Harmadszorra talán valódi tulajdonosra lel a nagy átmérőjű vezetékek fektetésében lényegében monopolhelyzetben lévő siófoki társaság, a KVV Rt. A Kőolajvezeték Építő Vállalat átalakítása nyomán 1992-ben létrejött, s 1993 óta száz százalékban állami tulajdonú cég értékesítésére három-négy éve kiírt két pályázat sikertelennek bizonyult, s erre a sorsra jutott a tavaly év végi közvetlen eladási kísérlet is. Kérdés, vajon miért nem sikerült privatizálni a KVV-t, mikor mindig is volt komoly érdeklődő a tarsolyban.
A legkézenfekvőbb magyarázat szerint – s ezt erősítette meg a Figyelőnek Balázs Csaba, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. ügyvezető igazgatója is – a cégért ajánlott árak nem nyerték el a vagyonkezelő igazgatóságának tetszését. Más forrásokból viszont úgy értesültünk: az ár nem is volt olyan alacsony, ám az akkori privatizációs miniszter, Suchman Tamás nyomására kiírt új szavazáson a testület korábban igennel szavazó tagjai mégis módosították véleményüket.
A sikertelen próbálkozások után a privatizációs miniszter azt javasolta, hogy az egyik pályázó, a Tér és Forma Rt. álljon össze konzorciumba a Mol Rt.-vel és a Dunaferr Rt.-vel. Az elutasítást követően Suchman Tamás a Mol Rt.-hez fordult, felajánlva a vezetéképítő apportálását a nemzeti olajvállalatba. “Stratégiai szempontok” alapján azonban 1995 novemberében a Mol is elutasította a KVV átvételét.
A molos kísérlet után mindenesetre hosszú ideig tartó csend következett, amelyet csak az ÁPV Rt. 1997. január 29-i bejelentése tört meg. Ekkor a vagyonkezelő jelezte az érdeklődőknek, hogy még az év első felében privatizálni óhajtja a KVV-t: azt a céget, melynek még 1996 júniusában, tulajdonosi mivoltában, 300 millió forintos kamatmentes hitelt nyújtott. Ezen összeggel azonban csak a cég csődjét sikerült elkerülni, miután azt a hasonló értékű szállítói tartozások kifizetésére fordították.
A hitellel ily módon talpra állított vállalat 1997 májusában aztán új gazdára lelt, minekutána az ÁPV Rt. portfoliocserét hajtott végre a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB). Ennek keretében utóbbi – közel 50 százalékos Rába-részvénycsomagért cserébe – egyebek mellett a 900 millió forint jegyzett tőkéjű KVV-vel gyarapodott. A vezetéképítő cég így ugyan továbbra is állami fennhatóság alatt maradt, de már egy olyan tulajdonos kezében, amelyre nem vonatkoznak a privatizációs szabályok, így lényegében úgy és annak adja el a vállalatot, ahogy és akinek akarja. Az MFB az állami cégek megszerzésénél sajátos technikát használ, hiszen míg a vagyontárgyak értékesítésénél a privatizációs törvény egyfordulós, nyílt pályázat kiírását írja elő, addig a bank ugyanezt pályázat nélkül, úgynevezett portfoliocserékkel is elérheti, s – mint azt a napi hírekből tudjuk – rendre él is ezzel a lehetőséggel.
A vevőjelöltek közül a Tér és Forma tavaly novemberben megismételte vételi szándékát, immár az MFB-nél. Nem sokkal később a bank tájékoztatta is a céget, hogy amennyiben tárgyalásos úton eladnák a KVV-t, arról értesítést küld. Így is történt. Tavaly decemberben aztán a siófoki vállalat 310 millió forintért egy eladdig ismeretlen, a pályázók közt sosem szereplő vállalat, a Tubinvest 97 Befektetési Kft. birtokába került.
A Tubinvest “ősét”, a Naura Kft.-t 1997 júniusában alapították, 1,02 millió forintos törzstőkével, balatonvilágosi székhellyel. Ekkor a cégből a Pataki Zsuzsanna ügyvezető által irányított Branko Pénzügyi és Számviteli Kft. 900 ezer forint erejéig részesedett, míg a Kaló Gábor vezette Branko Befektetési Kft. üzletrésze 120 ezret tett ki (a Branko-cégekről lásd külön írásunkat a 12. oldalon).
A társasági szerződés megkötése után öt hónap sem telt el, amikor az október 30-án tartott taggyűlésen a cég nevét Tubinvest ’97 Befektetési Kft.-re keresztelték, s székhelyét áttették Budapestre. Ezzel egy időben a két Branko-cég kiszállt a társaságból, helyükbe 900 ezer forintos üzletrésszel Kovács Anna lépett, míg a Branko Faktorháznak 120 ezer forint jutott. Az ügyvezetői posztot Kaló Gábor helyett Kovács Anna vette át.
A Naura megalapításának körülményei semmilyen módon nem utalnak arra, hogy a társaságot eleve a Kőolajvezetéképítő megvásárlására hozták volna létre. A különböző kölcsönzésekben kimerülő tevékenységi körei között fel sem merül olyan, amelyet ezzel kapcsolatba lehetne hozni. A történésekből inkább az valószínűsíthető, hogy a Naurát más célra alapították a tulajdonosok, mint amire később használták. Hiszen ha már június elején tudtak volna a KVV megvásárlásának lehetőségéről (illetve az abban való részvételükről), akkor felesleges papírmunka lett volna létrehozni egy társaságot a Naura paramétereivel, csak azért, hogy néhány hónap múlva megváltoztassák a nevét, a székhelyét, tulajdonosi összetételét és ügyvezetőjét. Az MFB azonban – válaszolta érdeklődésünkre Huszty András, a bank vezérigazgatója – nem azt mérlegelte, hogy közvetlen olajpiaccal kapcsolatos tevékenységi körök szerepelnek-e a cég dokumentumaiban.
A Tubinvest névből viszont már egyértelmű, hogy október 30-ára a Naura célt kapott: nevezetesen a KVV megvásárlásában való részvételt. A Tubinvest, illetve a cégadatokban vele kapcsolatban megjelenő személyek tőkeereje, szakmai múltja azonban igen valószerűtlenné teszi azt, hogy a frissen alakult társaság akarná, tudná finanszírozni a KVV-t. Nemhogy ez a tőke, hanem a vásárláshoz szükséges több száz milliós összeg forrása sem található meg sem a cég, sem tulajdonosai tevékenységében. Igaz, erre nem is volt rögtön szükség, hiszen a bank az év elején visszavonta a már bejelentett eladást, s újabb pályázat kiírása mellett döntött.
Az üzleti és banktitok sérelme nélkül arról számolhatok be, hogy az adott ügyben a bank még előnyösebb üzleti eredményt igyekezett elérni, mivel az MFB a Tubinvest Kft.-vel kötött szerződés létrejöttét követően arról szerzett tudomást, hogy több gazdasági társaság is vételi ajánlatot szándékozik tenni – magyarázta az első ránézésre furcsa döntést Huszty András. Mások szerint viszont a kiírással egyszerűen legalizálni akarták a már nyélbe ütött adásvételt.
A január 23-án kiírt zárt, egyfordulós pályázaton az egy darab 900 milliós KVV-részvény megvétele, valamint a társaság 300 milliós hitelének visszafizetési kötelezettsége mellett a jelentkezőknek még 25 millió forintos tőkeemelésre is kötelezettséget kellett vállalniuk. A kiírás szerint a döntést “a vételárra vonatkozó ajánlatok nagysága, tartalma, valamint a társasággal kapcsolatos jövőbeni elképzelések alapján hozzák meg”. A feltételek között akadt azért vevőriasztó furcsaság is: a bank a megszokott 5-10 millió forint helyett például 150 millió forintos bánatpénz letételét kérte.
Mindenesetre a tíz felkértből végül csak hárman pályáztak: az egyszer már győztes Tubinvest és a végig kitartónak bizonyuló Tér és Forma mellett az Induproject Mérnökiroda és Kereskedelemszervező Kft. volt még az indulók között. Ez utóbbi cég ajánlatát viszont érvénytelenítették, mondván: nem megfelelő a bankgaranciára és egyben a vételárra szóló bizonylata. Mint utóbb kiderült, a hibát a bizonylatot kiadó bank követte el, amit másnap korrigált, ám akkor már késő volt. Szeremley Huba, az Induproject ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: pályázatuk annak ellenére érvénytelen lett, hogy egy 2,499 millió dollárról szóló banki igazolást is letettek az asztalra.
Március elsején az MFB a semmiből előbukkanó Tubinvest Kft.-t hirdette ki győztesként. Pedig utóbbi 310 millió forintos vételárajánlata elmaradt a Tér és Forma 425 milliójától (amelyen felül további 200 milliót tőkeemelésre szántak). Amint azt a bank vezérigazgatója megjegyezte, nem a Tubinvest 310 milliója, hanem a kft. teljes ajánlata lett a győztes, amely a tőkeemelést is tartalmazta.
Az ügy állásáról csak az újságokból értesültem, de drukkolok azért, hogy olyan vevőt találjanak, amely, már csak a Somogy megyei vállalat munkahelyeinek megőrzése érdekében is, működtetni tudja a társaságot – kommentálta a legújabb fejleményeket lapunk kérésére Suchman Tamás.
A KVV eladásának körülményeit mindazonáltal az Állami Számvevőszék is vizsgálja, s az ÁPV Rt. 1997. évi tevékenységéről készített jelentésében a KVV-re is szentel majd egy fejezetet. Nem foglalkozik viszont a témával sem az országos, sem pedig a fővárosi rendőr-főkapitányság – tudtuk meg a két hatóság sajtósaitól -, holott a Tér és Forma vezetője, Benza György feljelentést tett az ügyben.
Kérdés viszont, miből lesz pénze az alig fél éve létező, egymillió forintos törzstőkéjű, forgalom nélküli Tubinvestnek fejlesztésre? Választ erre és egyéb kérdéseinkre sem kaptunk Kovács Annától, a kft. ügyvezetőjétől, mondván: titoktartási nyilatkozatot írt alá. Mindez azért is érdekes, mert Csiha Judit privatizációs miniszter februárban még azt válaszolta egy képviselői megkeresésre, hogy nem a tőkeerő az elsődleges szempont a pályázóknál, hanem a fizetőképesség. Huszty András szerint nem a pályázók általános fizetőképességéről volt szó, hanem a pályázatok mellé benyújtott fizetési biztosítékokról. A Tubinvest esetében pedig – hangsúlyozta a vezérigazgató – ez minden esetben bankári biztosíték volt, s ha mindegyik pályázó az említett bankgaranciát és/vagy letéti igazolást felmutathatta volna, akkor nem is lett volna gond, de ez nem így történt.
Ám lehet, hogy ellenkező esetben sem született volna más eredmény. A KVV megvétele ugyanis bombaüzlet, két formában is. Egyrészt akkor, ha a győztes – ám lapzártánkig még mindig nem tulajdonos – Tubinvest rögvest értékesíti szerzeményét. Az üzleten, a privatizációs ajánlatokat látva, jócskán lehetne keresni. Sokkal nagyobb haszonnal kecsegtet viszont a társaság megtartása, s a KVV-ben rejlő rövid távú üzleti lehetőségek kihasználása. Merthogy a nagynyomású és nagy átmérőjű vezetékek telepítésében a KVV hazánkban monopolhelyzetet élvez.
Arra, hogy mennyit is ér a cég, egyfajta bizonyíték: a vesztes Tér és Forma előzetesen már megállapodott a kazah és a moldáv kormányzat illetékeseivel, hogy (a KVV esetleges odaítélését követően) tárgyalásokat kezdenek kőolajvezetékek építéséről. Ugyanez a cég, szintén feltételesen, Kijev környéki optikai kábelfektetésre 7 millió dolláros szándéknyilatkozatot kapott. A KVV birtokában együttesen 77 millió dolláros üzletre nyílna azonnali kilátása a Tér és Formának. A másik pályázó, az Induproject pedig Nyugat-Afrikában azonnali, 150 millió dolláros megrendelést hozott volna a cégnek.
A KVV jövője azonban még a fentieknél is sokkal nagyobb üzleti lehetőségekkel kecsegtet, s ezzel vélhetően a Tubinvest Kft.-t előtérbe állítók is pontosan tisztában voltak. A következő 10-15 évben a magyar gáztársaságokban tulajdont szerzett külföldiek 60-80 milliárd forintos hálózatfejlesztést akarnak megvalósítani. Évek óta hallani az orosz Gazprom tervezte dél-európai földgázvezeték-telepítéséről (210 kilométeres magyar szakasza Győr és a szlovén határ közt húzódna), még ha tény, hogy az ügylet előkészítettsége bizonytalan. (Mint megtudtuk, a KVV középtávú üzleti terveiben nem számolnak a vezeték 10-12 milliárd forintba kerülő megvalósulásával.) A hírek szerint az idén 18-20 kilométeres szakaszban megerősítik a Barátság olajvezetéket, melyre a Mol Rt. által kiírt tenderen a KVV is elindulna. Már csak azért is, mert – a nemzetközi vetélytársakhoz hasonlóan – rendelkezik az ISO 9002-es minősítéssel.
Az igazi “nagy dobás” azonban, amire a társaság számít, a délszláv helyreállításhoz kapcsolódik. A Mol Rt. Jugoszlávia és Bosznia irányába kőolaj- és földgáz-vezetékek lefektetését tervezi. Az esetleges – több millió dollárra becsült – pályázaton a KVV mindenképpen indulna, de ígéretesnek tartja a társaság vezetője a Mol és a gázszolgáltatók várható megrendeléseit is. Még nagyobb lehetőség rejlik abban, hogy hazánk uniós csatlakozásának időpontjáig több száz milliárd forintot kell az országnak a szennyvízhálózatra költeni (igaz, ebben a KVV mellett többen is érdekeltek).
A társaság piacának bővülésével, s a mélyponton való túljutással magyarázta az általa irányított cég iránti érdeklődést Horváth Tibor vezér-igazgató. Mint mondta, az rt. olyan “valóságos” tulajdonost szeretne, mely tőkeemelést ad a fejlesztésekre. Ez a pont szerinte mindenképpen teljesül, mert az MFB garantálta, hogy ilyen jelöltet keres. Három év alatt a KVV-nek 600 millió forintra lenne szüksége, így válna ütőképessé a külföldi vetélytársaival folytatott versenyben. Az ugyanis, hogy manapság kizárólag bérmunkát végez, a KVV számára nem feltétlenül előnyös: jóval kedvezőbb lenne kulcsrakész projektekkel jelentkezni a környező országokban.
