Gazdaság

INDONÉZ MEGÁLLAPODÁS AZ IMF-FEL – Kétesélyes alku

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Indonézia aláírta azt a szándéklevelet, amelynek értelmében a súlyos válságba került ország felgyorsítja a reformokat. A pénzügyi szakemberek "óvatos bizakodással" fogadták az alkut.

Indonézia komoly megszorításokat hajt végre a 43 milliárd dolláros IMF-mentőcsomag ellenében. Az ország GDP-je az új elképzelések szerint stagnál majd az idei pénzügyi évben, amit a szakértők a korábbi megállapodásban szereplő 4 százalékos növekedésnél „sokkal reálisabb” célnak tartanak. Az infláció 20 százalék lesz (a korábbi tervben szereplő 9 százalék helyett), a jelenleg deficites fizetési mérlegben viszont többletet kell produkálni.

Az áprilistól kezdődő költségvetés most kitűzött céljainak elérése érdekében többek között le kell építeni az ipari termékek piaci korlátozásait; meg kell szüntetni a több iparágat érintő állami monopóliumokat; azonnal fel kell számolni az IPNT repülőgépgyártó projektnek juttatott állami hitelkedvezményeket; a pénzpolitikában pedig teljes autonómiát kell biztosítani az indonéz központi banknak – sorolta Michel Camdessus, az IMF vezetője, hangsúlyozván: Suharto indonéz elnök személyesen vállalt felelősséget a program végrehajtására.

Az államfő ehhez képest úgy foglalt állást, hogy az IPNT-társaság (amelyben legkisebb fiának van érdekeltsége) folytathatja a 2 milliárd dolláros fejlesztési programot – igaz, a tervet az állami költségvetés helyett részvénykibocsátással kívánják finanszírozni. Megszüntetik viszont a nemzeti autóprogramnak juttatott adókedvezményeket (ami az indonéz autóipari konszern élén álló másik elnök-csemete érdekeit sérti).

Suharto ígéretet tett arra is, hogy a kormány nem menti majd meg a magánszektor bajbajutott vállalatait, illetve a bankokat, amelyek közül 16 felszámolásáról már korábban döntöttek. Az államfő féltestvére által irányított egyik bank ugyanakkor sikerrel megvétózta a bíróságon a bankja felszámolásáról szóló döntést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik