Kevés fogalommal él annyira vissza a politika és a gazdaságpolitika, mint az inflációval és a holdudvarába tartozó meghatározásokkal és összefüggésekkel, itthon és külföldön egyaránt. Hazai viszonylatban a hatósági körből talán csak a Magyar Nemzeti Banknál tapasztalható a folyamatosan megbízható, tudományos alaposságú leírás és elemzés. Egyébként gyakori a csúsztatás, illetve a félreértés olyan fogalompárok tekintetében, mint monetáris és monetarista, restrikció és stabilizáció, leértékelés és inflációgerjesztés, és sorolhatnánk még tovább. A politikusok – a barikád mindkét oldalán – előszeretettel fektetik szándékaik Prokrusztész-ágyába a közgazdasági elmélet nekik éppen akkor kapóra jövő iskoláit, amelyekre tanulmányaikból csak hézagosan emlékeznek, s amelyeket törekvéseikhez idomítanak: csonkítanak vagy nyújtanak. Nem különbözik ez lényegesen a marxizmus-leninizmus egykori célzatos idézgetésétől – hol valaminek az alátámasztására, hol ugyanannak a cáfolatára -, csakhogy akkoriban legalább a forrást meg kellett jelölni.
Erdős Tibor Infláció című művének megjelenése csapás az opportúnus féligazságok utalásokon alapuló hirdetőire. Nem lehet többé arra hivatkozni, hogy valamilyen gazdaságpolitikai vitakérdésről segítségül hívott külföldi tekintély műve nem jelent meg magyarul, nem lehet önkényesen, szövegkörnyezetből kiragadva átértelmezni. Pontosabban lehet, de nem érdemes. Az Akadémiai Kiadó gondozásában most megjelenő vaskos kötetben ugyanis könnyen és gyorsan utána lehet nézni minden, a modern gazdaságpolitikával kapcsolatos kérdésnek. A fogalmak, összefüggések kezelése pártsemleges, sőt – s ez dicséret – tudományosan eklektikus. A szerző, egyik kimagasló szellemi elődjéhez, Varga Istvánhoz hasonlóan, egyetlen közgazdasági iskolához sem kötődik szolgaian. Van Erdős Tibor kifejtési módjában, stílusában valami olimposzi. S itt nem az olimposzi derűről van szó, hanem egy széles körű rátekintéssel bíró tudós elfogulatlan, érvelő “felülnézetéről”.
Ez nem jelenti azt, hogy a szerző közömbös lenne az infláció és stabilizáció kérdésében, ám túlbecsüli a stabilizáció kockázatát, mondván: az infláció beépült a várakozásokba. Nos, több tényező – így az államkötvények kamatozásával kapcsolatos várakozások és vásárlások; bizonyos áremelések és elmaradásuk; valamint az 1946-os stabilizáció néhány tanulsága – is azt mutatja, hogy a várakozások megváltoztathatók. S ha a kormány vállalja a stabilizáció nyílt és konkrét rétegekkel való konfliktusait az infláció burkolt és társadalmilag “szétkent” konfliktusai helyett, akkor a stabilizáció kockázata kisebb az Erdős Tibor által feltételezettnél.
Erdős nem az a típusú kutató, aki kevés tényező hatásának kvantifikálásából von le – mindenhova és sehova sem érvényes – következtetéseket. Inkább úgy jár el, mint a klasszikusok. Összefoglalja, hogy saját műve megjelenése előtt hol tartott az elmélet. Ennek kifejtését a hazai infláció leírása, főbb tényezőinek higgadt, alapos vizsgálata követi, majd pedig az inflációnak a költségvetés egyenlegére, a lakossági megtakarításokra, a makrogazdasági arányokra, a profitrátára és a kamatlábra gyakorolt hatása kerül sorra.
A leírás és elemzés nyomán olyan releváns modell megalkotása történik meg, amelyben csúszóárfolyam és egyre szabadabb nemzetközi tőkeáramlás mellett kell egy egyensúlyi monetáris és fiskális politikát végrehajtani. A szerző ugyanakkor kitér más árfolyamtípusok alkalmazásának sajátosságaira is. Ennek során azt szemlélteti, hogy különböző feltételek mellett, mindig csak egyet változtatva, milyen eltérés tapasztalható a gazdasági folyamatokban. Megvizsgálja az infláció költségeit általában, illetve Magyarországon. Kifejti a monetáris és a fiskális szabályozás és az infláció összefüggését, különös tekintettel a különböző árfolyam-rendszereket alkalmazó nyílt gazdaságokra.
A zárófejezetben Erdős Tibor feldolgozza – itt és most – egy antiinflációs politika szabályozási és lélektani tényezőit. Mindezek során leszámol téves beidegzettségekkel, illúziókkal, leegyszerűsített elgondolásokkal, amelyek akadályozzák egy hatékony inflációellenes stratégia kidolgozását. Ezek ugyanis erőteljesen befolyásolhatják az infláció körüli eseti társadalmi egyetértést (vagy egyet nem értést) a legfontosabb partnerek: a munkaadók, a munkavállalók és az állam között.
A mű igen hasznos azok számára is, akik sem makroökonómiai elmélettel, sem gazdaságpolitikával nem foglalkoznak. A könyvből kiolvashatják, hogy a különböző lehetséges antiinflációs stratégiák, árfolyamtípusok alkalmazása miként érinti vállalkozásuk feltételeit, meglevő befektetéseiket, újabb invesztícióik irányát és kívánatos arányait, a munkavállalók helyzetét. S mindebből következtethetnek arra, hogy adott szabályozási változásokra milyen stratégiával és taktikával válaszolhat a leghatékonyabban egy üzletember, vagy épp egy munkavállalói szervezet.
