Tömegacélok helyett a jövőben az ötvözött acélok előállítására, s ezzel összefüggésben új piacok felkutatására törekszik a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt.-nél az új tulajdonos, a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű. A február 16-i rendkívüli közgyűlésen Bacsó Gyula, a diósgyőri társaság vezérigazgatója közölte: a tervek szerint a tavalyi 7 milliárd forintos veszteséget ez év végére 3,3 milliárdra, jövőre pedig 1,6 milliárdra szorítják le. A veszteség az elképzelések szerint az ezredforduló táján szűnik majd meg. A cég jelenleg 335 ezer tonnás termelését 50 ezerrel kívánják növelni a szlovákok. A felemelt termelés 40 százalékát szlovák, cseh, lengyel, német és osztrák piacon remélik értékesíteni. Eredményesnek látszó tárgyalásokat folytatnak szlovén megrendelőkkel is. Eközben Diósgyőrben nem maradnak el a korábban beígért elbocsátások: a pillanatnyilag közel 2500 embert foglalkoztató cégnél az idén 25, jövőre és azután 15-15 százalékos lesz a leépítések mértéke. A rendkívüli közgyűlésen sor került a privatizációs szerződésben vállalt 2 milliárd forintos alaptőke-emelésre is. A szlovákok a napokban új szerződéssel kívánják megszüntetni az utóbbi időben állandósult acélhulladék-ellátási problémákat.
- 23:46 Ijesztgetett a Benfica, de végül a Real Madrid bejutott a BL-nyolcadönttőbe
- 22:42 South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult
- 21:32 A választás utánig érvényben marad az energetikai létesítmények kiemelt védelméről szóló rendelet
- 21:16 Vér, VAR és 98. perces dráma után esett ki a Dortmund a BL-ből
- 21:12 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.25.
- 21:02 „Ilyenkor azt kívánod, bárcsak elnyelne a föld” – ki az a Tourette-aktivista, akit a királynő is kitüntetett, most meg miatta áll a bál a BAFTA körül?
- 20:27 „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát
- 20:05 VV Cristofel az apaságról: Akinek a kapcsolata rámegy a babatémára, ott nem is igazi szerelem
- 19:55 Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
- 19:50 Orbán: Oda jutottam, hogy már a saját méréseinket is kétkedve olvasom
- 19:11 Von der Leyen megkérte Zelenszkijt, hogy gyorsítsák a Barátság vezeték javítását
- 19:00 Ennyibe kerülnek itthon a Samsung legújabb Galaxy S26 okostelefonjai
- 19:00 Itt a Samsung új csúcsmobilja, aminél a legnagyobb fejlesztés, hogy megspórolhatunk vele egy pár ezer forintos képernyőfóliát
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 18:47 Hivatalos: Kós Hubert kihagyja az országos bajnokságot
- 18:55 Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
- 12:47 Orbán Viktor is reagált a Medián-felmérésre
- 15:20 Rossz jegyet kapott, kiugrott az ablakon egy diák Telcsen
- 13:29 A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája
- 15:25 Bakács Tibor Tóth Gabiról: Össze-vissza hazudozik, de majd elkárhozik a pokolban
- 17:57 Rácz András: Nem fenyeget ukrán támadás veszélye, a kormány hazudik
- 13:30 A Nézőpontnál továbbra is a Fidesz vezet
- 16:13 Rogán elmondta, arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy mérjék fel, Ukrajna szabotálja-e a magyar energiarendszert és a választásokat
- 15:06 A Fidesz-közeli MCC főigazgatója aggódik a választás eredménye miatt
- 15:47 Hann Endre: A kormányváltást akarók aránya a legfontosabb kutatási adat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
