Rövid idő alatt négy vezető – szinte az egész vezérkar – eltávozott a mosonmagyaróvári Mofém Rt.-től. Legutóbb Hegedüs István korábbi vezérigazgató, és Kovács Lajos pénzügyi igazgató mondott le posztjáról. Döntésüket a társaság tavalyi teljesítményének elégtelenségével indokolták. A hírek szerint távozásuk önkéntes volt, ám búcsújuk mögött feltehetően a külföldi tulajdonos elégedetlensége áll. Mert bár a cég 4,5 milliárd forintos árbevétellel, s nyereségesen zárt tavaly, a privatizáció óta eltelt időszak eredményei elmaradtak a tulajdonos által várttól. A májusban tartandó közgyűlésig operatív igazgatóságot neveztek ki, melynek Puska Ferenc, a Mofém csornai gyárának ügyvezető igazgatója, illetve Joachim Kreuzburg, a többségi tulajdonos spanyol Teka-csoport vezérigazgatója a tagja, aki információink szerint most szorosan kezében tartja a cég irányítását.
- 09:11 Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt, hivatali visszaélés miatt nyomoznak
- 09:06 Hordágyon vitték el a téli olimpiára készülő hódeszkást
- 08:35 Bár András herceg tagadta, egy új Epstein-email alapján valódi a 17 éves Virginia Giuffre-vel készült képe
- 08:28 Lecsaptak a kőbányai drognagyira és unokáira
- 08:11 FBI segítségével csaptak le három magyar fiatalra, akik százmilliókkal húztak le Amerikában élő befektetőket aranylapokkal
- 08:02 Bor helyett klóros fertőtlenítőt töltött a pultos egy nő poharába, maradandó fogyatékosságot okozott
- 07:56 Közös fotó készült Gáspár Győzőről, Gáspár Evelinről és Tóth Gabiról, még az Orbán-firka is előkerült
- 07:48 Medián: Magyar Pétert újra többen tartják alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
- 07:41 Paradoxon Park néven építhet vidámparkot az egyik leggazdagabb magyar
- 07:29 Ezer sebből vérzik a levélszavazás
- 07:24 Ferenc eltippmixezte a rábízott munkabért, felpakolt néhány lezárt autót a platóra, hogy pénzhez jusson, de gyorsan utolérte a sors
- 07:18 Apa lett Josh Radnor, az Így jártam anyátokkal főszereplője
- 07:13 Vitézy Dávid: 114 milliárd forint kárt okozott Lázár János Magyarországnak
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Hszi telefonon elmondta Trumpnak, hogy az USA-nak óvatosnak kell lennie a tajvani fegyverszállításokkal
- 06:31 21 Kutatóközpont: Lázárnak még a fideszesek ötöde szerint is le kellene mondani
- 17:11 Pócs János azt állította, hogy tiszások vertek össze egy sánta férfit, a fideszes alpolgármester szerint viszont az ő családja bánt el vele
- 07:29 Ezer sebből vérzik a levélszavazás
- 07:00 Hszi telefonon elmondta Trumpnak, hogy az USA-nak óvatosnak kell lennie a tajvani fegyverszállításokkal
- 20:43 Rövidesen már épülhet a repülőtéri gyorsvasút, ami miatt tucatnyi család vesztheti el az otthonát
- 07:24 Ferenc eltippmixezte a rábízott munkabért, felpakolt néhány lezárt autót a platóra, hogy pénzhez jusson, de gyorsan utolérte a sors
- 07:48 Medián: Magyar Pétert újra többen tartják alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
- 07:41 Paradoxon Park néven építhet vidámparkot az egyik leggazdagabb magyar
- 18:07 Befuccsolt a kormány nyugdíjasokat célzó otthonfelújítási programja
- 05:45 Kvíz: miféle furcsaságok jártak már az űrben?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
