A CEFTA ötödik, tavaly decemberben tartott születésnapján – a gyertyákat Varsóban fújták el a tagországok kereskedelmi miniszterei – éppen a lengyel házigazda tenyerelt bele a tortába. Janusz Steinhoff ipari és kereskedelmi miniszter arra próbálta rávenni korábbi KGST-partnereit, hogy borítsák fel a már működő egyezségeket, s az újonnan csatlakozó országokkal másféle alapokon kössenek agrármegállapodást, mint addig. Ezen próbálkozás is mutatja, hogy – dacára a fél évtizedes, s kereskedelmi szempontból egyértelműen sikeresnek tekinthető szimbiózisnak – az EU-ba vezető úton azért néha egymás szabálytalan előzésével is megpróbálkoznak az aspiránsok.
A lengyel javaslat nem volt előzmények nélküli. Varsó tavaly már kísérletezett protekcionista lépésekkel – többnyire ugyancsak az agrárszektorban (de fontolgatta az import drágítását egyes ipari ágazatokban, illetve alágazatokban is). Mégis váratlanul érte az egybegyűlteket, amikor a decemberi, kifejezetten az ötéves fennállás örömére összehívott miniszteri értekezleten Janusz Steinhoff azt indítványozta, hogy az ezután felveendő tagokkal szemben ne multilaterális, hanem kétoldalú megállapodások keretében szabályozzák az agrártermékek kereskedelmének liberalizáltsági szintjét.
Magyarország határozott ellenállásának köszönhetően a lengyel próbálkozásnak végül is alig maradt nyoma a találkozót lezáró jegyzőkönyvben: a dokumentum mindössze arra utalt, hogy szakértői szinten meg lehetne vizsgálni a szóban forgó javaslatot. Ezzel együtt, a lengyel próbálkozás – fejtette ki a kétnapos ülésen részt vevő Balás Péter magyar kereskedelmi államtitkár – több aspektusból is meglehetősen szerencsétlen felhangot kapott. Egyrészt azért, mert hosszas huzakodást követően végre sikerült megegyezni Szlovéniával arról, hogy elfogadja a CEFTA multilaterális agrármegállapodásában foglaltakat. (Ez annyit tesz, hogy Ljubljana átveszi azokat a listákat, amelyek a mezőgazdasági termékek vámmentes, illetve egységes vámokkal terhelt körét határozzák meg.) Ugyanakkor az EU felé kifejezetten negatív üzenet lett volna, ha éppen azok az országok, amelyek többségével a keleti kibővítés első körében megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások, egy már meglévő szerződésrendszert menet közben megváltoztatnak. Ráadásul az agrárpiac az uniónak is alig-alig kezelhető neuralgikus problémahalmazt jelent, így rendkívül érzékenyen reagál bármilyen – így vagy úgy, de működő – agrárpiaci szabályozásba való beavatkozás lehetőségére. Márpedig a leendő tagországokban egy multilaterális szerződést felborítani képes agrárlobby léte ilyennek minősül Brüsszel szemében.
A CEFTA létrehozásának ötödik évfordulóján már hat tagország értékelte az elmúlt fél évtizedet (a bővítési folyamat állomásairól lásd kronológiánkat). Bár az alapításkor ezt nem fogalmazták meg, mára feketén-fehéren kiderült: a szervezet a térség országai számára az EU előszobáját is jelenti. Már csak azért is, mert olyan tagsági feltételeket szabtak, amelyek elkerülhetetlenné teszik az unióval való szoros kereskedelmi – és tágabban értelmezett gazdasági – kapcsolatok fenntartását. Ezen túlmenően az EU-tagságra aspiráló közép- és kelet-európai gazdaságok számára kiváló tréningként is szolgál a CEFTA-feltételek betartása. Éppen ezért mára elhaltak azok a – leginkább az alapításkor még módfelett magabiztos Prága részéről hangoztatott – tamáskodó vélemények, amelyek megkérdőjelezték a szervezet létjogosultságát.
Ahhoz egyébként, hogy egy ország CEFTA-tag lehessen – egy sor más feltétel mellett – két alapvető előírásnak kell megfelelni. Jelesül: fel kell mutatnia a Brüsszellel kötött társulási megállapodást, valamint a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) való tagságot. Ezek viszont feltételezik a nemzetközi kereskedelemben egyre magasabb liberalizáltsági szint elérését.
A szervezet 1992-es megalapításának legfontosabb célja a térségben bekövetkezett átalakulás nyomán összeomlott kereskedelem „feltámasztása” volt (a CEFTA kizárólag az árucsere feltételeivel foglalkozik, a gazdasági kapcsolatok más területeit nem érinti, bár az alapítók nem zárták ki, hogy később esetleg kiterjesszék az együttműködést.) A fő cél elérése érdekében az ipari termékek kereskedelmében a vámok és más akadályok fokozatos, a 2001. január 1-jéig tartó átmeneti időszak végéig történő teljes felszámolását rögzítették. (A mezőgazdasági cikkek kereskedelmében ugyanakkor csak egyes termékeket érintő, többnyire mennyiségileg korlátozott kedvezményeket nyújtanak egymásnak a tagországok.)
Általános megítélés szerint a szervezet mára elérte célját: újjáélesztette a régió korábban tetszhalott kereskedelmét, s ilyeténképpen növelte a tagországok és a térség nemzetközi versenyképességét. A kilencvenes évek elején hazánk teljes külkereskedelmi forgalmából mindössze 4 százalékkal részesültek a korábbi „baráti” gazdaságok – tavaly ez az arány már 7 százalék fölé került. Ezzel párhuzamosan a CEFTA-régió a magyar külkereskedelem leggyorsabban fejlődő viszonylata. Az alapító országokkal folytatott kereskedelemben 1992 és 1996 között több mint duplájára – 433 millió dollárról 929 millió dollárra – emelkedett a magyar kivitel értéke. A behozatal ugyanebben az időszakban 648 millió dollárról 1167 millióra bővült. A kezdeti időszakban fennálló számottevő magyar passzívum helyett mára szerény aktívum alakult ki. Igaz, ehhez kellett a szervezet bővítése is: Szlovénia és Románia tagsága ellensúlyozni tudta a cseh és a szlovák kereskedelemben máig fennálló deficitet, míg a Lengyelországgal folytatott árucsere mérlege magyar szempontból a kezdeti passzívum után immár jelentős aktívumot jelez.
A megmutatkozó előnyök láttán mára kifejezetten kurrens lett a CEFTA-tagság: a térség országai egyre-másra jelzik csatlakozási szándékukat. Közülük egyelőre csak Szófia tűnik befutónak. A többi érdeklődő – élen a balti országokkal – még nem tagja a WTO-nak, így érdemben tárgyalni sem lehet velük a belépésről. Szófiával ellenben – miután 1996-ban hivatalosan is benyújtotta tagsági kérelmét – tavaly októberben már meg is kezdődtek a csatlakozási előkészületek, s várhatóan az idei év első felében az aláírás is rákerül a Bulgária tagságát szentesítő megállapodásra.
