Gazdaság

HÁLÓ NÉLKÜL

Az ezredvégi problémából adódó kockázat biztosítására – éppen felbecsülhetetlen volta miatt – a biztosítók egyelőre nem vállalkoznak. A híradások szerint máig csupán a francia Axa Global Risks merészkedett ezen ingoványos területre. Hasonló terméket a Figyelő kérdésére válaszoló biztosítók közül is fontolgat egynéhány, bár jelenleg e cégek is inkább saját belső informatikai felkészülésükön dolgoznak. A Hungária Biztosító három rendszere közül a belföldi biztosítási alkalmazási szisztéma szorul átalakításra: erre a társaság, az idei év legnagyobb informatikai beruházásaként, 30-50 millió forintot szán. Mint a Hungária illetékese elmondta, ez a böjtje az országos on-line rendszer korai bevezetésének. A Garancia éppen esedékes “rendszerváltása” keretében készül az évezred szilveszterére, ám ha ennek nem érne idejében a végére, fél évet és 50 millió forintot fordít az átalakításra. Az N-N Magyarországi Biztosító négy év alatt 100 millió forint révén tervezi dátummezőit négyszámjegyűvé tenni; az Argosz normál fenntartási költségein túl nem kíván beruházni; az éppen holdinggá alakuló ÁB-Aegon Biztosítónál pedig az Aegon élet- és nyugdíjbiztosítási divízió saját informatikai hátterének megteremtésekor ezt a malőrt már előre bekalkulálta és kivédte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik