Gazdaság

AGRÁRVÁMVITA – Tengeri hatalmak

Áttörést vár a kormány a magyar-lengyel agrárvámvitában az e heti prágai CEFTA-csúcson. Ez a harmadik egyeztető tárgyalás január elseje óta, amikor a lengyel fél a vámkedvezmények egyoldalú visszavonásával, vámemeléssel megnehezítette az ottani agrárbehozatalt. Megállapodás hiányában hazánk ellenlépést tervez a lengyel importra.

Bár a lengyel fél mindeddig nem vonta vissza szankcióit, a budapesti kormány még reménykedik a rendezésben. Az elmozdulás apró jele, hogy a magyar cégek március végéig kontingenst kaptak: 1300 tonna vetőmag-kukoricát és 3 ezer tonna paradicsom sűrítményt a korábbi feltételekkel (tehát nem 60 százalékos, hanem a korábbi 11 százalékos vámmal) exportálhatnak Lengyelországba. (Megkötés, hogy az erről szóló szerződésnek tavalyi keltezésűnek, a számlának pedig 1998 január 8-a előttinek kell lennie.) Jó jel az is, hogy nem kizárt esetleges újabb kontingensek megadása sem. A kivitelben fő terméknek számító takarmánykukorica kivitelére azonban ez sem megoldás, hiszen a nulláról 20 százalékra emelt vámmal eleve versenyképtelenné vált a hazai tengeri. Ezért a magyar fél állítólag 130 ezer tonna takarmánykukorica vámmentes beszállítására kért lehetőséget. Tavaly az utolsó két hónapban egyébként több mint 200 ezer tonnás volt az export (mintegy 30 millió dollár értékben), ám az idei első két hónapban ennek a mennyiségnek csak a negyedét tudták kiszállítani. Tavaly ugyanakkor – éppen a CEFTA-kedvezmények hatására – 10-12 millióról 36 millió dollárra növekedett az ide érkező lengyel agrártermékek értéke.

A békülékenységet sejteti, hogy Varsó a múlt héten bejelentette: a védintézkedéseket a jövőben előre dokumentálja és indokolja. Sőt, figyelembe akarja venni a partnerek várható reakcióját is. Az idő is sürget, mert a magyar kormány a CEFTA-megállapodásban foglaltak alapján 90 nap haladékot adott a rendezésre. Ha március végéig nem sikerül dűlőre jutni, akkor hazánk ellenlépéseket tesz, ami valamennyi Lengyelországból érkező terméket érintheti.

A Prágában folyó megbeszéléseken más CEFTA-tagok lengyelekkel való vitáját is rendezni kellene. A cseh és szlovák cukorexporttal szemben a magyar agrártermékekhez hasonlóan jártak el, s Varsó azt is bejelentette, hogy a regionális csoportosuláshoz csatlakozni kívánó Bulgária agrártermékeinek eleve nem akarja megadni az integrációban alkalmazott általános exportkedvezményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik