívüli, úgynevezett off shore státusú hitelintézet már közel három éve kezdett intenzíven nyitni a lakosság felé, az olasz tulajdonos “hatalomátvétele” minden bizonnyal felgyorsítja e folyamatot. Bizonyíték erre a bank április 17-i éves közgyűlésének jóváhagyására váró hároméves üzleti terv, mely egyebek mellett 2000 végéig a lakossági források jelenlegi – pontosabban az 1997. végi 178,8 milliárd forintos összbetétállományon belüli – 10 százalékos arányának 30 százalékra növelését irányozza elő.
A teljesítésben természetesen kiemelt szerep hárul majd a fiókokra. A napokban 18 tagúra gyarapodó hálózat a tervek szerint ez év végén már 26 egységet számlál, a végcél pedig – immár az ezredfordulón túl – 40-45 (ebből mintegy 10 budapesti) fiók működtetése. A BGI-elnök számára persze ismerősen csenghetett az általa szentesített stratégia, hiszen az anyacég, amelyben diplomájának megszerzése óta dolgozik, lakossági irányultságát hangsúlyozza, és Olaszországban a legtöbb forgalomban lévő hitelkártyát tudhatja magáénak. Nálunk viszont az effajta termék még fehér hollónak számít (a hazai bankok által büszkén emlegetett plasztiklapocskák szinte kizárólag úgynevezett debit kártyák, amelyek csak a folyószámla-egyenleg erejéig biztosítanak forrást).
Nem kivétel ez alól a GIB sem, melynek az idén kétéves Visa- és Europay-kibocsátású készpénzkímélő eszközei közül csak az úgynevezett Goldmaster tekinthető klasszikus hitelkártyának. A lakosság felé nyitás viszont e vonatkozásban is megköveteli előbb egy debit, majd egy hitelkártya piacra dobását.
A magánszemélyek igényeinek fokozottabb kielégítése óhatatlanul felveti a tőzsdei nyilvánosság kérdését. Már csak azért is, mert az 1994-es privatizáció óta körülbelül 200 ezren szereztek részesedést az anyabankban. A részvények közel negyedét külföldi befektetők birtokolják. Jellemző, hogy a maga alig 3-3 százalék körüli tulajdoni hányadával a tavaly április végi közgyűlésen fő részvényesnek mondhatta magát az olasz Assicurazioni Generali, a német Commerzbank és a francia Banque Paribas is. Nem csoda, hogy a BCI részvényeit nemcsak az olasz, hanem a londoni elektronikus tőzsde is jegyzi. Leányvállalatai közül pedig többnek is forog a részvénye a hivatalos kereskedelemben, szerte a világon.
A CIB-bel kapcsolatban azonban Luigi Fausti még korainak tartja a tőzsde emlegetését. Tény, hogy az olaszok csak alig két hónapja fizették ki a Magyar Nemzeti Bank 34,0, valamint a többi tulajdonos (a francia Societe de Generale, a japán Sakura Bank és a német Vereinsbank) 13,2-13,2, illetve a szintén japán ‘I’he Long-Term Credit Bank 8,2 százalékos részvényeinek névértéken 550 százalékos vételárát. Az ügylet együttesen 36,5 millió dolláros (hozzávetőleg 73 milliárd forintos) végösszege amúgy a legnagyobb magyarországi bankbefektetés.
A korábbi részvényesek közül csupán a The Long-Term Credit Bank nem kívánt önálló utakra lépni, hanem változatlanul, minimális hányaddal is a CIB részvényese maradt – indokolta a BCI-elnök, miért nem váltak kizárólagos tulajdonosokká, s hagytak szimbolikusnak tekinthető 5 százalékos részesedést a távol-keletieknek. Persze a magánügyfelek kegyeinek keresése közben sem feledkezhet meg a CIB eddigi, s vélhetően még egy ideig fő nyereségszerző üzletágáról, a vállalkozásoknak nyújtott pénzügyi szolgáltatásokról. A magyar külkereskedelmi fizetések mintegy 15 százaléka amúgy is a CIB-en bonyolódik, míg a nettó hitelállomány 1997 végén 146,9 milliárd forintot ért el. Bár az itt letelepedett külföldi bankok gyakorlatának ismeretében nagyon is kézenfekvő lenne, többségi tulajdonosa származása okán a CIB nem kíván az olasz cégek kizárólagos finanszírozójává válni; nemzeti hovatartozástól függetlenül, továbbra is a multinacionális vállalati körre épít.
Nem kétséges, hogy a már említett hároméves üzleti terv végrehajtása milliárdos nagyságrendű beruházásokat igényel. Egy CIB-fiók létesítése például 150-200 millió forintot emészt fel, s akkor még nem szóltunk a számítástechnikai rendszer továbbfejlesztéséről. Ezek forrását viszont az eddig beruházott összegeken túl – tekintve, hogy a tulajdonos egy ideig nem tervez tőkeemelést – a működésből kell előteremteni. A BCI rendre 13-15 százalék közötti megtérülést ér el, s – mint azt Luigi Fausti hangsúlyozta – hasonló mércét állít itteni érdekeltsége elé is. Emellett a CIB jövedelmezőségi mutatójának nem szabad 25 százalék alá mennie.
Ennek a feltételnek a teljesítésével, úgy tűnik, nincs gond. A bank ugyanis az elmúlt évi 11 milliárd forintos adózott eredményével a második legnyereségesebb hazai banknak vallhatta magát, ami az ötödik legnagyobb (tavaly 279,2 milliárdról 347,1 milliárd forintra növekedett) mérlegfőösszeggel társult. Az egy év alatt 29,8 milliárdról 38,9 milliárd forintra gyarapodott saját tőke aránya pedig a forrásokon belül 10,7-ről 11,2 százalékra emelkedett.
Luigi Fausti 69 éves, humán tagozaton tanult a C. Tacito Gimnáziumban, majd jogot hallgatott a Római Egyetemen. 1947-ben tisztviselőként lépett a Banca Commerciale Italiana kötelékébe. Azóta megszakítás nélkül dolgozik a bankban. Miután teljesítette a szakmai képzésre vonatkozó követelményeket és végigjárta a ranglétra különböző fokait, számos olaszországi fiók működését felügyelte. Tavaly áprilisban nevezték ki a jelenleg a világon negyvennyolcadik, Olaszországban harmadik legnagyobb bank elnökévé.
