Szinte töretlen volt a rendszerváltásig a sör karrierje: a termelés és a fogyasztás 1950-től 1990-ig rendületlenül bővült. A csúcson az átlagmagyar 106 liter folyékony kenyeret kortyolt évente. Ám a demokrácia éveiben a kereslet jelentősen visszaesett. A hét nagy hazai gyár szövetségbe tömörült tulajdonosainak adatai szerint 1990-től 1996-ig 9,3 millió hektoliterről 7,3 millió hektoliterre apadt az éves értékesítés, s ennek következtében a sör részesedése 58 százalékról jó egyharmadosra csökkent az italpiacon (mely időközben 19,4 milliósról 21 millió hektoliteresre bővült).
A képhez hozzá tartozik, hogy az egyik nyerő ágazat cégei – szervezetük, az Üdítőitalgyártók Szövetségének kimutatása szerint – nagy árat fizettek a fogyasztás növeléséért: 1993-ban például félmilliárd, 1995-ben 1,8 milliárd, 1996-ban pedig már 6,9 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséget szenvedtek el a szövetséghez tartozó társaságok. Ebből is kitűnik, hogy az árverseny döntő szerepet játszott az üdítőfogyasztás megugrásában. Az elemzők az elmozdulásokat a fogyasztási szokások változásával, illetve a szaporodó kóla- és ásványvízreklámokkal magyarázzák. Ezzel szemben a sörgyártók inkább a látványos méreteket öltő (becslések szerint 0,8-1,0 millió hektoliteres) borhamisítást, s az egyre magasabb közterheket tartják felelősnek a fogyasztás visszaeséséért. Esetenként az adó alól való kibújással a kis serfőzők is tisztességtelen versenyelőnyt szereznek. Károsan hatott a fogyasztásra az is, hogy a sört 1997-ig nem lehetett legálisan reklámozni. A legnagyobb hátrányt azonban az évek óta növekvő (a többi szomjoltóhoz viszonyítva diszkriminatívan emelkedő) fogyasztási adó okozza. Sörszövetségi adatok alapján 1991 és 1996 között a „népszerű” árfekvésű sörök fogyasztói árának csaknem egynegyede volt a fogyasztási adó, miközben az üdítőitalok árát csak az általános infláció drágította. A fogyasztási adó szintje tavaly egy liter tiszta szeszre vetítve égetett szeszeknél 860, a sörnél 700, a bornál pedig 87 forint volt. (A söriparosok szerint nemzetegészségügyi szempontból sem üdvös, hogy az égetett szesz és a sör adóterhe fajlagosan alig különbözik, miközben a boradó a sörének csak 12,4 százaléka.)
Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a sör és a bor adóterhe közötti különbséget egyebek között a foglalkoztatással magyarázza. A bor mintegy 100 ezer embernek ad megélhetést, ezzel szemben a sör ipari termék. Ráadásul az előbbi előállításának sokkal nagyobb a tőkeigénye, s lassúbb a megtérülése, mint a licenc-sörökének. Az, hogy a bor adója kisebb a sörénél, nem magyar sajátosság – így van ez az Európai Unió (EU) több országában is. Igaz, más térségekben, mint a skandináv-országokban – teszi hozzá Béndek György, a Magyar Sörgyártók Szövetségének titkára – a nagyobb alkoholtartalomnak megfelelően a bor terhe a magasabb. Mint ahogyan az sem természetes, hogy az ásványvíz és más üdítők mentesek a fogyasztási adó alól – az EU hét tagállamában ugyanis ezek is adókötelesek, s ennek megfelelően a verseny is kiegyenlítettebb.
Ezen utóbbi tételt persze az üdítőgyártók nem fogadják el. Ellenvetésük szerint azokban az országokban, ahol létezik az üdítőkre néhány százalékos fogyasztási adó, ott alacsony az áfa, s a két adó összege sehol sem éri el a hazai 25 százalékos fogyasztási adó szintjét. Érveik szerint a nem alkoholos – tehát egészségesebb – italoknak amúgy jogos az előnyük az adózásban is. (A képet színesíti, hogy a legtöbb sörgyártó palackozókapacitásának kihasználására üdítőitalt is gyárt, ezzel igyekezvén némileg ellensúlyozni a sörfogyasztási apályt.)
A multik azt is sérelmezik, hogy a söradó szintje nemzetközi összehasonlításban is magas – áfá-val együtt 43 százalék. S mivel a kereslet csökken, reálértéken egyre kisebb az ebből származó adóbevétel is (míg ez 1991-ben 10,5 milliárd forintot, addig 1996-ban csak 18,7 milliárdot tett ki, s a helyzet lényegesen tavaly sem javult). A sörösök aggodalmát tetézi, hogy miközben a konkurens bor nem került bele az elmúlt év végi módosítások szerint a jövedéki termékkörbe, a kisebb alkoholtartalmú sör és a pezsgő igen.
Mindettől függetlenül azonban az idén valamelyest javulhat a söripar helyzete. Az adóemelés ez alkalommal elmaradt az inflációtól: mintegy 6 százalékot tesz ki. Emellett az életszínvonal alakulása is azt ígéri, hogy előbb-utóbb a fogyasztás is emelkedni fog. S ez rá is férne az alágazatra, mert a söripari társaságok külföldi tulajdonosai ragaszkodnak ahhoz, hogy itteni cégeik eredményesen gazdálkodjanak. Ami nem csoda, hiszen 1991 és 1996 között mintegy 19 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre, technológiai és marketingberuházásra. S mivel alapvetően nem rajtuk múlik, hogy a fogyasztás végre növekedjék, a gyártók sürgetik a borhamisítás felszámolását is. Sőt, abban az esetben, ha az a verseny korrektségét javítja, nem ellenzik az esetleges szigorításokat sem. Azt azonban elvárják, hogy a rövid távú költségvetési érdekek érvényesítése helyett végre megteremtsék a megfelelő közgazdasági feltételeket az ágazat fejlődéséhez.n
