Gazdaság

PRICE WATERHOUSE KFT. – Jegyben járnak

A multinacionális vállalatok mindennapossá váló fúzióiba új színt vitt egy tavaly szeptemberi bejelentés: egyesül a Price Waterhouse és a Coopers&Lybrand nemzetközi könyvvizsgáló cég. Az érintettek bíznak a versenyfelügyeleti engedélyek megszerzésében - tudtuk meg Bienerth Gusztávtól, a Price Waterhouse Budapest vezérigazgatójától.

Az Európai Unió (EU) versenyfelügyeleti biztosa jó néhány nehézséget lát a Price Waterhouse és a Coopers& Lybrand egyesülését illetően.

Az akciót számos ország versenyfelügyeleti hatóságának kell engedélyeznie, melyek közül az amerikai és az európai eljárás a meghatározó. Mivel a tengerentúli ügymenet gyorsabb és egyszerűbb, ott nemsokára döntés várható. Brüsszelben két lépcsőben vizsgálódnak, a nemrég megkezdődött második szakasz négy hónapig tart. Ennek végén a fúziót jóváhagyhatják, feltételekhez köthetik vagy elutasíthatják. Ez utóbbi azonban nem valószínű.

Önök azt állítják, hogy a két cég egyesülése pusztán válasz a piaci igényekre. Ennek ellentmond, hogy a Big Six egyike, az Andersen Worldwide szétszakadni készül: az üzleti tanácsadókat összefogó Andersen Consulting megelégelte, hogy bevételeiből finanszírozzák a könyvvizsgálattal foglalkozó Arthur Andersent.

Ez a probléma abból fakad, hogy megnőtt az igény a nem klasszikus könyvvizsgálati tanács-adásra. Márpedig ha felbillen az egyensúly a könyvszakértői, a vállalati pénzügyi, a humán, az informatikai és az adótanácsadás között, akkor az töréshez vezethet. Ez azonban az Andersen belügye, az ottani viszonyok nem jellemzőek a Big Six többi tagjára. Ami a piaci igényeket illeti: a globális fúziók korát éljük, világméretű átrendeződések történnek. Erre a kihívásra a könyvvizsgálóknak is válaszolniuk kell.

Mennyire egészíti ki egymást az egyesülő két cég a világon és Magyarországon?

Földrajzi elhelyezkedés szempontjából nagyon jól. Az Egyesült Államokat, Európát és a Távol-Keletet nézve: ahol az egyik erősebb, ott a másik viszonylag gyengébb. Hasonló mondható el az egyes szolgáltatási osztályokról. Hazánkban ez különösen így van. A Coopersnél kitűnő a tanácsadói oldal – a cég az informatikai tanácsadó Dynasoft akvizíciójával olyan szolgáltatásra képes, amilyenre a Price nem. Adótanácsadásban viszont mi vagyunk a piacvezetők, a könyvvizsgálat területén mindkét fél erős.

Okozhat-e konfliktust az egyesülés után, hogy ügyfeleik esetleg egymás versenytársai?

Magyarországon – egy-két kivételtől eltekintve – nincs ilyen probléma.

Gondolkoznak-e már az új néven?

Marketing és PR-szakemberek egész csapata dolgozik az új név, logo és megjelenési forma kialakításán. Ezeknek azt kell tükrözniük, hogy a szeptember 18-án bejelentett fúzió két egyenrangú cég között jön létre, amelyek továbbviszik a hagyományokat.

Mit jelent hazánk uniós csatlakozása a könyvvizsgálat szempontjából? Várható-e például, hogy akkortól lehetővé válik többféle pénzügyi év alkalmazása, amiért a Price Waterhouse már régóta küzd?

A szabályok döntő része már ma is EU-konform, s amelyik nem, az könnyen megváltoztatható. A pénzügyi évet pedig uniós szinten nem szabályozzák, így ebből a szempontból a tagság nem hozna változást. A gazdaság szereplőinek mindenesetre nagy előnnyel járna a változtatás lehetősége, mert az a jó, ha a pénzügyi év az adott tevékenység gazdasági ciklusát követi. A pénzügyi kormányzat attól tart, hogy a változtatás adókieséssel járna. Mi azonban meg vagyunk győződve arról, hogy az előnyök felülmúlnák a hátrányokat, s erről készek vagyunk az illetékesekkel konzultálni.

Bienerth Gusztáv 43 éves, jogász. Közel négy éve áll a Price Waterhouse budapesti irodájának élén. Korábban több évet dolgozott jogtanácsosként a hazai külkereskedelemben, majd a Coca-Cola Amatil közép-európai ügyekkel foglalkozó üzletfejlesztési igazgatója volt. A vegyes vállalatok alapításának szakértője. Irányításával a Price jelentősen bővítette szolgáltatásai körét, s munkatársai létszámát is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik